Szekszárd város helyi autóbuszos tömegközlekedését a város önkormányzata megrendelésére a MÁV Személyszállítási Zrt. végzi.
Története
A helyijárati autóbuszállomást 1962-ben, a helyközi buszpályaudvart pedig 1988-ban adták át.
A szekszárdi helyi közösségi közlekedést a 11-es számú Volán Vállalatból 1984-ben megalakult Gemenc Volán látta el 2015-ig, amikor is a társaság a kaposvári székhelyű Dél-dunántúli Közlekedési Központba olvadt, mely vállalat a többi regionális közlekedési központtal együtt 2019. október 1-jétől a Volánbuszba integrálódott, mely 2024. december 31-ig volt a szolgáltató. 2018 után a város több alkalommal is pályázatot hirdetett a közszoláltatás odaítélése érdekében de ezek eredménytelensége okán több alkalommal is szükséghelyzeti intézkedés keretében, közvetlen odaítélés útján a Volánbusz Zrt. lett a kijelölt szolgáltató. 2025. január 1-jétől – sikeres pályáztatás után – a város 3+1 éves szerződést kötött az egyetlen pályázóval, a Volánbusz Zrt. jogutódjával, a MÁV Személyszállítási Zrt.-vel.A helyi autóbuszos szolgáltatást kezdetektől (1961) folyamatos fejlődés jellemezte sok utas vette igénybe a szolgáltatást, de a 90-es évek üzem és gyárbezárásai, (pl.: Húsipari vállalat) és létszám leépítések hatására csökkenni kezdett az utasszám (a város népességi csúcs is 1989-ben volt), mely veszteségessé tette a szolgáltatást. Az önkormányzat ezáltal évről-évre járatcsökkentésekkel próbálta orvosolni az évente újratermelődő veszteségek mértékét. A szolgáltatást népszerűségének az elöregedő járműpark sem kedvezett, bár 2000-ben 1 darab MAN SL 222 és 1 darab csuklós Rába Premier 291 autóbusz került beszerzésre. A korábbi vonalhálózaton 14 vonal volt. A vonalak jelzése: 1, 2, 5, 6, 7, 8, 8/A, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15. A 11-es vonalon a helyi járati forgalmat helyközi járatok végezték. A korábbi vonalhálózaton a járatsűrűség erős kettősséget mutatott csúcsidőben volt 10 perces, csúcsidőn kívüli holtidőszakban több órás volt a járatok közti követési idő.http://docplayer.hu/14855249-Szekszard-megyei-jogu-varos-es-vonzaskorzete-kozlekedesi-rendszerenek-fejlesztese.html A 2000-es évek közepén használt Mercedes-Benz Citaro és Mercedes-Benz O405GN járművek érkeztek, melyek 2017-ig voltak forgalomban. 2007-ben új, Törökországban gyártott, alacsony padlós Mercedes-Benz Conectókra cserélődött az ekkor még zömében Ikarus 260 és Ikarus 280-as autóbuszokból álló elöregedett járműállomány. Az új járművek forgalomba állását követően új menetrend és vonalhálózat került bevezetésre, mely kisebb módosításokkal, 2022. augusztus 27-ig volt érvényben.
2022 A szolgáltatás 2022-ig veszteséges volt, melynek mértéke évente 100-200 millió forintra rúgott. 2012-ben felmerült, hogy a szolgáltatás 100%-ban önkormányzati tulajdonú cég végezheti, ám ettől a tervtől az önkormányzat a későbbiekben elállt.Önkormányzati tömegközlekedési cég indulhat Szekszárdon http://hvg.hu/itthon/20120202_szekszard_volan 2022-re az önkormányzat a Volánbusszal közösen 2022. augusztus 28-tól új menetrendet és vonalhálózatot vezetett be a szolgáltatás során keletkezett veszteséges működés csökkentése céljából. Ennek lényege, hogy a helyi szolgáltatásba több, a környező településekre induló illetve onnan érkező helyközi járatokat vontak be, továbbá egyes vonalakat összevontak: (Önálló 5-ös vonal megszüntetése, 4-es és 9-es vonalak meghosszabbítása az egykori 5-ös vonal végállomásáig. 6-os vonal meghosszabbítása Jobbaprásztáig.), egyes járatok megszüntetésre kerültek: 2, 2A, 2Y, 5, 5Y, 88, 89, 98. 2022-re több autóbusztípus is selejtezésre került a helyi flottából: MAN SL 222, MAN SL 223, Rába Contact 292, valamint a csökkentett menetrend okán 3db Mercedes-Benz Conecto az ország nyugati felébe került. 2023 2023 júniusában Szekszárd város közgyűlése a szolgáltatás során keletkezett több száz milliós éves veszteségek további csökkentése érdekében 2022. augusztus 28-án életbe lépett menetrend további ritkítása mellett döntött. Ennek következtében további 3 autóbusz kivonásával új vonalhálózattal, ritkábban közlekedő járatokkal, a szekszárdi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak 75%-os viteldíjkedvezménnyel 2023. augusztus 12-től új menetrend került elfogadásra.2023. augusztus 12-től az alábbi változások léptek életbe: a 3, 13, 7A, 8, 18 vonalak megszűntek. Egyes vonalak más vagy korábbi elnevezéssel közlekednek 6A-ból újra 6-os, 4A-ból 4B lett. Több vonal útvonala megváltozott jellemzően lerövidült. A 4-es busz csak az Autóbusz-állomás és Bottyán hegy között közlekedik. A Baranya-völgy felé óránkénti járatsűrűség 4 órásra ritkult. Munkanapokon 8:00–13:00 között a Bottyán-hegy felé a korábbi 30 percenkénti járatsűrűség óránkéntira ritkult és ebben az időben csak 12-es és 14-es buszokkal lehet közlekedni, melyek az Autóbusz-állomást nem érintik. A 7-es járat csak munkanapokon műszakváltásokhoz igazodva, de már nem körjáratban közlekedik, a 7A járat megszűnésével a A Fűtőmű megállóhely és a város kapcsolatát a 9-es buszok látják el. Szintén ebben az év májusában megszüntetésre került az önálló helyi járati forgalmi iroda és információs ablak a helyi járati Autóbusz-állomáson.
2024 2024. október 7-től a városban új menetrend és vonalhálózat került bevezetésre. A város rendezte a korábbi években a szolgáltató felé felhalmozódó több száz milliós tartozását, így a város közgyűlése – új vonalhálózaton – sűrűbben közlekedő járatok üzemeltetésével bízta meg a szolgáltató Volánbusz Zrt.-t. Az új menetrendnek köszönhetően a Bottyán-hegy és a városközpont közötti csúcsidőn kívüli járatok az 1 órás követés helyett újra 30 perces követési idővel közlekednek. A korábbi 4-es járatok új útvonalon körjáratban közlekednek. Az 1-es vonalon közlekedő járatok a Szent István tér helyett a Wesselényi utcát érintve közlekednek. Több járat indításszámai is megemelkedtek: 1, 4, 7, 12. Új elnevezéssel jelentek meg járatok: 1B, 6B, 13, 17. Két új megállóhely is létesült: A Kadarka utcában „Vak Bottyán utca” elnevezésű, illetve a Kőrösi Csoma Sándor utcában a „Nefelejcs utca” elnevezésű megállóhely. A 11-es vonal az új vonalhálózat bevezetésével megszűnt. Az ipari terület feltárását a sűrűbben közlekedő 4-es és 7-es járatok vették át.Ebben az évben a szolgáltató a járműveken lévő korábbi (csak számjegyből álló ledes) viszonylatjelzőket, a viszonylati szám mellett a végállomást is kijelző többsoros ledes kijelzőkre cserélte, ezzel is segítve az utazóközönséget a tájékozódásban.
2025 2025. január 1-jétől sikeres pályáztatás útján a város az egyetlen pályázóval a Volánbusszal, illetve annak jogutódjával a MÁV Személyszállítási Zrt.-vel kötött 3+1 évre személyszállítási közszolgáltatási szerződést.2025 február végétől a szolgáltató járműcserébe kezdett, melynek következtében 2014-es évjáratú (korábban a budapesti elővárosi vonalakon, majd Ajka város helyi közlekedésében futott,Hét újszerű MAN Lion’s City busz állt forgalomba - Ajka TV 2023.05.08. (YouTube) https://www.youtube.com/watch?v=vh4J5Kdo64U utastéri klímaberendezéssel ellátott, Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő motorokkal szerelt) MAN Lion’s City buszokat helyezett forgalomba.
Díjszabás Szekszárdon a helyi tömegközlekedést autóbuszok biztosítják. A szekszárdi autóbuszokra történő felszállás csak és kizárólag az első ajtón történhet (kivéve kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedők). Menetjegyet az adott autóbuszon szolgálatot teljesítő gépkocsivezetőtől, illetve 2020. március 23-tól már mobil applikáció segítségével is meg lehet vásárolni, mely menetjegy csak az adott viszonylatra egy irányba történő utazásra jogosít. A mobiljeggyel utazóknak a mobiljegyet az autóbuszra történő felszálláskor az autóbuszon elhelyezett QR-kód leolvasásával kell érvényesíteni. A készülék kijelzőjén megjelenő animált képet a gépkocsivezetőnek fel kell mutatni és az utazás végéig az alkalmazást futtatni kell. A mobiljegyek vásárlásához és érvényesítéséhet mobil-adatkapcsolatra van szükség.Tájékoztató a Volánbusz ZRt. járatain a mobiljeggyel történő utazási lehetőségről, feltételekről és szabályokról https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/mobiljegy Bérleteket az autóbuszon nem, az autóbusz-állomáson valamint egyes üzletekben lehet megvásárolni, illetve 2020 áprilisától mobilapplikáció segítségével okostelefonra is beszerezhetők. A bérletigazolvánnyal, illetve egyéb igazolvánnyal rendelkező utasoknak a felszálláskor az utazási igazolványt vagy igazolványokat a gépkocsivezető részére fel kell mutatni. Az autóbuszokat a végállomásra érkezvén minden utasnak el kell hagyni!
A helyi járat díjtételeit Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MÁV Személyszállítási Zrt. között megkötött közszolgáltatási szerződés határozza meg.
Díjmentes utazásra jogosult a 6 éven aluli gyermek és a 65 éven felüli személy. A 6 éven aluli gyermek csak kísérővel, a 65 év feletti személy fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával veheti igénybe díjmentesen a szolgáltatást. Díjmentes utazásra jogosult továbbá az a vak személy és kísérője, aki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes tagsági igazolványával rendelkezik, továbbá az a hallássérült személy és kísérője, aki a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezik, az a személy és kísérője, aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül, az ezt bizonyító okirat alapján, továbbá az a személy és kísérője, aki az 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesül, a Magyar Államkincstár területi szervének erre vonatkozó igazolása (határozata)alapján. Egyes utazási igazolványok csak fényképes személyazonosító igazolványok együttes felmutatásával érvényesek.
A kísérő az a személy, aki a kísért személlyel együtt, ugyanazon autóbusz járton, ugyanazon felszállóhelytől ugyanazon célállomásig és a kísért személy érvényes utazási igazolványával közösen utazik.
Visszaélés esetén a gépkocsivezetők és ellenőrök a lejárt megrongálódott igazolványokat (további visszaélések elkerülése okán) bevonhatják. „Elveszett, illetve érvénytelenség, vagy jogosulatlan használat miatt bevont utazási igazolványt vagy annak használatához szükséges egyéb igazolványt, igazolást a Szolgáltató nem pótol, árát nem téríti vissza és emiatt kártérítést sem fizet.”
2023. szeptember 1-jétől az állandó szekszárdi lakcímmel rendelkező utasok a menetjegy és bérleteket 75%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg.
Utastájékoztatás bélyegkép|250px|jobbra|2015-től a legforgalmasabb megállókban digitális táblák is tájékoztatást adtak a megállóba érkező soron következő járatokról. A táblákat nem a szolgáltató, hanem a város üzemelteti. (A táblák 2021 óta nem üzemelnek.)http://kadarka.net/cikkek-kat/digitalis-tablak-tajekoztatjak-az-utasokat-szekszardon Szekszárd városában a menetrend szerint közlekedő helyi autóbuszok közlekedési rendjéről és a vonalhálózatról a szolgáltatást biztosító MÁV-csoport honlapján található menetrend és vonalhálózati térkép ad tájékoztatást. Időszakonként elérhető a nyomtatott formájú menetrendfüzet, mely a város autóbusz-állomásainak jegypénztáraiban megvásárolható. Minden megállóhelyeken kihelyezésre került nyomtatott menetrend is, valamint egyes megállókban és az Autóbusz-állomáson elektronikus utastájékoztató táblák adtak tájékoztatást az adott megállóba leghamarabb érkező és induló járatokról és érkezésük/indulásuk időpontjáról. A megállóhelyeken lévő elektronikus utastájékoztató rendszerek 2021 óta nem üzemelnek. Az autóbuszok többsoros elektronikus viszonylatjelzőkkel vannak felszerelve, melyek a viszonylati szám mellett a végállomást is kijelzik, utasterükben pontos valósidejű helymeghatározáson (GPS+GPRS) alapuló utastájékoztató rendszer közölte az aktuális és soron következő megállóhelyek neveit.
Viszonylatok Szekszárdon az alábbi viszonylatokban közlekednek autóbuszok:
1, Autóbusz-állomás – Wesselényi utca – Széchenyi utca – Szent László u. – Béla király tér – Kápolna tér – Hosszú-völgy /Egyes járatok Munkácsy utca – Kilátó utca betérővel közlekednek/