A Centrum Párt (svédül: Centerpartiet, rövidítése: C) egy svédországi liberális, agrárista politikai párt. A párt hagyományosan az Északi Agrár Pártcsaládhoz tartozik, akik a szabad piacgazdaság, környezetvédelem, nemi egyenlőség és a decentralizmust támogatják. A Centrum Párt tagja a Mérsékelt Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok vezette Szövetség Svédországért jobbközép kormány koalíciónak.

Ideológia Gazdaságpolitika A pártot a svédországi sajtó gyakran klasszikus liberálisnak tartja. Gazdasági kérdésekben a kis és középvállalkozásokat, a családi vállalkozásokat. Fontosnak tartják, hogy a vidéki településeket is megfelelő infrastruktúrával lássák el, hogy ne néptelenedjenek el a falvak a városba történő vándorlás miatt. Ellentétes álláspontot képviselnek a szociáldemokratákkal és a Svéd Demokratákkal. A párt távolságot tart a neoliberalizmustól és a libertarianizmustól.

Bevándorlás A párt liberális bevándorlási politikát folytat. A párt a 2015-ös európai menekültválság után javaslatot tett, hogy a menekültek segélyezési rendszere helyett hitelt kapjanak, amely hasonló lenne a svédországi hallgatói hitelhez. 2016-ban a párt felvetette, hogy a bevándorlók kötelező állampolgári ismeretek oktatáson vegyenek részt.

Európai Unió A párt elkötelezetten Unió-párti, ugyanakkor a párt álláspontja szerint Svédországnak a monetáris unión kívül kell lennie, az euró helyett továbbra is a svéd koronát kellene fizetőeszköznek használnia.

Szavazóik

A párt szavazói főképp vidéki, községi szavazókból állnak emellett földművesek is szavaznak rájuk. A párt azonban Maud Olofsson vezetése alatt a Liberálisok politikai fordulatának köszönhetően egyre több liberális városi szavazót gyűjtött be Svédország középső részéről.

Pártelnökök

Erik Eriksson (1916–1920) Johan Andersson (1920–1924) Johan Johansson (1924–1928) Olof Olsson (1928–1934) Axel Pehrsson-Bramstorp (1934–1949) Gunnar Hedlund (1949–1971) Thorbjörn Fälldin (1971–1985) Karin Söder (1985–1987) Olof Johansson (1987–1998) Lennart Daléus (1998–2001) Maud Olofsson (2001–2011) Annie Lööf (2011–)

Jegyzetek

Kategória:Svédországi pártok Kategória:1913-ban alapított szervezetek