Carles Puigdemont i Casamajó (Amer, 1962. december 29. – ) katalán újságíró, politikus, a Generalitat, vagyis a katalán kormány 130. elnöke 2016–2017 között.
Életpályája A francia határ közelében, Girona régióban lévő Amer kisvárosban született, egy nyolcgyermekes cukrász házaspár második fiaként. A középiskola végeztével egy ideig a Gironai Egyetemen filológiát hallgatott, majd a tanulmányai félbeszakítását követően beállt az El Punt című napilaphoz (1981), ahol néhány év alatt felküzdötte magát a főszerkesztői posztig. A katalán kormány (Generalitat) megbízásából megszervezte a Katalán Hírügynökséget, amelyet 2002-ig irányított. Ezt követően a gironai művelődési ház igazgatója lett, s ezzel párhuzamosan elindította a katalán kormányzat által fenntartott Catalonia Today című angol nyelvű magazint.Kontúr. Carles Puigdemont, a katalán szeparatizmus bajnoka – HVG. 2017/41. szám, 34. oldal, ISSN 1217-9647
Politikai karrierjét 2006-ban kezdte, mikor a jobboldali nacionalista Konvergencia és Unió (CiU) pártszövetség színeiben megmérettette magát a tartományi parlamenti képviselői helyért, de nem sikerült bejutnia a parlamentbe. 2011-ben viszont legyőzte szocialista ellenfelét és a CiU színeiben Girona polgármesterének választották. Négy évvel később a függetlenségért küzdő Önkormányzatok Szövetségének elnöke lett. 2015-ben a katalán parlamenti választásokon az elszakadást támogató – CiU-t felváltó – Együtt az Igenért (Junts pel Sí) pártszövetség jelöltjeként győzött. Miután Artur Mas 2016 januárjában bejelentette, hogy lemond az újbóli elnök jelöltségéről – mivel nem tudja megszerezni a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást – a katalán parlament rendkívüli ülésén Puigdemontot választotta Katalónia új elnökévé (január 10.), majd két nappal később, ünnepélyes keretek között beiktatták tisztségébe.
A 2017. október 1-jén megrendezett katalán függetlenségi népszavazással kapcsolatban élesen szembekerült a spanyol kormánnyal.Puigdemont a spanyol rendőrök kivonását követeli Katalóniából – Krónika.ro, 2017. október 2. Miután a spanyol kormány elmozdította pozíciójából, Puigdemont 2017. október 30-án Brüsszelbe utazott.Mit csinál Brüsszelben a leváltott katalán elnök? – Infostart.hu, 2017. október 30. A sajtónak adott nyilatkozata szerint nem azért érkezett a belga fővárosba, hogy politikai menedékjogot kérjen.https://www.rtbf.be/info/monde/europe/detail_suivez-en-direct-la-conference-de-presse-de-carles-puigdemont-a-bruxelles-a-12h30?id=9751232 2017. október 31-én mind Puigdemont, mind a leváltott katalán kormány többi tagja megkapta az első idézéseket.Puigdemonték megkapták az első bírósági idézéseket – Magyar Idők, 2017. október 31. November első napjaiban a spanyol központi büntetőbíróság kiadta az elfogatóparancsot a leváltott Puigdemont és további négy személy ellen, akik akkor ugyancsak Brüsszelben tartózkodtak. A belga hatóságoknak három hónapjuk lett volna eldönteni, hogy átadják-e Puigdemont-t Spanyolországnak.Kiadták az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont ellen Puigdemont eközben Brüsszelben bejelentette, hogy jelölteket válogat, akikkel a december 21-re kiírt előrehozott katalóniai választásokon indulna Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) név alatt. Nagy bejelentést tett a leváltott katalán elnök – Infostart, 2017. november 16. Ezt követően 2017. december 5-én a spanyol legfelsőbb bíróság visszavonta a Carles Puigdemont és társai elleni európai elfogatóparancsot.Visszavonták az európai elfogatóparancsot a katalán elnök ellen – Hvg.hu, 2017. december 5.
A december 21-re kiírt előrehozott katalóniai választásokon az Együtt Katalóniáért a szavazatok 21,6%-át (940 ezer szavazat) szerezte meg, és másodikként 34 képviselői helyet szerzett a katalán törvényhozásban. Ezek után Carles Puigdemont felszólította a spanyol kormányt, hogy engedélyezze hazatérét, hogy részt vehessen a katalán tartományi parlament január 23-i alakuló ülésén, hogy ő lehessen a régió következő elnöke.Katalónia: a függetlenségi pártoké a parlamenti többség – Napi.hu, 2017. december 22.Hazatérése engedélyezésére szólította Madridot a leváltott katalán elnök – Krónika.ro, 2017. december 24.
A továbbra is Brüsszelben élő Puigdemont 2018 márciusában Finnországba látogatott. A visszaúton március 25-én Dánia irányából érkezett Németországba, ahol Schleswig-Holstein szövetségi tartományban a spanyol kormány által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.https://www.theguardian.com/world/2018/mar/25/catalan-leader-carles-puigdemont-held-by-german-policeNémetországban vették őrizetbe a volt katalán elnököt – 24.hu, 2018. március 25. 2018 júliusában a schleswig-holsteini ügyészség bejelentette, hogy a tartományi felsőbíróság ítélete alapján Puigdemontot kiadják Spanyolországnak. Az ítélet csak adócsalás miatt teszi lehetővé később büntetőeljárás lefolytatását, míg lázadás vádja nem emelhető a korábbi katalán elnökkel szemben.Németország kiadja a volt katalán elnököt Spanyolországnak – Index.hu, 2018. július 12.
A katalán népszavazás szervezőinek 2019. február 12-én Madridban megkezdődött perével kapcsolatban a továbbra is Brüsszelben élő, a per alá nem vont Puigdemont kijelentette, hogy az eljárás kettős mércéről tanúskodik – utalásként arra, hogy a katalán kérdéssel szemben a spanyol kormány időközben elismerte ideiglenes elnökként Venezuelában Juan Guaidót.Puigdemont: A bosszúról szól a katalán függetlenségi vezetők ellen induló per – Magyar Hírlap, 2019. február 4.
Magánélete 2000-ben vette feleségül a román Marcela Topor újságírónőt.Scourge of Madrid: the guitar-playing president of Catalonia (Herald Scotland) A párnak két lánya született: Magali és Maria Puigdemont, akik Gironában élnek. Puigdemont anyanyelvén és a spanyolon kívül tud angolul, románul és franciául.Carles Puigdemont: freedom fighter or the enemy within (Euronews)
Szabadidejében focirajongó, a Girona FC és az FC Barcelona támogatója. A zenében is jártas, ifjúkorában egy rövid ideig rockzenekarban is játszott basszusgitárosként, de a mai napig játszik rockgitáron és elektromos zongorán.
2018-ban megerősítette, hogy Waterlooban, egy ottani villában kíván letelepedni.Waterloo bevestigt verhuizing Puigdemont
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlapja
Kategória:Katalán politikusok Kategória:Katalán újságírók Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek