A Dzsikkjó Powerful Pro jakjú 2016 baseball-szimulációs videójáték, melyet a Konami fejlesztett és jelentetett meg. A játék a Dzsikkjó Powerful Pro jakjú fősorozatának huszonkettedik tagja, amely 2016. április 28-án jelent meg Japánban PlayStation 3 és PlayStation 4 asztali-, illetve PlayStation Vita kézi konzolokra.

A játék a legtöbb Dzsikkjó Powerful Pro jakjú-címhez hasonlóan a Nippon Professional Baseball licence alapján készült, annak mind a tizenkét csapatát, azok stadionjait, mezeit, illetve a 2016-os és a 2017-es évi felállás szerinti teljes, 70-fős játékoskereteit is tartalmazza. A játék a sorozat korábbi címeihez hasonlóan nem a profi baseballjátékosokra, hanem kitalált csapatokra helyezi a hangsúlyt, s a legtöbb sportjátékkal ellentétben nem szerepel a borítóján egyetlen profi sportoló sem. A Dzsikkjó Powerful Pro jakjú 2016-ban számos játékmód szerepel, köztük a szezonmód, melyben a játékosok egy teljes, 143 mérkőzésből álló évadot játszhatnak le, illetve két karriermód is, melyben a játékosok egyedi baseballozókat hozhatnak létre. Új játékmódként szerepel a „PawaFes”, a „Success” nevű karriermód huszadik évfordulóját megünneplő mód, melyben a korábbi Dzsikkjó Powerful Pro jakjú-címek kitalált csapataival kell megmérkőzni, valamint a hivatalos online bajnokság-mód, melyet egy offline turnéval kísértek.

A játék megjelenése előtt több előzetes videó is megjelent hozzá, melyekben a játék bizonyos pontjait érintő változtatásokat mutatták be. A Dzsikkjó Powerful Pro jakjú 2016-ot megjelenésekor pozitívan fogadta a szaksajtó, valamint a célközönség is; 2017. április 24-ig 500 000 példányt szállítottak le belőle.

Áttekintés A Dzsikkjó Powerful Pro jakjú 2016 a sorozat első főjátéka a két évvel korábban, 2014. október 23-án megjelent Dzsikkjó Powerful Pro jakjú 2014 óta. A 2016-os kiadás a korábbi epizóddal szemben PlayStation 3 és PlayStation Vita platformok mellett PlayStation 4-re is megjelent, így ez a sorozat első tagja, mely elérhető a konzolon. Ugyan a három változat között csak minimális eltérések vannak, azonban a PlayStation 4-kiadás 1080p felbontású képminőség mellett nem tartalmazza a PlayStation 3- és PlayStation Vita-változatok egyszerre legfeljebb tizenkét egyedi, a felhasználók által készített játékos megjelenítésére vonatkozó technikai korlátozását.

A játék borítóján egy pavapuro-kun a dobódombról eldobja a labdát egy telt házas stadionban, míg a 2017-es játékoskeret-frissítés illusztrációjában egy koronát és palástot viselő pavapuro-kun meglendíti az ütőt.

A játék újdonságai között szerepel a névre keresztelt játékosok háta mögötti kameraállás, illetve az egyedi dobástípusok kifejlesztésének lehetősége, melyeket a Success- és a PawaFes-játékmódokban használhatóak.

A Pennant és a Mylife módok immár legfeljebb 30 szezonon keresztül játszhatóak, előbbiben a sorozat korábbi játékaiból visszatérő kitalált szereplők is leigazolhatóak.

A 2016-os kiadás az előző részhez hasonlóan továbbfolytatta az OB-játékosok licenceinek megszerzését, ezúttal kilenc egykori NPB-játékossal bővítve ki a játékot. Az OB-játékosokat a játékbeli áruházban lehet megvásárolni a játékban gyűjthető pénznemmel.

A Dzsikkjó Powerful Pro jakjú 2016 társjátéka az ugyanazon napon megjelent, ingyenesen játszható Dzsikkjó Powerful Pro jakjú Success Special. Mindkét játékban elérhető a Success-mód, de történetük eltérő.

A játékot a 2015-ös Tokyo Game Show játékkiállításon jelentették be munkacímen. A játék hivatalos címét végül csak 2016. január 14-én jelentették be, így meglepetésre nem jelent meg 2015-ös kiadás, így a sorozat 1994-es bemutatkozása óta először fordult elő, hogy nem jelentettek meg egy baseballszezonhoz igazított címet. A Konami 2016 májusa és júliusa között tizenkét promóciós videót tett közzé a játék weboldalán és a YouTube-on keresztül, melyben a tizenkét NPB-csapat 2–3 profi baseball-játékosa mérkőzött meg egymás ellen a játékban.

2016. augusztus 24-ig több, mint 500 000 példányt szállítottak le a játékból, így az elnyerte a PlayStation Awards díjátadó aranydíját.

2017. március 23-án a játék weboldalán keresztül bejelentették, hogy április 27-én egy ingyenes javítófolt keretében a 2017-es évad nyitányának megfelelőre frissítik a játékoskeretet. A 2017. április 27-én megjelent javításban nem csak a játékoskeretet frissítették, de a Dzsikkjó Powerful Pro jakjú Championship 2017 mellékjátékban megjelent újdonságokat, köztük a hivatalos interneten keresztüli bajnokság-módot is hozzáadták a játékhoz. A frissítés után a játék elindításakor felkínálja, hogy 2016-os vagy a 2017-es adatok szerint történjen a játék. Az internetes többjátékos mód kizárólag a 2017-es adatokkal érhető el, a 2016-os oldal internetes módjait leállították. Ezen felül azon módokban, mely fel van szerelve a 2017-es adatokkal nem érhető el az új változó labdasebességre lehetőséget adó effektus.

A játék internetes funkcióit 2018. április 19-én leállították.■オンラインサービス終了■

Játékosok A játék eredetileg a Nippon Professional Baseball összes, tizenkét csapatának 2016. február 1-jei tagjait tartalmazza, kivéve a képzési szerződésben álló játékosokat. Egy 2017. július 13-án megjelent javítófoltban a 2017. május 18-i állásra frissítették a játékoskereteket. Az alábbi táblázatokban szerepel a játék különböző frissítésiben megváltozott játékosok adatai.

Frissítések A 2016. április 28-án megjelent frissítésben négy új, a szezon kezdete előtt leigazolt játékost adtak hozzá a játékhoz. A 2016. június 30-án megjelent frissítésben a 2016. május 31-i állapotra frissítették a játékosadatokat, tizenhárom új, a szezon kezdete után leigazolt játékost adtak a játékhoz, illetve kettőt áthelyeztek az új csapatukba. A játékosok képességeit is frissítették. A 2016. szeptember 8-án megjelent frissítésben a 2016. július 31-i állapotra frissítették a játékosadatokat, hozzáadtak tizenkilenc új, 2016. július 1-e és 2016. július 31-e között leigazolt játékost, három visszavonult játékost áthelyeztek a szabadúszók közé, egy játékost áthelyeztek az új csapatába, hozzáadtak egy új OB-játékost, valamint a játékosok képességeit is frissítették. A 2017. április 27-én megjelent frissítésben hozzáadták a 2017-es szezont a játékhoz. A képzésben lévő játékosokat leszámítva hozzáadták a játékhoz az összes 2017. február 11-ig leigazolt játékost. A 2016-os szezont nem távolították el a játékból, hanem játékosadatait frissítették a 2016. december 15-i állapotokra. A 2017. július 13-án megjelent frissítésben a 2017. május 18-i állapotra frissítették a játékosadatokat, hozzáadtak kilenc új, 2017. február 12-e és 2017. május 18-a között leigazolt játékost, valamint a játékosok képességeit is frissítették. A 2017. szeptember 14-én megjelent frissítésben a 2017. július 31-i állapotra frissítették a játékosadatokat, hozzáadtak tizennyolc új, 2017. május 19-e és 2017. július 31-i között leigazolt játékost, egy visszavonult játékost áthelyeztek a szabadúszók közé, négy játékost áthelyeztek az új csapatába, valamint a játékosok képességeit is frissítették. A 2017. november 21-én megjelent frissítésben a 2017-es szezon végi állapotra frissítették a játékosadatokat.

Csapatot váltott játékosok NPB-bejelentésRégi csapatJátékos⇒Új csapatVáltozás a játékbanMegjegyzések 2016-os szezon 2016. április 1. Hokkaidó Nippon-Ham Fighters Fudzsioka Josiaki ⇒ Jokohama DeNA BayStars 2016. június 30. kivásárlás 2016. április 12. Hokkaidó Nippon-Ham Fighters Inui Maszahiro ⇒ Yomiuri Giants 2016. június 30. csere Órui Szuszumuért Yomiuri Giants Órui Szuszumu ⇒ Hokkaidó Nippon-Ham Fighters csere Inui Maszahiróért 2016. július 20. Orix Buffaloes Kondó Kazuki ⇒ Tokió Yakult Swallows 2016. szeptember 8. csere Jagi Rjószukéért Tokió Yakult Swallows Jagi Rjószuke ⇒ Orix Buffaloes csere Kondó Kazukiért 2017-es szezon 2017. július 7. Hokkaidó Nippon-Ham Fighters Edwin Escobar ⇒ Jokohama DeNA BayStars 2017. szeptember 14. csere Kurobane Tosikiért Jokohama DeNA BayStars Kurobane Tosiki ⇒ Hokkaidó Nippon-Ham Fighters csere Edwin Escobarért 2017. július 25. Hokkaidó Nippon-Ham Fighters Jagi Sógo ⇒ Tokió Yakult Swallows 2017. szeptember 14. csere Szugiura Tosihiróért Tokió Yakult Swallows Szugiura Tosihiro ⇒ Hokkaidó Nippon-Ham Fighters csere Jagi Sógóért 2017. július 26. Yomiuri Giants Luis Cruz ⇒ Tóhoku Rakuten Golden Eagles 2017. szeptember 14. kivásárlás 2017. július 31. Hokkaidó Nippon-Ham Fighters Tanimoto Keiszuke ⇒ Csúnicsi Dragons 2017. szeptember 14. kivásárlás 2017. augusztus 31. Hokkaidó Nippon-Ham Fighters Luis Mendoza ⇒ Hanshin Tigers 2017. november 21. kiemelve az átigazolási listáról

Új játékosok NPB-bejelentésCsapatJátékosVáltozás a játékbanMegjegyzések 2016-os szezon2016. január 29.Hanshin TigersRafael Dolis2016. április 28.2016. február 5.Szaitama Seibu LionsKimura Sogo2016. április 28.2016. február 23.Tóhoku Rakuten Golden EaglesJonny Gomes2016. április 28.2016. május 13-án felbontották a szerződését2016. február 23.Orix BuffaloesPat Misch2016. április 28.2016. április 8.Jokohama DeNA BayStarsMike Zagurski2016. június 30.2016. május 17.Orix BuffaloesMatt Clark2016. június 30.2016. május 20.Jokohama DeNA BayStarsElián2016. június 30.2016. május 24.Yomiuri GiantsJosé Adolis García2016. június 30.2016. augusztus 18-án felbontották a szerződését2016. május 30.Tokió Yakult SwallowsDzsehun2016. június 30.2016. május 31.Szaitama Seibu LionsFelipe Paulino2016. június 30.2016. június 6.Csúnicsi DragonsLeyson Séptimo2016. szeptember 8.2016. június 9.Yomiuri GiantsGarcia2016. szeptember 8.2016. június 16.Hanshin TigersCody Satterwhite2016. szeptember 8.2016. július 9.Hirosima Toyo CarpSteve Delabar2016. szeptember 8.2016. július 12.Tóhoku Rakuten Golden EaglesFélix Pérez2016. szeptember 8.2016. július 20.Szaitama Seibu LionsBrian Wolfe2016. szeptember 8.2016. július 21.Tóhoku Rakuten Golden EaglesCarlos Peguero2016. szeptember 8.2016. július 22.Jokohama DeNA BayStarsMike Broadway2016. szeptember 8. 2017-es szezon2017. február 17.Hirosima Toyo CarpRamiro Peña2017. július 13.2017. február 22.Tokió Yakult SwallowsOmacu Soicu2017. július 13.2017. február 23.Tóhoku Rakuten Golden EaglesKuo Júja2017. július 13.2017. február 23.Hanshin TigersRafael Dolis2017. július 13.2017. április 3.Fukuoka Softbank HawksKavaszaki Munenori2017. július 13.adatai a tengerentúlra való átigazolása előtti időszakot tükrözik2017. május 26.Csiba Lotte MarinesRoel Santos2017. július 13.2017. június 1.Orix BuffaloesChris Marrero2017. szeptember 14.2017. június 12.Tóhoku Rakuten Golden EaglesJosh Corrales2017. szeptember 14.2017. június 16.Csiba Lotte MarinesWily Mo Peña2017. szeptember 14.2017. június 20.Szaitama Seibu LionsStephen Fife2017. szeptember 14.2017. június 30.Hokkaidó Nippon-Ham FightersYadir Drake2017. szeptember 14.2017. július 6.Tokió Yakult SwallowsCarlos Rivero2017. szeptember 14.2017. július 7.Hanshin TigersJason Rogers2017. szeptember 14.