Az Every Country’s Sun a Mogwai kilencedik stúdióalbuma, amelyet 2017. szeptember 1-jén adott ki a Rock Action Records Európában, a Temporary Residence Limited az Amerikai Egyesült Államokban, valamint a Spunk Records Ausztráliában.

Az album részét képező 11 dal CD-n és digitális formátumban, valamint kibővített kiadásban jelent meg, amely az albumon kívül hat, eddig ki nem adott demót is tartalmaz a mellékelt 12˝-es lemezen.

Történet 2016 áprilisában Braithwaite a Guardiannek elmondta, hogy új dalokat írnak, majd az USA-ba utaznak, ahol Dave Fridmannel, a Rock Action producerével együtt dolgoznak egy új albumon. November 25-én Fridmann megerősítette, hogy elkezdték a munkálatokat. 2017. március 4-én az együttes bejelentette, hogy az Abbey Road Studiosnál már a maszterelésen dolgoznak. Ezzel együtt elmondták, hogy egy év végi turnéra indulnak, októberben Európában, novemberben Amerikában, decemberben pedig Glasgow-ban lépnek fel.

2017. május 14-én bejelentették, hogy az új lemez címe Every Country's Sun lesz, ami szeptember 1-jén fog megjelenni; ezzel egy időben pedig megosztották a Coolverine című dalt. Június 2-án előre nem jelezve felléptek a barcelonai Primavera Sound fesztiválon, ahol a teljes albumot előadták.

Számlista

Közreműködők Mogwai Stuart Braithwaite Dominic Aitchison Martin Bulloch Barry Burns

Gyártás Dave Fridmann – producer

Jegyzetek

Fordítás

További információk Az album a MusicBrainzen

Kategória:Mogwai-albumok Kategória:2017 nagylemezei