Forró Pál, 1899-ig FischerAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 136158/1899. Forrás: MNL-OL 30793. mikrofilm 409. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1900. év 8. oldal 27. sorEgyes forrásokban a többek között az ő műveit is betiltó 1944-es BM rendelet alapján tévesen: Friedmann. Azonban a névváltoztatásról ld. a 136158/1899 BM rendeletet. http://www.macse.hu külföldön leggyakrabban: Paul Forro, (Bécs, 1884. február 22. – Budapest, 1942. január 29.) magyar ügyvéd, regényíró, színműíró, forgatókönyvíró, műfordító, színházi és filmszakíró.

Élete

Fischer Lázár (Lipót) kereskedő és Glaser Regina gyermekeként született. Középiskoláit Budapesten végezte, majd Kolozsvárott a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen szerzett jogi diplomátEgyes forrásokban Budapesten 1906-ban, de ügyvédként csak rövid ideig tevékenykedett. Ezt követően néhány évig egy kereskedelmi iskolában tanított. Első írásai a Budapesti Hírlapban és a Múlt és Jövő című folyóiratban jelentek meg. 1917-ben jelent meg első regénye, az Egy diákkor története, amelyről Nagy Lajos hosszú méltatást írt. A Tanácsköztársaság idején a Társadalmasított Mozgóképüzemek Ügyvezető Tanácsa által létrehozott Művészeti Osztály vezetetője volt.Balogh Az 1930-as években írásai jelentek meg olyan lapokban, mint a Délibáb, Tolnai Világlapja, Pester Lloyd, Magyar Uriasszonyok Lapja, illetve magazinokban, mint például a ? Magazin.Ígyǃ Írásban emlegetik Kérdőjeles Magazinként is.

A Színházi Élet magazin rovatvezetője volt, ahol verseit is megjelentette. Ő alapította a Magyar Rádió Ujságot, amely azonban hamar megszűnt.

Alapítója és főtitkára volt a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének (Heltai Jenő elnök mellett), illetve a szintén általa alapított Országos Magyar Filmegyesület alelnöke. A Magyar PEN Club igazgatósági tagja volt.

Forgatókönyvíróként a magyar filmgyártás egyik elindítója.

Több regénye illetve korszakot ábrázoló kultúrantropológiai esszéje P. Heath, G. P. Heath író név alatt jelent meg.

Elsősorban a zsidótörvények korlátozásai miatt használta még a Max Henneberg, Fischer Pál, Angelo, Kertész Géza, Hevessy Endre álneveket is.

A két világháború között a diákok körében a tíz legolvasottabb író között volt.

Az irodalomtörténet körülbelül 100 regényéről tud. Ő maga többre, körülbelül 120-ra emlékezett vissza. Ezek háromnegyede (75) Faragó Miklós Világvárosi Regények sorozatában jelent meg.

A kortárs irodalomtörténészek nagyrészt az erotikus irodalomhoz sorolták műveit. Természetesen ezt kora, a két világháború közti Magyarország fogalmaihoz képest kell érteni. Az tény, hogy ellentétben más híres kortárs írókkal ilyen címen se indult eljárás ellene soha.

Mások a lélektani ábrázolást emelik ki munkásságában.

Sokan témaválasztásában, a felső középosztállyal mutatott szimpátiájában látják az okát annak, hogy a második világháború után csaknem teljesen elfeledték.

Hosszú szenvedés után hunyt el májrákban 1942. január 29-én.Bp. XIV. kerületi állami halotti anyakönyv, 114/1942.A korabeli pesti szóbeszéd szerint a zsidótörvények miatti elkeseredésében öngyilkos lett.

Családja

Felesége Kunvári Györgyi vegyész, Kunvári Fülöp és Goldmann Mária lánya, akivel 1911. október 26-án Budapesten, a Terézvárosban kötött házasságot. Sógornői Kunvári Bella nőmozgalmi aktivista (József Attila fogorvosa és egyik szerelme volt) és Kunvári Lilla szobrász- és éremművész voltak.

Forgatókönyvei

A régiséggyűjtő (magyar rövid játékfilm, 1917), rendezte: Deésy Alfréd Az ezresbankó (1917), rendezte: Deésy Alfréd Havasi szerelem, (1918), rendezte: Cornelius Hintner Vihar után (magyar romantikus dráma, 1918), rendezte: Sugár Pál Csitri (1918), rendezte: Josef Stein A szeszély (1918), rendezte: Josef Stein A dada (1919), rendezte: Damó Oszkár A lavina (1919), rendezte: Deésy Alfréd Fejedelmi nap (1919), rendezte: Deésy Alfréd Az egér (rövidfilm, 1921), rendezte: Gellért Lajos A kis lord (második magyar filmváltozat, 1922) Arsène Lupin utolsó kalandja (magyar film, 1923), rendezte: Fejős Pál, (forgatókönyv) Várkisasszony, (Mon béguin, francia film. 1931), rendezte: Hans Behrendt, (regényéből) Rotschild leánya (1937), rendezte: Bródy István, Gaál Béla

Fordításai

Navarrai Margit: Heptameron, Nova Irodalmi Intézet, 1925, fordította: Forró Pál és Szini Gyula Don Juan. Ama nemes és vitézlő gróf emlékiratai, melyeket Frater Augustinus spanyol barát huszonöt évi szorgalmas búvárkodással gyűjtött össze ..., Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1925, fordította: Forró Pál és Szini Gyula Honoré de Balzac: Borsos történetek, Nova Irodalmi Intézet, 1925 Louvet de Couvray: Faublas. A gáláns kor vidám és vakmerő lovagjának kalandjai ..., Nova Irodalmi Intézet, 1925 1001 éjszaka. A kelet sokszínű, szerelmesen izzó, mámorosan bódító virágainak legszebb fürtje, Nova Irodalmi Intézet, 1926, fordította: Forró Pál és Szini Gyula Hugo Bettauer: Lilike nyomában, Nova Irodalmi Intézet, 1926 Harry Hervey: A fekete papagáj, Légrády testvérek, Pesti Hírlap könyvek 1., 1927 Fedor von Zobeltitz: Ketten a napsütésben, Légrády testvérek, Pesti Hírlap könyvek 5., 1928 Brandon, John G.: X. Y. Z. – egy apróhirdetés bonyodalmai, Légrády testvérek, Pesti Hírlap könyvek 39-40., 1928 Robert Kohlrausch: A holt tavon, Világirodalom Könyvkiadó Alexander Zoubkoff: Életem és szerelmeim - Zoubkoff kapitány naplója, Sándor József és Társa, 1928 Honoré de Balzac: A harmincéves asszony, Légrády testvérek, 1928 Paul Henri Féval: Az égbolt lovagjai (regény), Légrády testvérek, Budapest, 1928, (Pesti Hírlap könyvek, 37.), EK Walter Scott: A talizmán (regény), Légrády testvérek, Budapest, 1929, EK Walter Scott: A titkos házasság (Kenilworth) (regény), Légrády testvérek, Pesti Hírlap könyvek 79-80., Budapest, 1929 Göste Segercrantz: Lord Hunter, a hazárdjátékos, Légrády testvérek, Pesti Hírlap könyvek 101., Budapest, 1929

Versei

Versei a Színházi Életben jelentek meg. Kötete nem jelent meg.

Színművei

Békeffy Lászlóval: A város, 1920, (a Várszínházban került színre) Villányi Andorral: Legénykérés, Légrády testvérek, 1921, (a Belvárosi Színházban mutatták be) Szini Gyula - Forró Pál: Láva (színmű három felvonásban), Színházi Élet (folyóirat), Budapest, 1924 Sem egymással, sem egymás nélkül, Színházi Élet (folyóirat), Budapest, 1932

Színházi szakírásai

Dr. Forró Pál: Színház és mozi, A magyar film olvasókönyve - 1908-1943/Szöveggyűjtemény c. kötetben, Magyar Nemzeti Filmarchívum, Budapest, 2001, szerkesztette: Kőháti Zsolt Forró Pál: Színpadi siker, a Művészeti almanach 1919 - A Színházi Élet évkönyve c. kötetben, Színházi Élet, Budapest, 1919, szerkesztette: Incze Sándor

Regényei

(A Világvárosi Regények sorozatban 1932 és 1942 között megjelent kisregényeit lásd lentebb.)

EK: E-könyv. A linkre kattintva az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Elektronikus Könyvtárában (MEK) elolvasható, letölthető.

Egy diákkor története, Dick Manó Kiadása, Budapest, 1917, 1920; Az Ifjuság Könyvkiadó, Budapest, 1921, (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Huszonhatévesek, Dick Manó Kiadása, Budapest, 1918; a Kurtizánnal egy kötetben (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Kurtizán, 1920, a Huszonhatévesekkel egy kötetben (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Bíborhullám, Ifjúság Könyvkiadó, Budapest, 1920; a Halkuló vágyakkal egy kötetben (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1923 Különös tüzek, Ifjúság Könyvkiadó, Budapest, 1921 Az elátkozott asszony, 1921 A gyönyörváros, Kellner István Kiadása, Budapest, 1921 Szerelem, Pán Kiadó, Temesvár (Timişoara), 1922, Pán könyvtár 11. A megölt szerelem, Dante Könyvkiadó, 1922, A Szenvedéllyel egy kötetben (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Szenvedély, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1922, A megölt szerelemmel egy kötetben (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Ábrándkergetők, Fővárosi k.-ny., Budapest, 1923 Lohengrin kisasszony, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1923, Magánkiadás, Budapest, 1923, (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Az erkölcstelen Omár, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1923 Halkuló vágyak, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1923 Giuliánó megkísértetése, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1923; a Különös tüzek című regényével egy kötetben, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 Királyi szeretők, Béta, Budapest, 1924 Egy serdülő pesti diák naplójából, Teleia, Budapest, 1925 Kegyetlen asszonyok, Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1925 Borgia Lukrézia - Kegyetlen asszonyok II. része, Nova Irodalmi Intézet (Nova Uti könyvtára sorozat), Budapest, 1925 Az asszony, aki szeretni akart, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1926, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 EK Ha mindenki megszépülne, Légrády Testvérek Kiadása, (Pesti Hírlap könyvek, 49.), Budapest, 1928, EK Archibald Rice éjszakái, Rozsnyai Károly Kiadása (Forró Pál Munkái sorozat), Budapest, 1928 A züllött férfi; Aki mindig csak vendég, (Forró Pál Munkái sorozat): Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1928 A lord titkárnője, Légrády Testvérek, (Pesti Hírlap könyvek, 155.), Budapest, 1930 Életre-halálra!, Légrády Testvérek és Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat R.T., Budapest, 1931, Ragyogó Regénytár P. Heath (a kötetben fordítóként szerepel a neve): Selyemmámor, Légrády testvérek, Pesti Hírlap könyvek 208., 1931 P. Heath (a kötetben fordítóként szerepel a neve): Vakmerő játék, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Milliók könyve könyvsorozat, Budapest, 1933 Társas utazás, Magánkiadás, Budapest, 1933, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1933 Kamaszlányok, Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1935 Az üldözött asszony, Világkönyvtár, Tolnai Rt., Budapest, 193? G. P. Heath: Kényszerházasság, Világkönyvtár, Tolnai Rt., Budapest, 193? TE... és a szerelem (a nemek harca modern megvilágításban), Székely Nyomda és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1935 Az agglegény, Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1936 Játék a havason, Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1937 Az üldözött asszony, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt. (Világkönyvtár sorozat), Budapest, 1938 Ábrándkergetők, Fővárosi Könyvkiadó Rt., Budapest „A férfi mind gazember!”, Kisgörgényi Bartha Ferenc Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1941 Az irigyelt férj, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1941 Holttesteken át. Katalin cárnő regénye, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest A szerelem életveszélyes, Unio, Budapest, 1941 Veszélyes szemek, Csillag (kiadó)?, Csillaghegy, 1941 Független úriasszony, Unio, Budapest, 1942 Forró Pál-Nagy Sándor-Erdős József: A műveltség útja XII., Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat R.-T., Budapest Dráma Hollywoodban, Unikornis Kiadó, Budapest, 1991 G. P. Heath: A boldog házasság tudománya, Forrás Könyvkiadó, Budapest

A Világvárosi Regények sorozatban megjelent kisregényei (1932-1942)

EK: E-könyv. A linkre kattintva az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Elektronikus Könyvtárában (MEK) elolvasható, letölthető.

A kínos botrány, 11. szám, 1932, EK Leszámolás, 15. szám, 1932, EK Nizzai kaland, 23. szám, 1932, EK Silvia két táncosa, 32. szám, 1932, EK Őnagysága, a betörő, 40. szám, 1932, EK Kvittek vagyunk..., 46. szám, 1933, EK A mókusbunda, 79. szám, 1933, EK Két nő, egy férfi, 91. szám, 1933, EK A szörnyű felfedezés, 112. szám, 1934, EK Trópusi történet, 121. szám, 1934, EK Két asszony álarcban, 133. szám, 1934, EK Fizet a múlt, 142. szám, 1934, EK Párbaj a szerelemmel, 153. szám, 1935, EK Fogat fogért, 164. szám, 1935, EK Gyilkosság a Youkon mellett, 170. szám, 1935, EK Péter két asszonya, 183. szám, 1935, EK A szélhámos, 202. szám, 1935, EK A végrendelet, 220. szám, 1935, EK Őfensége nősül, 231. szám, 1935, EK Úrilány a zongoránál, 245. szám, 1936 Asszonyom fizessen, 258. szám, 1936 Tisztítótűz, 289. szám, 1936, EK Egy asszony megszökik, 305. szám, 1936, EK