Szabados Tamás (Székesfehérvár, 1935. szeptember 30. – 2024. szeptember 25.) magyar operatőr, rendező.

Élete Székesfehérvárott született, Nagykarácsonyban és Budapesten nőtt fel. 1954–55-ben a Déryné Színház díszletező munkása volt. 1955 és 1960 között a Belügyminisztérium Határőrség Központi Művészegyüttesének vezetője, majd a sashalmi kultúrház igazgatója volt. 1960–61-ben a Magyar Televízió ügyelőjeként dolgozott. 1961 és 1965 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult és szerzett operatőri diplomát. Ez idő alatt az MTV-nél rendezőasszisztens, majd 1965-től operatőr volt.

Rockenbauer Pál szerkesztővel járt az Antarktiszon, Mongóliában, a Kilimandzsárón, műsoraik révén a világ minden földrészén. Mégis, legkedvesebb filmjének a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot tartja. Megjelenésével, felkészültségével mindig megtisztelte riportalanyait. Több mint 2 évtizedig együtt dolgozott későbbi feleségével, Rozsnyai Margit pszichológussal; munkáikat a képcsend és képnyugalom jellemzi. Műveinek több mint 1300 ismétlésével a Magyar Televízió történetében listavezető. Nyugdíjba vonulása után 1998-ban, a Képcsendje Bt. vezetőjeként természetfilmsorozat-terveivel sikeresen pályázott az ORTT-nél. 2005-ben fogadalomból végigjárta a 740 kilométeres spanyol zarándokutat, ahol 2003-ban filmsorozatot forgatott.

Családja környezetében hunyt el 2024. szeptember 25-én, öt nappal a 89. születésnapja előtt.

Filmjei Televíziós munkák Aranygombos Telkibánya (1967, dokumentumfilm) Antarktiszon jártunk (1968, dokumentumfilm) Ázsiában jártunk (1968, dokumentumfilm) Valaki a sötétből (1970) Kéz kezet mos (1970) Feleségem hagyatéka (1970) A hetedik kocsi (1970) Zűrzavaros éjszaka (1971) A lányom barátnője (1972) Gyilkosság a Maxime utcában (1972) Gúnyos mosoly (1973) Ejnye, Cecília! (1973, Zenés TV Színház) Vérnász (1974, Zenés TV Színház) Enyém a világ (1974) Szénégetők (1975, dokumentumfilm) Finish: Avagy Álmom az életem túlélte (1975) Barátom Bonca (1975) Tízéves találkozó (1975, dokumentumfilm) Isten veled, atomkor (1975) Ebéd (1977) Randevú éjfélkor (1978) Egy expedíció idézése: A Béke-barlang felfedezése (1978, dokumentumfilm) Egy hónap falun (1979) Tiszta őrültek háza (1980) Humorista a mennyországban (1982) Három szabólegények (1982) Barackvirág (1983, rövidfilm) Legyél te is Bonca! (1983) Rókafogta csuka (1984) Éjféli operabemutató (1985, Zenés TV Színház) A fantasztikus nagynéni (1986) Szent István Emléktúra 1988 (1988, dokumentumfilm) Erdőjárók (1993) Írottkő Natúrpark 2000 (2000, rendező is) Elmentünk a Nap után (2004, rendező is) Ispotály: Telkibánya kincse (2005, rendező is) Bicske barátok kincse – Bicske (2007, rendező is) Tanító ösvények: Csongrád – Vizek, bokrok, halászok (2009, rendező is) Helvécia – Kisvasút a Visó-völgyben (2010, rendező is)

Televíziós sorozatok Rémusz bácsi meséi (1967) Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim (1968) Magyarország kisvasútjai (1972, egy epizód) A napsugár nyomában (1974, egy epizód) Magyarországi néptáncok (1974, dokumentumfilm) Magyar tájak (1976, dokumentumfilm) Afrikai örömeink (1977, dokumentumfilm) Másfélmillió lépés Magyarországon (1979, dokumentumfilm) Fürkész történetei (1983, egy epizód) …és még egymillió lépés (1986, dokumentumfilm) Nekem ne lenne hazám? (1988, rendező is) Gálvölgyi Show (1989) Családi kör, Sodródás epizódja (1989) Kerekek és lépések (1990, dokumentumfilm) Világvédett lehetne (1992, rendező is) Jelfák (1994, rendező is) Ez is Magyarország! (1994) Emberek a természetben (1997, rendező is) Európa kék szalagja, a Duna (1999–2000, dokumentumfilm) Főtér (1999–2010, dokumentumfilm)

Könyv Újra van másfél millióm! Zarándokösvényen Spanyolországban; Püski, Budapest, 2006

Díjai Aranytoll (1997) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014)

Jegyzetek

Források Biográf Ki Kicsoda 2004, II. kötet (L–Z). Poligráf Kiadó, Budapest, 2003, 1500–1501. o., Szabados Tamás rendező-operatőr – Napkút Kiadó – Napút Online kulturális folyóirat Greenfo.hu

Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Székesfehérváriak Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei