császár a mandzsu eredetű -dinasztia második császára, a kínai történelem leghosszabb ideig, több mint 61 évig regnáló uralkodója. Ő volt az első azon három nagy formátumú mandzsu császár közül, akik több mint egy évszázadra belső békét és fellendülést teremtettek Kínának.
Származása és trónra kerülése császár és császárné fia a fiatalon, himlőben elhunyt apját követően mindössze nyolcévesen lett kiválasztva a következő császárnak. Uralkodása első hat esztendejében a régenstanács gyakorolta a hatalmat helyette, de tizennégy évesen megbuktatta a fő régenst, Obojt és saját kezébe vette a birodalom irányítását.
Uralkodása, politikája 1673-ban három nagy hatalmú tábornok kirobbantotta a „három hűbéres herceg lázadása” néven ismertté vált felkelést. Az ekkor tizennyolc éves személyesen vállalt felelősséget a konfliktus megoldására. A felkelők ellenőrzésük alá vonták a birodalom déli és nyugati területeit, és csak nyolc éven át tartó háborúskodást követően sikerült leverni a lázadást.
Ezt követően a császár tudatos megbékélési politikába kezdett. Szakított azzal a gyakorlattal, amit mandzsu elődei folytattak, miszerint az általuk meghódított területeken a kínaiakat szinte rabszolgasorba kényszerítették. enyhített a mandzsu elnyomáson: megtiltotta újabb földek kisajátítását, enyhített az adókon. Intézkedéseinek köszönhetően fellendült a mezőgazdaság, a kincstár stabilizálódott. A hivatalnokok járandóságának emelésével csökkenteni tudta a korrupciót.
visszaállította Kína hagyományos dominanciáját Közép-Ázsia és Tibet fölött. 1689-ben sikerült megállítania az oroszok terjeszkedését az Amur völgyében (a mai tartományban). 1690-ben a császár személyesen vezetett hadjáratot egy törzsi vezér, Galdan dzsungár kán ellen, aki azt tervezte, hogy egy nomád birodalmat hoz létre Közép-Ázsiában. 1720-ban sikeres hadjáratot indított Tibet ellen, és ezzel biztosította Kína északi és nyugati határainak biztonságát.
Kulturális tevékenysége céljául tűzte ki a kínai tudós középosztály megbékéltetését is. Ő maga rajongott a kínai irodalomért, személyesen rendelte el az előző dinasztia, a Ming-dinasztia hivatalos történeti művének összeállítását. Ezenkívül több szótár (például a Kang-hszi ce-tien), enciklopédia és antológia összeállítása is az ő nevéhez köthető. Ezek a munkák több ezer írástudónak, tudósnak biztosítottak megélhetést a Tiltott Városban.
Élénken érdeklődött az udvarban élő jezsuiták tudományos és zenei ismeretei iránt. A keresztény misszionáriusokat csillagászként, orvosként építészként, festőként vagy térképészként foglalkoztatta. Maga buzgó buddhista volt, ám mindemellett lelkesen propagálta a neokonfuciánus erkölcsi tanításokat. Az általa kiadott Tizenhat erkölcsi alapelv ( 聖諭十六條) szövegét minden hónapban kétszer fel kellett olvasni a birodalom minden településén. A legfontosabb alattvalói erénynek az engedelmességet tartotta.
Utódlása, halála fő felesége (孝誠仁) császárné (1653–1674) volt, aki azonban húszesztendős korában, röviddel azután, hogy első fiuknak, nek (胤礽; 1674–1725) életet adott, elhunyt. A trónörökös azonban féktelen és mentálisan instabil fiatalemberré vált, és a fiatal fiúkkal folytatott kalandjai mélységesen felháborították a császárt. Amikor a trónörökös belekeveredett egy összeesküvésbe, végleg megvonták címétől, a barátait pedig kivégezték. élete végéig nem volt hajlandó másik utódot megnevezni. Az 1722. december 20-án bekövetkezett halála után negyedik fia, (胤禛) azt állította, hogy apja őt szánta örökösének, így aztán december 27-én császár néven trónra lépett és megkezdte a haláláig, majd tizenhárom éven át tartó uralkodását.
Jegyzetek
Források Ann Paludan. Kínai császárok krónikája. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó 2009.
Kategória:Kínai császárok Kategória:Csing-dinasztia Kategória:1654-ben született személyek Kategória:1722-ben elhunyt személyek