A Ninja Warrior Hungary 2017-ben indult ügyességi vetélkedőműsor, amelyet a TV2 sugároz. A Ninja Warrior Hungary első évadának műsorvezetői Mádai Vivien, Till Attila és Majka, a második évadnak pedig Stohl Luca, Till Attila és Kasza Tibor. A TV2 a Ninja Warrior Hungaryba 2017. február 8-tól várta a jelentkezőket. A Ninja Warrior Hungary sugárzásának kezdete 2017. október 16-án volt. 2021. április 29-én bejelentették a Ninja Warrior harmadik évadának műsorvezetőit, Till Attila mellett a TV2 új műsorvezetője Lékai-Kiss Ramóna és Szujó Zoltán is helyet kaptak

A versenyről A 330 ninja jelölt, 6 selejtezőben kezdi meg a versenyt. Selejtezőnként 55-en indulnak, először 6 akadályon kell minél gyorsabban átjutniuk, majd a legjobb 25 egy újabb pályán bizonyíthatja, hogy ott a helye a középdöntőben, ahova selejtezőnként 15-en jutnak be. Így összesen 90 ninja jelölt kezdi meg a középdöntőket, ahol még több és egyre nehezebb akadályok várják őket. A döntőbe a legjobb 20 versenyző jut, ott 17 akadályon kell magukat átverekedniük, hogy szembenézhessenek a legnagyobb kihívással, a Midoriyamaval, melynek legyőzéséhez emberfeletti erő szükséges. Akinek sikerül teljesíteni, ő lesz az első olyan magyar ninja harcos, aki megkapja az ezért járó 20 millió forintos fődíjat.

Évados áttekintés +ÉvadokEpizódok számaÉvadpremierÉvadfináléGyőztesMásodik helyezett(ek)Harmadik helyezettMűsorvezetőkAdó1. évad102017. október 16.2017. december 14. Gyömrei MátéBéres Norbert -Till AttilaMajkaMádai Vivienx43px|link=TV2 (Magyarország)Buzás Gábor2. évad102018. október 8.2018. december 10.Strommer SomaBuzás GáborSchandl GáborKasza TiborStohl Luca3. évad202021. október 25.2021. november 19.Harmat ChrisGyömrei Máté -Szujó ZoltánLékai-Kiss Ramóna

Jegyzetek

További információk

Kategória:2017-ben bemutatott magyar televíziós show-műsorok Kategória:2021-ben befejezett magyar televíziós show-műsorok

Kategória:A TV2 saját gyártású műsorai