A japán rockegyüttes, amely 2008-ban alakult Nagojában.
Története A zenekart 2008-ban alapította Gen énekes és basszusgitáros, Hirokaz és Ryu-ta gitárosok és Udo dobos, Nagojában. Az együttes nevét Udo találta ki, aki eredetileg névvel rukkolt elő, ahol a „Sazabi” egy, a Mobile Suit Gundam: Char's Counterattack című animefilmben megjelent mobile suitból ered, míg a „04” annak típusszámára (MSN–04) utal.
Az együttes bemutatkozó kislemeze 2010. július 20-án jelent meg standing here címmel, melyet augusztus 24-én a Run Run Run Records/LD&K kiadó jóvoltából a „Marking all!!!” című középlemez követett. November 11-én Udo kilépett az együttesből, helyére 2011 januárjában Kouhei érkezett. 2012. május 2-án Antenna címmel kislemezt jelentettek meg. A zenekar 2013 áprilisában átkerült a No Big Deal Records lemezkiadóhoz, majd május 15-én „sonor” címmel megjelentették második középlemezüket, melyet egy harmincöt állomásos koncertsorozattal támogattak. Ez volt a 04 Limited Sazabys első kiadványa, amely felkerült az Oricon eladási listájára, a kilencvenkettedik helyen. 2014. február 12-én „monolith” címmel újabb középlemezük jelent meg, melyet egy tizenhárom állomásos turnéval támogattak. Szeptember 3-án Yon címmel megjelent első szélesebb körben terjesztett kislemezük, amely a huszonnyolcadik helyezést érte el az Oricon heti kislemezlistáján.
2015. január 26-án a Nippon Columbia bejelentette, hogy leszerződtette az együttest. 2015. április 1-jén „Cavu” címmel megjelent a nagykiadós bemutatkozó stúdióalbumuk. 2015 októberétől a J-Wave The Kings Place című rádióműsorának szerdai házigazdái lettek, a műsort egészen 2017 szeptemberéig vezették. 2015. október 28-án Toy címmel megjelent a nagykiadós bemutatkozó kislemezük, amely a huszadik helyezést érte el az Oriconon. A kiadványt november 13-a és december 10-e között egy koncertsorozattal támogatták.
2016. április 2-án és 3-án „Yon Fes 2016” néven szabadtéri könnyűzenei fesztivált rendeztek, melyre több mint 20 000 jegyet váltottak.http://natalie.mu/music/news/182190 2016. június 1-jén Aim címmel újabb kislemezt jelentettek meg, melyet június 8-a és július 9-e között egy koncertsorozattal támogattak. Szeptember 14-én „eureka” címmel megjelentették második stúdióalbumukat, melyet két koncertsorozattal is támogattak. 2017. február 11-én szólókoncertet adtak a Nippon Budókan arénában, majd április elején megtartották a második Yon Fest.
Diszkográfia Független kiadók
Kislemezek MegjelenésCímSzámlistaKatalógusszámOriconkorlátozott2010. július 20.standing here<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 3 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Standing here Looking for the meaning Silly song Kizárólag a Tower Records kintecui és a Parco üzleteiben, valamint az indiesmusic.com zeneáruházban volt kaphatóR3RCD–093–korlátozott2012. május 2.ANTENNA<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 4 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Remember Any Rainy day Tell me Kizárólag koncerteken és az indiesmusic.com zeneáruházban volt kapható04LS–001–1.2014. szeptember 3.YON<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 4 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> swim labyrinth ghost No way DVD 2014.4.26「monolith tour 2014 final @NAGOYA E.L.L」LIVE MOVIE 04LS gassuku Off-shot MovieNBDL–0020/1 (korlátozott)NBDL–0022 (normál)28
Középlemezek MegjelenésCímSzámlistaKatalógusszámOricon1.2010. augusztus 24.Marking all!!!<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 7 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Standing here Silly Song buster call bless you glass hopper sacrifice My LifeR3RCD–094–2.2013. május 15.sonor<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 8 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Now here, No where Remember Do it Do it Lost my way imaginary MONSTER compact karma SleepwalkingNBDL–0005923.2014. február 12.monolith<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 7 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> monolith midnight cruising nem... Chicken race Wednesday Touch your shape helloNBDL–0012 (korlátozott)NBDL–0013 (normál)33
Nagy kiadók Kislemezek MegjelenésCímSzámlistaKatalógusszámOricon1.2015. október 28.TOY<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 4 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Letter in out escape soup DVD "Live Movie" 2015.7.10「CAVU tour 2015 -Final Series-」@ Ebisu LIQUIDROOM "Offshot Movie" in OKINAWACOZA–1089 (korlátozott)COCA–16999 (normál)202.2016. június 1.AIM<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 4 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> climb fog cubic Give me DVD YON FES 2016 live & documentarCOZA–1168/9 (korlátozott)COCA–17127 (normál)1032017. augusztus 30.Squall<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 3 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Squall happiness capture DVD YON FES 2017 LIVE MOVIE & OFFSHOTCOZA–1371/2 (korlátozott)COCA–17323 (normál)642018. március 14.My HERO/Júnagi<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 2 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> My HERO JúnagiCOCA–17323 (12 cm CD)CODA-4001 (8 cm CD)COSA-2359 (kazetta)COKA-63 (hanglemez)
Stúdióalbumok MegjelenésCímSzámlistaKatalógusszámOricon1.2015. április 1.CAVU<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 13 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> days Terminal medley fiction Higher swim Grasshopper knife teleport me? Any milk Buster call DVD "Special Music Movie" inclueded 「knife」&「Terminal」Music Video "Live Movie" 2014.12.27 @Nagoya Diamond HallCOZP–1025/6 (korlátozott)COCP–39047 (normál)62.2016. szeptember 14.eureka<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> 12 dal <div class="NavContent" style="text-align:left;"> Horizon Feel drops Warp paradise climb Night on mahoroba discord Telepathy Letter eureka DVDCOZP–1228/9 (korlátozott)COCP–39661 (normál)5
Koncertfelvételek MegjelenésCímSzámlistaKatalógusszámOricon1.2016. március 23.MOMENT<div class="NavFrame" style="clear:both;border:0;"> Dallista <div class="NavContent" style="text-align:left;"> 1. lemez: TOY tour 2015 final @ Zepp Nagoya Letter days monolith escape medley teleport Do it Do it nem... in out fiction knife me? Any Higher Chicken race labyrinth No way Now here, No where Remember Grasshopper Lost my way imaginary milk soup hello Terminal midnight cruising en1. Buster call en2. swim
2. lemez History of 04 Limited Sazabys Document of TOY tour 2015COBA–6878/912
További megjelenések MegjelenésCímSzámKatalógusszám2009. március 7.PUNKISH AWARD '0915 dal silly song / 04 Limited Sazabys Decide For Myself / Bisket Loving you / Turkey May be it.. / Kids LINK / Ba7man Independence world / No Hope Toys THERE IS THE LIGHT ON YOUR WAY / zoy Make a story / Scotland Girl Don't turn Away / T.C Speaker Someday / PipeCut Wedding by my feelings / 3rd-Runner GLORY DAY / The Answer Is Still No START NOW / Switch Hitter Return Again / Baby Sitter take a step / Mad Hatter Kizárólag az indiesmusic.com zeneáruházban volt kaphatóTNAD–00032010. április 2.PUNK ROCK SOUNDTRACKS Vol.846 dal place of a promise / Shank Braver / Flipside LIFE IS BEAUTIFUL / Secret 7 Line THIS NEW FRIENDS / Psycho Food Eaters count / Fated Lyeno 2 TOUGH TOO CONTROL / Acrobat Athlete OKINAWA RIOT / Yorikiri Ichiban HOPE / Studs Summy Day / Larry’z Pizza Breaking free / Hot Dog Last Sentence / New Strike Zipper BRIGHT&SUNNY / DIgging Up Please don't go away / Propeller21 Younger younger / Breaking First Entertainer unchangeable days / April Fool Desire / No Gain OHANA / Everlasting FEELING / Time to Break Up braveman / Device Color ever before / Kuro! don't abandon me / man-moth 5 AM / Like That Diary LIFE / Ggreed Promise / Lights Out PUT UP A FIGHT / Something Riot too easy thought / PipeCut Wedding WAKE UP!! / No-Mark Heartless / Neo slash Destination / RA Different World / Little Nature I WANT YOU TO FIND ME / T.C Speaker Jenny / The Clutch NO LIMIT / Smash Up Raise me up / Samriderz EVENING PRIMROSE / Basing Start Life is beautiful / One Gram Tone Make a glory / Tornado cast a spell on heart / The Bonustrack H / Capital H I'm standing here. / season 4 WE THE VICTIMS / Rux LOST / Not So Young killer by killer / Nneed Lead User for you... / Gleep grasshopper / 04 Limited Sazabys STAND AT HEAVEN / Crazy Mouth BoxEKRM–11442012. május 2.ALL LAND TAKE Vol.1 “Nagoja do mannaka keikaku”10 dal Left Many Scenes / This Morning Day GO OVER / Back Lift STOP THE EARTH / 04 Limited Sazabys REVOLUTIONS / Three Lights Down Kings My Story / PipeCut Wedding LOOK UP TOGETHER / Back Lift The Sun And The Moon / This Morning Day Buster Call / 04 Limited Sazabys A Hero For You / Three Lights Down Kings Let me hear your voice / PipeCut Wedding Kizárólag a Tower Records üzleteiben és az indiesmusic.com zeneáruházban volt kaphatóRCTR–10162013. november 6.TRUST YOUR SOULS “NAGOYA”18 dal MY PRECIOUS LIFE / Back Lift Do it Do it / 04 Limited Sazabys Akogareno Gibson / Misokkasu Venus / Everlong Kansas / sukida dramas Keep it Real / All Found Bright Lights Feel This Moment / Three Lights Down Kings The Night Before Tommrow / SilberStyle New World / Qaijff Csiiszana Live House no Stage no ue kara / nothingman Missing you / Misty Don’t Freak Out / vagarious vagabondage Get Started Together / Enth Before shooting star fade out / Sequim Kaerimicsi / Lucci Koko kara mieru kesiki / The Way I Am Mr. / This Morning Day HAVE A GOOD NIGHT / at Anytime Kizárólag a Tower Records és a Village Vanguard üzleteiben, illetve az indiesmusic.com zeneáruházban volt kaphatóRCTR–10252017. március 29.AKG Tribute13 dal Szoranin / yonige Mirai no hahen / 04 Limited Sazabys Re:Re: / Dzsin Nacu no hi, zanzó / amazarashi Rewrite / Creepy Nuts (R-site & DJ Macunaga) Maigo inu to ame no Beat / Scenario Art Blackout / Lili Limit N. G. S / Joru no honki Dance Understand / Blue Encount Mustang / Regal Lily Kimi no macsimade / never young beach Kakato de ai vo ucsi narasze / the chef cooks me Kimi to iu hana / Kana-BoonKSCL–2896
Jegyzetek
További információk Az együttes weboldala Az együttes a No Big Deal Records weboldalán Az együttes a Nippon Columbia weboldalán
Az együttes a YouTube-on
Kategória:2008-ban alakult együttesek Kategória:Japán rockegyüttesek