Agócs Attila (Losonc, 1978. november 11. –) néprajzkutató, Fülek polgármestere, Agócs Gergely népzenekutató unokafivére.
Élete A losonci kórházban született. Gyermekkorát Füleken töltötte, a helyi magyar alapiskola „matematikai“ osztályába járt. A középiskolát a Füleki Gimnáziumban végezte el. A pozsonyi Comenius Egyetemen folytatja a felsőfokú tanulmányait, és a Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben táncolt.
Diplomaszerzése után a Gömör-Kishonti Múzeumba került, gyakornoknak. Várgedére küldték tolmácskodni, ahol a gömöri cigányság lakáskultúráját dokumentálták. Később kutatási területe a Losonc környéki magyar gyermekjátékoktól a nógrádi zománciparon át az észak-nógrádi céhekig, elsősorban a palóc népviseletekig terjedt. Néhány évig a révkomáromi Selye János Egyetem losonci kihelyezett képzésének óraadó tanára is volt. Rimaszombati gyakornoki évei után előbb a losonci Nógrádi Közművelődési Központ, majd a Nógrádi Múzeum és Galéria néprajzkutatójaként dolgozott.A „múlt hallucinációjától” a reális helyi értékekig – interjú Agócs Attilával (Újkor.hu, 2014. október 29.)
2007–2014 között a Füleki Városi Honismereti Múzeum igazgatója volt.Beszélgetés Agócs Attilával, Fülek új polgármesterével (Felvidék.ma, 2014. december 09.)
A 2014-es önkormányzati választásokon független jelöltként a Most–Híd támogatásával megválasztották Fülek polgármesterévé, ám ezt követően sem mondott le a néprajzkutatásról.
Jegyzetek
Források
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Szlovákiai magyar muzeológusok Kategória:Füleki polgármesterek Kategória:Fülekiek