A jakamárfélék (Galbulidae) a madarak (Aves) osztályának és a harkályalakúak (Piciformes) rendjének egyik családja.

Rendszertani besorolásuk Mivel a jakamárfélék és a legközelebbi rokonaik, az úgynevezett bukkófélék (Bucconidae), testfelépítésük szerint, inkább a szalakótaalakúak (Coraciiformes) közé sorolhatók, sokáig egyeseknek nehéz volt elfogadni, hogy valójában a harkályalakúak rendjének részei, és együtt a Galbuli alrendet képezik, melyet régen jakamáralakúak (Galbuliformes) néven külön rendként is szerepeltették. Azonban a 2003-ban végzett sejtmag DNS-vizsgálatok (nDNA) azt mutatták, hogy a bukkók és a jakamárok a Galbuli alrendbe tömörülve, testvércsoportja, a többi harkályalakút összefoglaló Pici alrenddel; továbbá az a tulajdonságuk, melyben két ujjuk előre- és kettő hátranéz, már a két csoport különválása előtt ki volt alakulva. Per Ericsonnak és társainak a genom DNS-vizsgálatai (gDNA), megerősítették ezt a tényt.

Előfordulásuk Ezek a madarak Mexikótól kezdve, Közép-Amerikán keresztül Dél-Amerika legnagyobb részéig, sokfelé megtalálhatók. Főleg az alföldi és dombsági erdőket és esőerdőket kedvelik, ahol az erdők szélén és a fák lombkoronái között, főleg rovarokra vadásznak.

Megjelenésük Törzsük karcsú, megnyúlt. Csőrük többnyire egyenes, hosszú, éles kávájú, árszerű. Lábuk kicsi, gyenge. Szárnyuk rövid, alig éri túl a farktövét. Ezek a középméretű madarak, fajtól függően 14-34 centiméteresek és 17-75 grammosak lehetnek. Habár a harkályalakúak közé tartoznak, megjelenésükben inkább a gyurgyalagfélékre (Meropidae) emlékeztetnek. Lábfejeik négy ujjban végződnek - kivételt, csak a háromujjú jakamár (Jacamaralcyon tridactyla) képez -, ezekből kettő előre- és kettő hátramutat. A fémesen csillogó tollazatuk, irizáló hatású. Eme madarak többsége zöldes vagy rozsdás-vörös színű. A hím és tojó között nincs, vagy alig van nemi kétalakúság; legfeljebb a hím torka vagy begye fehéren foltozott.Tobias, J.; Züchner T. & T.A. de Melo Júnior (2002) "Family Galbulidae (Jacamars)". in del Hoyo, J.; Elliot, A. & Sargatal, J. (editors). (2002). Handbook of the Birds of the World. Volume 7: Jacamars to Woodpeckers. Lynx Edicions.

Életmódjuk A jakamárfélék rovarevő madarak, főleg repülő rovarokkal, például lepkékkel és molyokkal táplálkoznak. A nagyobb fajok étlapjukat kisebb gyíkokkal és pókokkal egészítik ki.

Szaporodásuk A költési szokásaikról, eddig igen keveset tudunk. Feltételezhetően monogám párkapcsolatban élnek, bár egyes fajoknál megfigyelték a hosszabb tartó családi életet is, vagyis a fiókákat az elmúlt évi felnőtté vált egykori fiókák is etetik, besegítve a szülőknek. A fészkeiket meredek folyópartokba vájt üregekbe, faodvakba és fán lakó termeszek váraiba rakják. A folyóparti fészkelők, kisebb kolóniákba tömörülnek. A fészekalj 1-4 tojásból áll; ezeken mindkét szülő kotlik. A különböző fajok kotlási időtartama nemigen ismert, de a vörösfarkú jakamáré (Galbula ruficauda) 19-26 nap közötti. Más harkályalakúaktól eltérően, a fiókák nem csupaszon, hanem pihetollakkal kelnek ki.

Rendszerezés A családot Nicholas Aylward Vigors ír zoológus írta le 1825-ben, az alábbi 5 nem és 18 faj tartozik ide:

Jacamaralcyon – 1 faj Brachygalba – 4 faj Galbalcyrhynchus – 2 faj Jacamerops – 1 faj Galbula – 10 faj

Jegyzetek

Források

Lagyevok.lap.hu – magyar nevek egy része

Fordítás

További információk Jacamar videos in the Internet Bird Collection Vigors, N.A. 1825. Sketches in ornithology; or, observations on the leading affinities of some of the more extensive groups of birds. The Zoological Journal 2: 37–70; 182–197; 368–405. BHL Reference page.

Kategória:Madárcsaládok