Kovács Zoltán (Kolozsvár, 1949. október 7. –) erdélyi magyar fizikus, fizika-módszertanos, pedagógiai szakíró, egyetemi docens, mozgássérült úszóbajnok, Kovács Kiss Gyöngy férje, Cs. Kovács Katalin testvére, Csomafáy Ferenc unokaöccse.

Életpályája Középiskoláit a kolozsvári 3. sz. Líceumban (jelenleg Apáczai Csere János Elméleti Líceum) végezte 1967-ben.Kolozsvári véndiákok honlapja A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fizikát (1972) és pszichológiát (2007) végzett. 2009-ben a Pécsi Tudományegyetemen elvégezte a pedagógia és a pedagógiai tanári szakot mesteri fokozattal.

Fizikatanár volt Nagyilondán 1972 és 1976 között, majd 1990-ig Kolozsváron tanított előbb a 12. sz. Líceumban (1976–1977), majd a Brassai Sámuel Líceumban. 1990 óta tanított a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ahol tanársegéd (1990–1992), adjunktus (1992–2013), majd 2013-tól nyugdíjazásáig (2015) docens volt. 2000 és 2006 között a Tanárképző Főosztály magyar tagozatának igazgatója, 2006–2007-ben a magyar tagozat egyik módszertani tanszékének vezetője. 2006-tól óraadó fizikatanárként dolgozott a kolozsvári Református Kollégiumban, pedagógiatanárként pedig az ugyanott működő posztliceális asszisztensképzőben.

1999 és 2008 között évente megszervezte a BBTE pedagóguskonferenciáit. 1993-ban létrehozta a Székely Ferenc-díjat, amelyet tanárok és diákok kaphatnak meg. Rendszeresen támogatta anyagilag a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet.Nyilas Misi Egyesület Az EMT természetkutató diáktáboraiban számos alkalommal tartott fizikanapot.Szabadság, 2017. június 23. A FIRKA című diáklap, valamint a Practice and Theory in Systems of Education (budapesti Neveléstudományi Egyesület) szaklap szerkesztőbizottsági tagja volt. 1994 és 1996 között az EMT tudományos elnökhelyettese volt.EMT ismertető, 1996

Munkássága Doktori címét 1995-ben Szegeden szerezte (A lézerek és a lézersugár alkalmazásainak tanítása), amelyet 2003-ban honosított Romániában a neveléstudomány területén. Kutatási területe: a tanítás-tanulás.

Könyvei A fizika és a kémia tanítása (Kolozsvár, 2006) Fizika 11. oszt. a 2006-os tantervnek megfelelő tankönyv (társszerző, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2006) Neveléstudományi kérdések. Szöveggyűjtemény 1 (Kolozsvár, 2007, szerk.) Neveléstudományi kérdések. Szöveggyűjtemény 2 (Kolozsvár, 2008) A lézerek működési alapjainak és lézersugárzás alkalmazásainak tanítása (Kolozsvár, 2008) A kritikai gondolkodás fejlesztése (Kolozsvár, 2009, szerkesztő és szerző) Fizika 10. oszt. a 2004-es tantervnek megfelelő tankönyv (társszerző, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2009) Fizika másképp • tanároknak • tanulóknak, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2022. 280 oldal. Darvay Béla, Kovács Zoltán, Tellmann Jenő, Lázár József: Fizikapéldatár. Elektromosság, Ábel Kiadó, 2022 Cikkei (válogatás)

Lézersugaras interferencia üvegkapillárison és a jelenség számítógépes szimulációja, Fizikai Szemle, Budapest, 1995. május. A szeiching (seiches) jelenség modellezése, Fizikai Szemle, Budapest, 1997. január 33–34. A kolozsvári magyar egyházi iskolák fizikatanításának történetéből,Fizikai Szemle, Budapest, 2020. július. A fizikai ismeretek és feladatok nehézségi fokának becslése, Fizikai Szemle, Budapest, 2025. október, 329–334.

Didaktikai videói

A román oktatási minisztérium égisze alatt a kolozsvári televízió Telesuli adásában tartott kétrészes foglalkozást A geometriai fénytan elemei témakörben.

Tagságok Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja Eötvös Loránd Fizikai Társulat Az Erdélyi Református Egyházkerület Apafi Mihály egyetemi kollégiumának kuratóriumi tagja volt.

Sporttevékenysége 1975-ben Saint-Étienne-ben a mozgássérültek 2. világversenyén (Deuxièmes Jeux Mondiaux des Handicapés Physiques) gyorsúszásban 100 méteren aranyérmet, 25 méteren ezüstérmet, 50 méter pillangóúszásban pedig bronzérmet szerzett.http://www.handisport.org/documents/historique/03_1969-1976.pdfAlmanahul Sportul, Bukarest, 1976. 154–156. oldal.

2025-ben érdemoklevelet kapott a Román Paralimpiai Bizottságtól egykori sportolói tevékenysége elismeréseként. Romám Paralimpiai Bizottság honlapja

Díjai, kitüntetései Bay Zoltán-emlékérem (1996) Bardócz Lajos-díj, EMT (1999) EMT-díszoklevél (2000) Varga István-emlékérem (2013) Paralimpiai érdemoklevél (2025)

Jegyzetek

Források

BBTE Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet MTA köztestületi tagság

További információk Balázs Bence: A majdnem paralimpiai bajnok fizikatanár, Művelődés, 2021. július. Online hozzáférés Fizikusnapok a Márton Áron Gimnáziumban, székelyhon.ro Apáczai Csere János Líceum, Kolozsvár, Híres diákok Agnus Rádió Kolozsvár, Interjú Történelmi találkozó 50 év után: Románia első paralimpikonja, Alexander Peev és a háromérmes úszó, Kovács Zoltán, Știri de Cluj, 2024. szeptember 8. Online hozzáférés

Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Romániai magyar fizikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Paralimpiai bajnokok Kategória:Kolozsváriak Kategória:A kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákjai