Szepesfalvy János, Szurák János (Lőcse, 1882. május 15. – Budapest, 1959. január 6.) botanikus, mohakutató.
Életpályája Szülővárosában elvégezve az elemi és gimnáziumi tanulmányait, 1902-től a budapesti tudományegyetem természetrajz–földrajz szakán tanult. 1906-ra a tanári, majd 1908-ban a bölcsészeti oklevelét nyerte el, 1909-ben pedig a tanári képesítő vizsgáit is letette.
1905-től, negyedéves hallgató korától a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárában dolgozott, ahol ekkor merült fel a gyűjtemények gyarapodása miatt a profilírozás kérdése. Filarszky Nándor a mohagyűjtemény kialakításával, gyarapításával bízta meg. A Szepességben és Lőcse környékén gyűjtött nagy mennyiségben, amelyről írt munkájával egyetemi díjat nyert, majd e témát dolgozta fel doktori disszertációjában is.
Egy tervezett Természettudományi Múzeum megteremtése céljából külföldi tanulmányutakat tett, Ausztria, Németország, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Lengyelország hasonló múzeumait látogatta meg, de 1914-ben a további tervezett útjait a világháború kitörése miatt már nem hajthatta végre. Ezután már a határon kívül ritkábban végzett gyűjtéseket, főként Budapest és környéke mohaflórája került vizsgálatainak középpontjába. 1916-ban múzeumi őr, 1923-ban igazgató őr, 1942-ben a Növénytár igazgatója lett.
Az első világháború alatt frontszolgálatot teljesített, a 2. (brassói) gyalogezred tisztje volt, a világháborúban mint tartalékos százados számos kitüntetést szerzett, köztük a német vaskeresztet és a vaskoronarendet is.Ország-Világ, 1930-05-03, 17–18. szám, 6. o. 1918-ban szerelt le. Ennek elismeréséül 1924-ben vitézzé avatták, ettől kezdve viselte a vitéz Szepesfalvy nevet.Tolnai Új Világlexikona 16. (Budapest, 1929) 167. o.
Az 1938-ban, Borbás Vince emlékére Borbásia néven, a Magyar Botanikusok Borbás Társasága által megindított növénytani folyóiratnak, amely az 1941-es évfolyamától címlapján is jelezve a Magyar Növénytani Társaság folyóirata lett, 1944-től 1949. évi megszűnéséig szerkesztője volt.Borbásia 5–6. évf. (1944–1946)
Az 1940. február 12-én, közreműködésével megalakult Magyar Növénytani Társaság alapító tagja volt, és megszakításokkal az elnöki tisztét is betöltötte 1947-ig.Borbásia 3. 1941, 8-10. szám. A Magyar Növénytani Társaság hírei. 157. o.
Botanikai kutatásait 1943-ban való nyugdíjazása után is folytatta, munkatársa maradt a Növénytárnak.
Mátyásföldi házának kertjében növénynemesítési és növény-akklimatizációs kísérleteket is folytatott, e kertjét – és amit a háború pusztítása után még megőrzött benne – 1950 után kisajátították.
Budapesten hunyt el 77 évesen, 1959. január 6-án.
Munkássága Főleg Magyarország és a Balkán mohaflóráját tanulmányozta, fitopaleontológiai vonatkozásaival is foglalkozott.
Főbb munkái Adatok Északmagyarország mohaflórájához (Botanikai Közlemények, 1908, doktori disszertáció, 1911) Adatok az Alföld fosszilis flórájához (Magyar Botanikai Lapok, 1928. és 1930) Die Moosflora der Umgebung von Budapest und des Pilisgebirges (I – III., Annales Musei Nationalis Hungarici, 1940 – 42)
Jegyzetek
Források
Somlyay Lajos: Szepesfalvy János. In: Magyar tudóslexikon A–Z. 768–769. o.
Kategória:Lőcseiek Kategória:Magyar botanikusok Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar szakírók