Szabó Tünde (Komárom, 1945. február 3. – 2021. április 2.) Déryné-díjas magyar színésznő, színműíró, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.
Életpályája 1981-ben nyilatkozta:
Komáromban született. Főiskolásként és fiatal színésznőként több magyar filmben szerepelt. 1967-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Ádám Ottó tanítványaként. Egy évadot a kecskeméti Katona József Színházban töltött. 1968-tól 1973-ig a Pécsi Nemzeti Színház, 1973–1981 között a Vidám Színpad színésznője volt. 1981 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, alapító tagja. Színműíróként Nyíregyházán először a Kvantum Fantom csapdája című zenés mesejátékát mutatták be 1982-ben. A zenét és a dalszövegeket Muszty Bea és Dobay András írták. Születésnapján, 1990. február 3-án volt a premierje A küszöbön című színművének. Színpadi adaptációit Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból és Petőfi Sándor: A hóhér kötele című regényéből írta. 1993-ban Déryné-díjat kapott. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.
A magánéletben Hetey László színművész volt a társa,Elhunyt a nyíregyházi színház örökös tagja akivel együtt önálló esteken is felléptek. Közösen írt könyvük harmadik társszerzője Bodnár István volt. A kötet, amelynek címe: A deszka szálkái, 2002-ben jelent meg.
Fontosabb színházi szerepei
Bemutatott színdarabjai Kvantum Fantom csapdája (zenés mesejáték) (zene-dalszöveg: Muszty Bea, Dobay András) A küszöbön
Színpadi adaptációi Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból (monodráma) Bemutató: 1986. október 25. Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház – Krúdy Színpad Petőfi Sándor: A hóhér kötele (zene:Sebő Ferenc) Bemutató: 1998. november 7. Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház
Könyv Bodnár István – Hetey László – Szabó Tünde: A deszka szálkái (Örökségünk Kiadó Bt. 2002, Nyíregyháza)
Filmes és televíziós szerepei
Szinkronszerepei Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1958 Én és a tábornok (2. magyar szinkron) Lesley Cartland Honor Blackman 1979 1960 101 kiskutya (rajzfilm) (2. magyar szinkron) Hercegné (Tehén) (hang) Queenie Leonard 1964 1973 Égő pajták Francoise Catherine Allégret 1975A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1977. szeptember 8-án mutatták be. 1974 Szerelmesek románca Ljuda Irina Kupcsenko 1976 Vincent, Francois, Paul és a többiek Colette, Jean barátnője Catherine Allégret 1977
Díjai 1994 Déryné-díj 1997 Ostar-díjPalotai István: OSTAR ’97 Új Kelet, 4. évfolyam, 132. szám library.hungaricana.hu – 1997. június 9. A Móricz Zsigmond Színház örökös tagja
Jegyzetek
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.
További információk
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Komáromiak Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Déryné-díjasok