Az Egy apáca története (eredeti cím: The Nun's Story) 1959-ben bemutatott amerikai filmdráma Fred Zinnemann rendezésében. A forgatókönyvet Robert Anderson írta, Kathryn Hulme 1956-os, The Nun's Story című regénye alapján. A főbb szerepekben Audrey Hepburn, Peter Finch, Edith Evans, Peggy Ashcroft és Dean Jagger látható.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1959. június 18-án mutatták be, bevételi és kritikai siker mellett. A filmet hét Oscar- és négy Golden Globe-díjra jelölték.

Cselekmény A fiatal Gabriella (Audrey Hepburn) úgy dönt, lemond az eddigi életéről és kolostorba vonul. Édesapja neves sebész, akinek köszönhetően Gabriella is betegeket szeretne gyógyítani, de az álma, hogy Kongóban apácaként dolgozhasson, nehézségebe ütközik. A kolostorba vonulása után jön rá arra, hogy a zárda szigorú szabályzatainak sokszor képtelen megfelelni, így a tanulás és az imádkozás mellett többször is vezekelnie kell.

Apácává avatása után a Lucia nővér nevet kapja. Bár álma továbbra is az, hogy Kongóban ápolhasson és dolgozhasson, a rend felső tagjai Brüsszelbe helyezik, hogy egy elmegyógyintézetben ápolja a betegeket. Igyekszik mindent megtenni, hogy a legjobban járjon el, alázattal és engedelmességgel fogadja a megbízást, azonban lelke legmélyén a büszkeségével kell napi szinten megküzdenie, ami hitét is megingatja.

Végül elküldik Kongóba, ahol dr. Fortunati sebész asszisztensévé válik, azonban az orvos meg van győződve arról, hogy bár a lány kiváló asszisztens, egyben példaértékű az egészségügy fogalmában, de mégsem való apácának. Lucia nővér azonban minden igyekezetével azon van, hogy bizonyítson. Egy idő után vissza kell térjen Európába, majd végül úgy dönt, hogy otthagyja az apácarendet.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Lucia nővér Audrey Hepburn Götz Anna Dr. Fortunati Peter Finch Bács Ferenc Emmanuel tisztelendő anya, Belgium Edith Evans Győri Ilona Mathilde nővér, Afrika Peggy Ashcroft Zsurzs Kati Dr. Van Der Mal Dean Jagger Tolnai Miklós Margharita nővér Mildred Dunnock Örkényi Éva Vilma nővér Patricia Collinge Kassai Ilona Simone Patricia Bosworth Nyírő Bea Dr. Goovaerts Lionel Jeffries Reviczky Gábor Püspök Ludovice Bonhomme Tyll Attila Pascin Charles Lamb Kun Vilmos Pierre Richard O'Sullivan Minárovits Péter

Fogadtatás Kritikai visszhang

Díjak és jelölések forrás:https://port.hu/adatlap/film/tv/az-apaca-tortenete-the-nuns-story/movie-21642 San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál (1959) megnyert díj – Legjobb női alakítás – Audrey Hepburn megnyert díj – Legjobb rendező – Fred Zinnemann

BAFTA-díj (1960) megnyert díj – Legjobb brit színésznő – Audrey Hepburn jelölés – Legjobb brit színész – Peter Finch jelölés – Legjobb rendező – Fred Zinnemann jelölés – Legjobb női mellékszereplő – Peggy Ashcroft

Golden Globe-díj (1960) jelölés – Legjobb színésznő (filmdráma) – Audrey Hepburn jelölés – Legjobb filmdráma jelölés – Legjobb rendező – Fred Zinnemann jelölés – Legjobb női mellékszereplő – Edith Evans

Oscar-díj (1960) jelölés – Legjobb film – Henry Blanke jelölés – Legjobb rendező – Fred Zinnemann jelölés – Legjobb adaptált forgatókönyv – Robert Anderson jelölés – Legjobb női főszereplő – Audrey Hepburn jelölés – Legjobb vágás – Walter Thompson jelölés – Legjobb operatőr – Franz Planer jelölés – Legjobb filmzene – Franz Waxman

Jegyzetek

További információk

Kategória:1959 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Vallási témájú filmek Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Kórházban játszódó filmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:Fred Zinnemann-filmek