A Meg Egy Cukorka egy budapesti, pop'art rockzenekar. Dalszövegeik miatt műfajukat könnyen azonosítják azzal, amit alternatív rocknak, magyar alternatív zenének hívnak, de a brit pop/rock világa szintén jellemzi őket.

Története A zenekar 2015 szeptemberében alakult, és egy évre rá kiadta első felvételét, ezzel megnyerték a Petőfi Rádió októberi Saját Zenéd versenyét. 2017 tavaszán megjelent az első, Zsákutcák címet viselő kislemezük a Recorderen. Első nagylemezük 2018 őszén jelent meg, és az Index.hu-n debütált. Az album a Jöhet bármi címet kapta.

A zenekar 2024. január 17-én egy Facebook-posztban bejelentette feloszlását, más motivációkra és tervekre hivatkozva. A zenekar feloszlását követően az utolsó felállás tagjai közül Faragó-Kádár Antal és Mihályi Dávid Biermann Áronnal (Marla Grando) és Simon Kolossal megalapították a Letiltott_ nevű zenekart, Hárs Barna pedig 2025 januárjától szólóelőadóként folytatja pályafutását.

 Díjai, elismerései 2017 – A zenekar 317 zenekar közül bekerült a 2017/2018-as Hangfoglaló Program 20 támogatottja közé.https://hangfoglalo.hu/alprogramok/indulo-eloadok

http://recorder.blog.hu/2017/12/14/itt_a_hangfoglalo_program_meg_egy_cukorka

http://recorder.blog.hu/2017/10/26/ez_a_husz_indulo_zenekar_kapott_ket-ketmillios_tamogatast_a_hangfoglalo_programtol_ex-cstp 2017 – AztaQ Tehetségkutató – I. helyezett 2017 – Éter Plus tehetségkutató – különdíjakhttp://www.eterfesztival.hu/hirek/ism%C3%A9t-k%C3%A9t-zenekar-indulhat-a-3-milli%C3%B3s-f%C5%91d%C3%ADj%C3%A9rt--v%C3%A9get-%C3%A9rt-az-%C3%89ter-plusz- 2017 – Sop-Rock Amatőr Tehetségkutató Fesztivál – Újfalusi Gábor díjas frontemberEz évben vehette át első alkalommal a HANOSZ által alapított Újfalusi Gábor díjat a zsűri által arra méltónak tartott muzsikus, aki 2017-ben Hárs Barna, a Meg Egy Cukorka zenésze. 

http://www.musicmedia.hu/nyugaton-a-helyzet-valtozatlan-20170518 2017 – Sop-Rock Amatőr Tehetségkutató Fesztivál – I. helyezettA meg egy cukorka zenekar a SopRock Tehetségkutató megosztott első helyét nyerte el épp egy hete Sopronban. http://www.musicmedia.hu/a-holnap-hangjai-meg-egy-cukorka-20170520 2016 – Petőfi Rádió októberi Saját Zenéd győztesehttps://www.petofilive.hu/2016/11/15/az-oktoberi-sajat-zened-gyoztese-beszelgetett-a-zsurivel/

Diszkográfia

2017 – Zsákutcák EP 2018 – Jöhet bármi (LP) 2021 – KERESEM (LP)

Megjelenések Dalpremier – Megjelent a Sötét Lett single a Recorder.hu-n! Macsek Blog – Megjelent a Meg Egy Cukorka debütáló kislemeze a Zsákutcák Recorder – EP premier Petőfi Rádió – Dalpremier (Szertefoszlott) Recorder – Magyarradar

Jegyzetek

Kategória:Magyar alternatívrock-együttesek Kategória:2015-ben alakult együttesek