Nyilas Atilla (Budapest, 1965. november 9.) magyar költő, szerkesztő és nevelőtanár.

Élete Budapesten született és él, kilenc kötete jelent meg. A Bruthalia Alkotókör tagja volt. Versei jelentek meg többek között a Műútban, az Élet és Irodalomban, a Holmiban, az Alföldben, a Kortársban, a 2000-ben, a Vigiliában, az Új Emberben, az Új Forrásban, a Tiszatájban és a Parnasszusban. Jelenleg az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Kollégiumában lát el nevelőtanári feladatokat.ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Kollégiumi nevelőtanárok

Kötetei, önálló kiadványai Részesülés, Argumentum Kiadó, Budapest, 1996 Holtjáték, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2001 De én, Parnasszus Könyvek, Budapest, 2003 A látó, Regiszter Kiadó, Budapest, 2004 Item, Parnasszus Könyvek, Budapest, 2005 Ráolvasások könyve, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2005 sugar(free), Szoba Kiadó, Miskolc, 2006 Az Egynek álmai. Álmoskönyv, Szoba Kiadó, Miskolc, 2008 Egynyári jegyzetek. 2006–2008, Napkút Kiadó, Budapest, 2010 (Káva Téka. Napút-füzetek, 42) Szerelemgyermek. Családregény, Szoba Kiadó, Miskolc, 2010 Egynyári jegyzetek (2011), Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2011 (Dűlő [a Műút digitális melléklete] 2011004)

Szerkesztői munka Zemlényi Attila: Piros Arany, Seneca Kiadó, Budapest, 1999 Turányi Tamás: Édesgyökér, Aesculart, helymegjelölés és évszám nélkül (Budapest, 2001) Nagy Atilla Kristóf: A fájdalom felszíne — válogatott és hátrahagyott írások —, Abakusz Könyvek, helymegjelölés nélkül, 2002 Dukay Nagy Ádám: Hosszú eltáv, Parnasszus Könyvek – FISZ, Budapest, 2002 Zemlényi Attila: Rodeó, AB-ART, helymegjelölés nélkül, 2003 Béki István: Bonctan, Hanga – MissionArt Galéria, Budapest, 2003 Turányi Tamás: Kerek Szeptember, József Attila Kör, Budapest, 2006 Turányi Tamás: Benzinkút, Szoba Kiadó, Miskolc, 2008 Szili József: Verskazal, Argumentum Kiadó, helymegjelölés nélkül, 2011 Málik Roland: Báb. Egybegyűjtött versek, Műút-könyvek, Miskolc, 2012 Málik Roland: A fehér út. Egybegyűjtött próza, Műút-könyvek, Miskolc, 2013 Szombath Rozália: Földszemű, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2014 Dukay Nagy Ádám: Titokbhakta, TIT Kossuth Klub – L'Harmattan Kiadó – Könyvpont Kiadó, Budapest, 2015 Szuzuki Daiszecu Teitaró: Bevezetés a zen buddhizmusba, fordította: Agócs Tamás, a fordítást az eredetivel egybevetette Molnár Zoltán, magyar nyelvi lektor: Nyilas Attila [Nyilas Atilla], Polaris, 2019 Szili József: Zenétlen zene, Balassi Kiadó, Budapest, 2019

Díjak, ösztöndíjak Mikszáth-pályázat, 2. díj (2004) Fehér Klára-díj (2005)Fehér Klára irodalmi díj MAOE-ösztöndíj (2008) „Hadarva írok — sms történetek” pályázat, (megosztott) 1. díj (2009) NKA-ösztöndíj (2014)

Vonatkozó irodalom Dobos Marianne: Nyilas Atilla: Részesülés, Új Holnap, 1996. november Zemlényi Attila: Részrehajlás, Észak-Magyarország, 1997. március 22. = Magyar Napló, 1997. november Székelyhidi Zsolt: Ülés, Észak-Magyarország, 1997. március 22. Fecske Csaba: Része sül és részesül, Észak-Magyarország, 1997. március 22. Kabai Zoltán: Tűz. Piros., Észak-Magyarország, 1997. március 22. Szili József: Nyilas Atilla: Részesülés, Alföld, 1997. december Domonkosi Ágnes: Gondolatok a képszerűség kifejezőeszközeinek tanításáról, Magyartanítás, 1998. május–augusztus Béki István: Repetitív eszmélet, Parnasszus, 1999. nyár Vass Tibor: Töredékek négy észrevételre, in ugyanő: Hamismás, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2000 Holndonner Hajnal: Egy gyilkosság anatómiája. Utójegyzet egy vers értelmezéséhez, Új Forrás, 2001. február Tandori Dezső: Megérkezések és várakozások, Palócföld, 2002. szeptember–október Szakolczay Lajos: A csönd metafizikája, Magyar Napló, 2003. január k.kabai lóránt: „Ez a barátság ment meg engem”, Új Holnap, 2003. tavasz Tandori Dezső: Ők költők költők költők költők költők költ, Új Könyvpiac, 2003. július – augusztus k.kabai lóránt: „Így hát én is magamról fogok”, Palócföld, 2003. november – december Fecske Csaba: Mutatvány és szertartás, Új Holnap, 2003. tél Dukay Nagy Ádám: Nyilas Atilla: De én, Szépirodalmi Figyelő, 2004/2. Pálfi Ágnes: Nyílt levél a költészetről (Nyilas Atilla verseiről I.), PoLíSz, 2004. december – 2005. január Bodrogi Csongor: Vallásos beszélgetések (Nyilas Atilla verseiről II.), PoLíSz, 2004. december – 2005. január Pienták Attila: Léc fölött, Lyukasóra, 2005. július Király Levente: Nyilas Atilla: Item, Élet és Irodalom, 2006. június 2. (Ex libris) Bodrogi Csongor: Szövegközti piramisok. Nyilas Atilla: Item, Új Forrás, 2006. június Nagy Csilla–Fábián Berta: Ketten, két könyvről, Új Holnap, 2006/4. Antal Balázs: Olvass rá!, Székelyföld, 2007. január Kemény István: Ikerkönyvek, ikeridézettel, Litera, 2007. február 25. Tatár Balázs János: Így szabad, Spanyolnátha, 2007. nyár Pienták Attila: Három verseskönyv (Egy rock&roll születése), Forrás, 2007. október Ughy Szabina: „Az álom fekete lyuk”, Prae.hu, 2008. július 18. Szegő János: Álmában is gondolja. Nyilas Atilla: Az Egynek álmai — Álmoskönyv, Magyar Narancs, 2008. szeptember 25. Nagy Csilla: Sorok ébredés ellen, Palócföld, 2008/5–6. Ayhan Gökhan: Nyilas Atilla: Az Egynek álmai, Élet és Irodalom, 2009. augusztus 28. (Ex libris) Györe Balázs: [Az Egynek álmai bemutatójára], Új Forrás, 2009. október Antal Balázs: Álomenciklopédia, Székelyföld, 2009. december Lackfi János: Szószag, in Aranysityak. Friss gyerekversek, szerkesztette ugyanő, Csodaceruza Kiadó, Budapest, 2010 Elmy József: Variációs formákból költői nyelvezet, Palócföld, 2011/5–6. Zsille Gábor: Nyilas Atilla egyetlen nyarai, Új Ember, 2011. augusztus 7. Antal Balázs: Melyik szót nem érted? (Málik Roland: Báb), Alföld, 2012. szeptember Turányi Tamás: Elforgatott gyalogutak, avagy motívumok tündéri láncolata. Néhány gondolat Nyilas Atilla verstételeiről, Prae.hu, 2013. február 27. Bodrogi Csongor: A nyelv lejegyzése. Nyilas Atilla „Egynyári jegyzetei" elé, Műút portál, 2013. október 8. Csehy Zoltán: Akhilleusz és Patroklosz, in ugyanő: Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságerotika és queer irányulások a magyar költészetben, Kalligram, Pozsony, 2014 Szili József: Nyilas Atilla Az ékesszólásról című önéletrajzi nagy töredéke, Műút 2015053 Dukay Nagy Ádám: Élő-pontszám, Műút 2015053 Horváth Benji: Bruthalia blues, Műút 2015053 Bodrogi Csongor: Egy verses önéletrajz alakulása. Nyilas Atilla Az ékesszólásról c. költői munkájáról, PoLíSz online, 2015. augusztus 5. Bodrogi Csongor: Születésnapi elmélkedés egy korszerűtlen emberről, Műút portál, 2015. november 23. Kemény István: Pohárköszöntő Nyilas Atilla ötvenedik születésnapjára, in Szép versek. 2016, összeállította Szegő János, Magvető, Budapest, 2016 Szenderák Bence: Egy másik cím. 2017. július 5. — Műút Szöveggyár, Litera, 2017. július 5. kabai lóránt: kezdeni, Műút, 2018066 Szili József: Nőmnek, Idegen, Az az arc az a fény, in ugyanő: Zenétlen zene, Balassi Kiadó, Budapest, 2019 Csöncsön: "Gyökeret csapoltam". Beszélgetés Nyilas Atillával. Karakter, 2020. május 1.

Jegyzetek

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar nevelőtanárok