Terék Anna (Topolya, 1984. március 22. –) magyar költő, drámaíró.

Élete 1984-ben született Topolyán, a Vajdaságban, Jugoszláviában. Az általános iskolát szülővárosában, a középiskolát Szabadkán végezte. Ezt követően Budapestre költözött, ahol 2012-ben szerezte meg pszichológus, tanácsadó és iskolapszichológus szakirányú diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai és Pedagógiai Karán. 2015 óta iskolapszichológusként dolgozik Budapesten.

Munkássága Első kötete 2007-ben jelent meg, Mosolyszakadás címmel. 2011-ben publikálta Duna utca című, második kötetét, melyért ugyanabban az évben Sinkó Ervin-díjat kapott. Első színdarabját 2013-ban mutatták be Jelentkezzenek a legjobbak! / Neka se jave najbolji! címmel, a Szerb Nemzeti Színházban, Újvidéken. Vajdasági lakodalom című drámakötetét 2016-ban adta ki, legújabb verses könyve pedig, a Halott nők 2017 tavaszán jelent meg.

Publikációi

Önálló kötetek Mosolyszakadás; Sziveri János Művészeti Színpad, Muzsla, 2007 (Sikoly-művek) Duna utca. Összefüggő versek, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2011 Vajdasági lakodalom. Drámák, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2016 Halott nők. Versek, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2017 Duna utca. Összefüggő versek; 2. átdolg. kiad.; Forum, Újvidék, 2017 Háttal a napnak. Versek; Forum–Kalligram, Újvidék–Budapest, 2020

Antológiák Az év versei – 2016, Magyar Napló, 2016 Az év versei – 2017, Magyar Napló, 2017 Az év versei – 2019, Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2019

Díjai Sinkó Ervin-díj (2011) Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2015) Örkény István-ösztöndíj (2017) Könyvnívódíj, Magyar Művészeti Akadémia (2017)Magyar Idők, 2017. december 2. Sziveri János-díj (2018)http://www.litera.hu/szabad-cimkezes/Sziveri-d%C3%ADj Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2018) Térey János-ösztöndíj (2020) Füst Milán-díj (2020)Terék Anna és Sirokai Mátyás kapja idén a Füst Milán-díjat

Kritikák Csík Mónika: Nagymosás után. Friss női hangok a vajdasági magyar irodalomban, Kortárs Online, 2014/9 Saródi Szilvia: „Itt még csak vendég sem vagyok”, Science Caffe, 2013. október 6. Fekete J. József: Perifériáról betekintő, Székelyföld, 2013. január Vass Norbert: Tisztítóvíz – A Duna utca című kötetről, Irodalmi Jelen Online, 2011. november 21.

Interjúk Dobrotka Katinka: „Nekem máshol húzódik a normalitás” – interjú Terék Anna iskolapszichológussal, Mindset, 2017. szeptember 10. Göblös Nikoletta: A pszichológus-költő, akit divat lett szavalni, Press-szó, 2014. május 20. Saródi Szilvia: Kifolyik minden, Science Caffe, 2013. október 6. Molnár H. Magor: Bulik és botlások valahol útközben, Tiszatáj Online, 2012. május 14.

Jegyzetek

Források További információk Terék Anna: Maja (részlet), muut.hu Nézze vissza a Versmaraton 2019, 19:00 – 20:00 órás blokkját!, mediaklikk.hu

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Örkény István drámaírói ösztöndíjasok Kategória:Babits Mihály-ösztöndíjasok Kategória:Füst Milán-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Topolyaiak Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek