Slobodan Kovačević (1946. december 29. – Szarajevó, 2004. március 22.) becenevén Bodo, jugoszláviai gitáros, zeneszerző, az Indexi együttes egykori tagja.
Életútja
Adem Kovačević fiaként született. Építésznek tanult a szarajevói egyetemen, majd az 1960-as években kezdődött zenei pályafutása. Előbb a Wanderers együttes gitárosa volt, melyet 1963-ban alapított, majd 1965 nyarán az Indexihez került, ahol a Wanderers basszusgitárosát, Fadil Redžićet is magával vitte. Első szerzeménye a Snježni kristali volt, amit 1965. április 16-án rögzítettek a szarajevói rádió stúdiójában. 1966 végén írta a Pružam ruke című dalt, amelyet 1967. február 13-án vettek fel ugyanott. 1973-ban közreműködött Josipa Lisac Dnevnik jedne ljubavi című albumán is, majd az 1984-es szarajevói téli olimpiára is komponált zenét. Amikor kitört a háború Bosznia-Hercegovinában, Prágába költözött és csak 1995-be tért haza. 2001-ben, Davorin Popović halála után a jazz felé fordult és belépett a Sinan Alimanović Quintetbe. Több mint háromszáz dal fűződik a nevéhez.
1981 júliusában feleségül vette Edina Filipović-ot, egy gyermekük született, Hana.
Dalai
Pružam ruke Prazne noći, a beskrajni dani Plima Negdje na kraju u zatišju Balada (Fadil Redžić-csel) Ana Budi kao more Brod Ja odlazim sutra Crno bijela pjesma Da l' smo ljudi Dvojnik I bit ću lud I još deset I tvoje će proći Kameni cvjetovi Leptiru moj Zašto je prazan čitav svijet Mjesto pod suncem Modra rijeka More Najljepše stvari Noćni susreti Oko malih stvari svađamo se mi Pogrešan broj Poslije tebe Prošli dani Pustinja Ruže i suze Samo jednom Samoćo, ljubavi moja U inat godinama Zamak
Fordítás
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek