A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájának A ligája az UEFA Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásának legmagasabb divíziója. Az A ligából kerül ki a Nemzetek Ligája győztese, a döntőt 2019. június 9-én játsszák.

Lebonyolítás Az A ligában az UEFA rangsorának 1–12. helyen álló csapatai szerepeltek, a csapatokat négy darab háromcsapatos csoportba sorsolták. A csoportok győztesei továbbjutottak az UEFA Nemzetek Ligájának négyes döntőjébe, a harmadik helyezett csapatok kiestek a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának B ligájába.

Az UEFA Nemzetek Ligájának négyes döntőjét 2019 júniusában rendezték, egyenes kieséses rendszerben, amely két elődöntőt, egy bronzmérkőzést és egy döntőt tartalmazott. Az elődöntők párosítását, valamint bronzmérkőzés és a döntő pályaválasztó csapatait sorsolással döntötték el. A helyszínt 2018 decemberében választották a négy kvalifikált csapat közül. A döntő győztese nyeri az UEFA Nemzetek Ligáját.

A négy csoportgyőztes a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolásakor ötcsapatos csoportba került. Továbbá az A liga a 2020-as Európa-bajnokság maradék négy helyéből egy helyet biztosított. Az A liga legjobb négy csapata, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra, pótselejtezőt játszhatott. Elsősorban a divíziók csoportgyőztesei játszhattak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga legjobb helyezettje kapott helyet a pótselejtezőben. Ha az A liga csapataiból kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták, de egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. A pótselejtező két elődöntőből (az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán) és egy döntőből állt, a két elődöntő győztese között (a helyszínt a két csapat közül sorsolták).

Kiemelés Az A liga résztvevőit a 2018-as világbajnokság európai selejtezőinek első fordulója után határozták meg az akkori, nemzetekre vonatkozó UEFA-együtthatók alapján, 2017. október 11-én. A csapatokat három darab kalapba sorolták.

A csoportok sorsolását Lausanne-ben, Svájcban tartják 2018. január 24-én.

+ Csapat 40 747 1 38 655 2 38 123 3 37 311 4+ Csapat 36 617 5 36 231 6 31 155 7 34 426 8+ Csapat 32 982 9 31 154 10 31 139 11 29 866 12

Csoportok 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

Egyenes kieséses szakasz

Elődöntők

Bronzmérkőzés

Döntő

Összesített rangsor Az A liga 12 csapata az UEFA Nemzetek Ligája 1–12. helyezéseit kapta, a következő szabályok alapján: A csoportok győztesei az 1–4. helyezéseket kapták, a Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszának eredménye alapján. A csoportok második helyezettjei az 5–8. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján. A csoportok harmadik helyezettjei a 9–12. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.

2020-as Eb-pótselejtező

Az A liga négy legjobb csapata, amely a selejtezőből nem jutott ki a 2020-as Európa-bajnokságra, részt vehetett a pótselejtezőn. Mivel csak Izland nem jutott ki az Eb-re, a maradék három kvótát a szabályok alapján a három soron következő, nem csoportgyőztes csapat kapta a C ligából. Ezeket a csapatokat nem sorsolták a C liga ágára.

Jegyzetek

Liga A