A kőhányási berkenye (Sorbus acutiserratus) a rózsafélék családjába, ezen belül a berkenyék (Sorbus) növénynemzetségébe tartozó növényfaj. Különálló taxonként Németh Csaba írta le 2009-ben, a lisztes berkenye (Sorbus aria) rokonsági körébe tartozó, de attól és több más közel rokon kisfajtól is számos jellegzetességében eltérő fajként. Egyedül, Magyarországon, a Vértesben fordult elő, de 2025-ben kipusztult természetes élőhelyéről.
Megjelenése Leírója szerint akár 10 méter magasra is megnőhet, egyszerű levelei karéjosak, a karéjok hegyesek, kissé kihegyezettek, szembetűnően élesen, durván fogazottak. A tompán ék- vagy kissé lekerekített vállú levelek fonáka szürkészölden molyhos, illetve a levélnyél is gyéren molyhos, 16–22 mm hosszú. Virágzatában 30–40, molyhos csészéjű, fehér pártájú virág is lehet; az érett termés vörös színű, alma alakú, kissé lapított, a hosszánál mindig kicsit szélesebb, fehéres paraszemölcsökkel sűrűn pettyezett. Hasonlít a budai berkenyéhez, de ez utóbbi levele jellemzően kerek-tojásdad és termése sem lapított.
Előfordulása A faj első leírt előfordulási területe a Vértes hegységben, a Csákvárt Oroszlánnyal összekötő országút közelében elterülő erdőrész, ahol elsősorban mészkedvelő tölgyesben, illetve annak dolomit sziklagyeppel érintkező szegélyzónájában élnek példányai, számos más berkenye-kisfajjal elegyes társulásban.
Védettsége Magyarországon a lisztes berkenye rokonsági körébe tartozó összes kisfajjal együtt védett faj, természetvédelmi értéke 2013-as állapot szerint forint.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park 2025-ös felmérése egyetlen élő egyedet sem talált, így bebizonyosodott, hogy kipusztult természetes élőhelyéről a túltartott növényevőnagyvad-állomány következtében.
Források Kipusztult a világon csak a Vértesben előforduló fafaj Németh Csaba: Új berkenye (Sorbus) kisfajok a Vértesből. Kitaibelia XIV. évf. 1. szám pp.: 89–103. Debrecen 2009
Jegyzetek
További információk
Kategória:Berkenyék Kategória:Növényfajok Kategória:Fák Kategória:Magyarországon védett növények