Ez a szócikk a Diósgyőri VTK 2017–2018-as szezonjáról szól, mely sorozatban a 7., összességében pedig az 55. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 107. évfordulója. A szezon 2017. július 16-án kezdődött, és 2018. május 19-én ér majd véget.
Játékoskeret 2018. február 17-i állapotnak megfelelően. A félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.
Kölcsönadott játékosok
Szakmai stáb SportigazgatóVezetőedzőMásodedzőKapusedzőMasszőrCsapatorvosTechnikai vezetőUtánpótlás szakmai igazgatóAkadémia igazgatóBenczés MiklósBódog TamásVas LászlóAndrusch JózsefHajba Ferenc, Harsányi SándorDr. Forgács AlfrédMolnár ÁkosSütő SzilárdBenczés Miklós
Statisztikák Utolsó elszámolt mérkőzés: 2017. december 9.
Összesített statisztika A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Lejátszott mérkőzés 22 (19 OTP Bank Liga, 3 Magyar kupa)Győzelem 10 (7 OTP Bank Liga, 3 Magyar kupa)Döntetlen 4 (4 OTP Bank Liga, 0 Magyar kupa)Vereség 8 (8 OTP Bank Liga, 0 Magyar kupa)Szerzett gól 39 (32 OTP Bank Liga, 7 Magyar kupa)Kapott gól 31 (30 OTP Bank Liga, 1 Magyar kupa)Gólkülönbség +8 (+2 OTP Bank Liga, +6 Magyar kupa)Sárga lap 49 (46 OTP Bank Liga, 3 Magyar kupa)Kiállítás 1 (1 OTP Bank Liga, 0 Magyar kupa)Legnagyobb arányú győzelem 5–0, Vasas, hazai pályán (2017. 10. 14., OTP Bank Liga 12. forduló)Legnagyobb arányú vereség 0–4, Balmazújváros, idegenben (2017. 08. 05., OTP Bank Liga 4. forduló)Leghosszabb veretlenségi sorozat a bajnokságban 3 mérkőzés<div>1. fordulótól–3. fordulóig: Vasas (2–0; I), Honvéd (2–2; I), Haladás (3–0; I), és<div>5. fordulótól–7. fordulóig: Puskás Akadémia (2–2; O), Újpest (1–1; I), Mezőkövesd (2–1; O), és<div>12. fordulótól–14. fordulóig: Vasas (5–0; O), Honvéd (2–1; O), Haladás (3–0; I)Legmagasabb hazai nézőszám 4 500, Honvéd (2017. 10. 21., OTP Bank Liga 13. forduló)Legalacsonyabb hazai nézőszám 1 092, Paks (2017. 09. 16., OTP Bank Liga 9. forduló)Góllövőlista 11 gól: Ugrai (9 bajnoki, 2 kupa)Pont (csak OTP Bank Liga) 25 pont a megszerezhető 57-ből (43,9%) Jelmagyarázat: Helyszín: O = otthon (hazai pályán); I = idegenben;
Kiírások Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírásokat illetve az azokban elért helyezést jelöltük. Kiírás Statisztikák Kezdő forduló/helyezés Végső forduló/helyezés Mérkőzések dátumai–ElsőUtolsóKövetkezőOTP Bank Liga30861641–48–71,372.10.2017. 07. 16.2018. 05. 12.2018. 05. 19.Magyar kupa76018–4+41,146. forduló (legjobb 128)Negyeddöntő (legjobb 8)2017. 09. 19.2018. 04. 04.—Összesen371461749–52–31,32
Gólszerzők a szezonban Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik a szezon során legalább egy gólt szereztek bármelyik kiírásban. A táblázat elején a több gólt elérő játékosokat tüntettük fel.
JátékosÖsszes gólOTP Bank LigaMagyar KupaGólok123456789101112131415161718192021222324252627282930313233Gólok678910 11 11 IIIIOIOIOIOOOOOIOIOIOIIOIIOIOIOIO11IIIOI Ugrai 11 2 0 9 1 0 2 1 0 Vela5 1 0 5 1 0 0 0 0 Jóannidisz4 1 0 4 1 0 0 0 0 Forgács2 0 0 1 0 0 1 0 0 Makrai2 0 0 2 0 0 0 0 0 Óvári2 0 0 2 0 0 0 0 0 Szarka2 0 0 1 0 0 1 0 0 Bárdos1 0 0 0 0 0 1 0 0 Busai 2 0 0 2 0 0 0 0 0 Karan 2 0 0 2 0 0 0 0 0 Lipták 1 0 0 1 0 0 0 0 0 Nono 2 0 0 2 0 0 0 0 0 Oláh1 0 0 0 0 0 1 0 0 Bacsa1 00 1 0 0 0 0 0 Tamás1 0 0 1 0 0 0 0 0 Tóth B.1 0 0 0 0 0 1 0 0 Összesen 40 4 0 33 3 0 2 2 3 0 2 1 2 1 2 0 2 5 2 3 1 0 1 0 3 1 7 1 0 3 1 3 Jelmagyarázat: büntetőgól; Helyszín: O = Otthon (hazai pályán); I = Idegenben;
Sárga/piros lapok és eltiltások a szezonban Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik a szezon során legalább egy figyelmeztetést kaptak.
Játékos Összes figyelmeztetés OTP Bank Liga Magyar Kupa Figyelmeztetések 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Figyelmeztetések 678910 Σ 13px 13px 13px KM Σ 13px13px13px KM IIIIOIOIOIOOOOOIOIOIOIIOIIOIOIOIO Σ 13px13px13px KM IIIOI Antal 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Busai 5 5 0 0 1 5 5 0 0 1 X 0 0 0 0 0 Eperjesi 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 Forgács 4 4 0 0 0 4 4 0 0 0 0 0 0 0 0 Karan 4 4 0 0 0 4 4 0 0 0 0 0 0 0 0 Kocsis 4 4 0 0 0 4 4 0 0 0 0 0 0 0 0 Makrai 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Nono 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 Nagy 3 3 0 0 0 2 2 0 0 0 1 1 0 0 0 Oláh 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Óvári 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Lipták 3 3 0 0 0 3 3 0 0 0 0 0 0 0 0 Szarka 4 3 0 1 1 4 3 0 1 1 X 0 0 0 0 0 Tamás 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Tóth 4 4 0 0 0 3 3 0 0 0 1 1 0 0 0 Ugrai 4 4 0 0 0 4 4 0 0 0 0 0 0 0 0 Vela 6 6 0 0 1 6 6 0 0 1 X 0 0 0 0 0 Összesen 50 49 0 1 3 47 46 0 1 3 4 2 4 2 2 4 2 2 0 4 2 3 3 2 3 2 2 1 3 3 3 0 0 0 1 1 1 Jelmagyarázat: Helyszín: O = otthon (hazai pályán); I = idegenben; Σ = összes sárga ill. piros lap; 11px = sárga lapos figyelmeztetés; 11px = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás; 11px = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás; X = eltiltás; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés A sárga lapos figyelmeztetések következménye: a labdarúgó az adott bajnokság 5. sárga lapos figyelmeztetését követően a soron következő egy bajnoki mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal.http://www.nemzetisport.hu/data/files/NSstatok/MLSZversenyszabalyzat.pdf
OTP Bank Liga
Első kör Második kör Harmadik kör
Első kör
Vasas: Kamenár – Risztevszki, Burmeister, Hangya – Kleisz, Murka, Vida, Szivacski (Kulcsár ), Simunek, Remili (Vaskó ), Pavlov (Ádám ) <div>Fel nem használt cserék: Nagy (kapus), Debreceni, Gaál, Ferenczi. Vezetőedző: Michael Oenning Nem kezdődött jól az Angyalföldiek számára a mérkőzés, Diósgyőriek hamar helyzetbe hozták magukat. Már 3. perctől Eperjesi próbálta helyzetbe hozni Szarkát, de a jobboldali beadása elsuhant a labda Szarka előtt. Nem telt el két perc és Forgács baloldali beadásánál két Vasas védő se tudott tisztázni, érkezett Vela és az ötösről lőtte a kapu közepére Kamenár nem tudta fogni, vezetést szerzett a Diósgyőr; (0–1). Továbbra se ment az Angyalföldi együttesnek a gól szerzés. A 73. percben Makrai jobbról adta be és Simunek és Vaskó között kibújó Szarka fejelte a labdát a kapuba; (0–2). Tavaly a Vasas jól kezdte a szezont győzni tudott az NB I-ből kieső MTK ellen, idén pedig vereséggel kezdtek a piros-kékek.
A találkozó eredeti helyszíne a DVTK stadionjának átépítése miatt a debreceni Nagyerdei stadion lett volna, ám a stadion körül ebben az időpontban megrendezésre kerülő Campus Fesztivál miatt, az MLSZ jóváhagyásával, megcserélte a két csapat a pályaválasztói jogot. Ennek értelmében majd a 13. fordulóban nem Budapesten, hanem a Diósgyőr hazai pályáján lesz az összecsapás.
A 41. percben vezetést szerzett a vendégegyüttes büntetőből, melynek előzménye Vela lerántása volt Nagy Gergő által, aki megkapta második sárga lapját, így el kellett hagynia a pályát. A tizenegyest a sértett, Vela végezte el, Gróf jobbra vetődött, Vela pedig a kapu közepébe lőtte a labdát; (0–1). A 62. percben kiegyenlített a Honvéd: a fél perccel korábban beállt Dark ment el zseniálisan a jobb oldalon, középre gurított, ahol a tavalyi szezon gólkirálya Eppel 8 méterről a hálóba lőtt; (1–1). A 74. percben már vezettek a hazaiak: Lanzafame a 16-os bal sarkánál végzett el egy szabadrúgást, a hosszú sarokba csavarta a játékszert; (2–1). A 96. percben ismét döntetlen lett a mérkőzés állása: egy szöglet után Vela 18 méterről, kapásból lőtt a bal alsóba; (2–2).
Diósgyőr: Rados – Tamás, Karan, Lipták , Eperjesi – Óvári (Ternován ), Busai, Tóth (Ugrai ), Vela – Jóannidisz (Nono ), Szarka <div> Fel nem használt cserék: Antal (kapus), Nagy T., Oláh, Forgács. Vezetőedző: Bódog Tamás
A Diósgyőr sorozatban negyedszer is idegenben játszik, de az eddigi példák azt mutatják, ez nem szab gátat eredményességének. Bódog Tamás együttese eddig a bajnok Honvédnál (2. forduló: Honvéd–DVTK 2–2), valamint a Vasasnál (1. forduló: Vasas–DVTK 0–3) és a Haladásnál (3. forduló: Haladás–DVTK 0–3) vendégeskedett, összesen hét pontot gyűjtve. A legutóbbi hat idegenbeli bajnoki mérkőzésén veretlen maradt. Az újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC az eddigi egyetlen hazai élvonalbeli mérkőzését elveszítette a Vasas ellen, ugyanakkor idegenben már két bravúrra is képes volt (1. forduló: Videoton–Balmaz 1–1 és 3. forduló: Honvéd–Balmaz 2–2). Horváth Ferenc, a csapat vezetőedzője az előző ősszel a mostani ellenfelet, a Diósgyőrt irányította.
Diósgyőr: Rados – Tamás, Karan, Lipták , Eperjesi – Óvári (Ugrai ), Busai (Oláh ), Tóth, Vela – Jóannidisz (Nono ), Szarka <div> Fel nem használt cserék: Antal (kapus), Makrai, Forgács, Kitl. Vezetőedző: Bódog Tamás Diósgyőrnek nem igazán ment ezen a találkozón. Leginkább Szarkának voltak lövései, de vagy a Balmazújvárosi kapus Horváth vagy a védő Tamás tudta védeni. Nem volt igazi vezéregyéniség a Diósgyőriek játékában. Még mindig nem szabad lenézni a Balmazújvárosiakat, sokan pedig megteszik, de mindent a ezért nagy elánnal és nagy játékos kedvel játszottak, sorra alakították ki a helyzeteket. 40. percig kellett várni az első nagy akcióhoz. Andrics ugratta ki Arabulit a bal szélen, ő tovább passzolta a labdát a középen érkező Vajdához aki luftot rúgót, de visszapattant hozzá a labda és Haris elé tálalt, aki 14 méterről a jobbal a bal alsó sarokba lőtt, Rados csak beleérni tudott. A második félidőben is szinte elképzelés nélkül játszott a DVTK. Balmazújvárosiak pedig a 61. percben Andrics révén már 2–0-re vezetett. 84. percben Kovács helyett Rácz lépett csereként a pályára és 1 perccel később 3–0-ra növelte az előnyt és a 92. perben megszerezte a második gólját így már 4 –0-ra növelte az előnyt és megszerezte történelmi győzelmét úgyhogy kiütötte az addig veretlen DVTK-t. Horváth Ferencnek pedig megint sikerült az, hogy a jelenlegi csapatával legyőzte az előző csapatát.
Diósgyőr: Antal – Nagy T., Lipták , Karan, Tamás (Jóannidisz ) – Vela, Busai, Kocsis (Nono ), Óvári (Forgács ) – Makrai, Ugrai <div> Fel nem használt cserék: Rados (kapus), Tóth, Ternován, Eperjesi. Vezetőedző: Bódog Tamás Mezőkövesd: Tujvel – Lázár, Pillár, Hudák, Vadnai – Keita – Farkas D. Střeštík (Szeles ), Koszta, Cseri (Baracskai ) – Majtán (Veszelinovics ) <div> Fel nem használt cserék: Krnác (kapus), Fótyik, Mlinar, Csirmaz. Vezetőedző: Radványi Miklós A forduló előtt negyedik és hatodik helyen állt a két borsodi gárda a tabellán, ám mindkét fél rossz formában várta az összecsapást: a házigazda három, a vendégcsapat négy meccse nem tudta begyűjteni a három pontot. A találkozó elején inkább a DVTK irányított, míg a szünethez közeledve a mezőkövesdiek álltak közelebb a gólszerzéshez, de a szünetig egyik gárda sem talált be. A fordulást követően aztán a Mezőkövesdnek sikerült megszereznie a vezetést, ez pedig felélénkítette a találkozót. A kapuk többször is veszélyben forogtak, és bár a vendégeknek is akadt nagy helyzetük, a DVTK-nak sikerült egyenlítenie, majd a ráadás perceiben büntetőből megfordította a találkozót. A két csapat tavaszi, ugyancsak debreceni 1–1-es döntetlenje után ezúttal a DVTK nyert, a 93. percben szerzett góllal. Most nem volt szerencséje a Mezőkövesdnek, amely az első fordulóban hajrágóllal győzte le ugyanebben a stadionban a Debreceni VSC-t. Bódog Tamás csapata hét forduló alatt harmadszor változtatott számára pozitívan az eredményen az utolsó pillanatokban. A Honvéd (2–2) és a Puskás Akadémia (2–2) ellen Vela, most Ugrai volt a főszereplő. A Diósgyőrnek ez volt az első hazai győzelme az idényben. Forgács Dávid a hatodik, Ugrai Roland a hetedik diósgyőri játékos, aki gólt szerzett az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében. A csereként beállt hátvéd a második élvonalbeli mérkőzésén szerzett fontos gólt. Ugrai az előző idényben öt gólt szerzett diósgyőri mezben. A Mezőkövesd az első két fordulóban győzött, azóta ellenben csupán egy pontot gyűjtött. A nyáron Kisvárdáról érkezett Cseri Tamás élete első élvonalbeli gólját lőtte. Radványi Miklós együttese négy idegenbeli mérkőzésen van túl, ezekből csak a Ferencváros ellenin nem szerzett gólt.</small>