Stefan Kraft (Schwarzach im Pongau, 1993. május 13. –) olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok osztrák síugró, 2012 óta a Síugró-világkupa tagja. A 2016–2017-es síugró-világkupa, 2019–2020-as síugró-világkupa és a 2023–2024-es síugró-világkupa győztese.
Karrierje Kiskora óta szerelmese volt a sportnak, először focizott, csak ezután váltott a síugrásra egyik barátja versenyét látva. Miután elvégezte az általános iskolát, egy síugrásra szakosodott gimnáziumba került, így nem csak a szabadidejében tudott gyakorolni.
2012-ben mutatkozott be a világkupán Bischofshofenben, de első teljes szezonos szerepléséig 2014-ig kellett várni. Ebben az évben többször is dobogóra állhatott, melyből 3 győzelem volt. Első győzelmét Oberstdorfban szerezte meg a négysánc-verseny kereteként, melyet meglepetésre meg is tudott nyerni. A következő idény rosszul sikerült neki, de a 2016/17-es világkupa annál jobban. Szerzett néhány dobogót, de a négysáncversenyen nem jött ki a lépés. A második oberstdorfi hétvégén rátalált a formájára, mindkét sírepülő versenyt meg tudta nyerni. Innentől kezdve a szezon végéig egy verseny kivételével mindig dobogóra tudott állni, viszont mindig meg kellett küzdenie a szintén jó formát mutató Andreas Wellingerrel. A Raw Air sorozat közepén vette át a vezetést a világkupában Kamil Stoch-tól, majd meg is nyerte a verseny első kiírását. Az év utolsó két versenyét is megnyerte bebiztosítva így az összetettbeli győzelmét.
2017-ben Vikersundban miután az első sorozatban Robert Johansson megjavította Fannemel világrekordját, Kraft a második sorozatban az új rekordot is megjavítva, 253,5 méteres ugrásával övé lett akkoriban a valaha volt legnagyobb szabályos síugrás. Ez már csak fél méterrel maradt el Dmitrij Vassziljev 254 méteres (de hibás) ugrásától.
Világkupa eredményei Szezon végi helyezései Szezon Összetett Négysánc Sírepülés Willingen Six Raw Air Planica 7 Titisee-Neustadt Five 2011/12 – 67. – 2012/13 31. 40. 32. 2013/14 10. 27. 29. 2014/15 7. 2015/16 6. 5. 7. 2016/17 6. 2017/18 4. 20. 4. — 4. 4. 2018/19 17. 8. 7. 12. 2019/20 5. 8. 4. 2020/21 17. 8. 22. 15. 15. 2021/22 5. 26. 6. 2022/23 6. 2023/24 4. 2024/25 18. 7. 6. 2025/26 11. thumb|250px|jobbra|Kraft ugrás közben
Győzelmei # Szezon Dátum Helyszín Sánc 1. 2014/15 2014. december 29. Oberstdorf Shattenbergschanze HS137 2. 2015. január 15. Wisła Malinka HS134 3. 2015. március 8. Lahti Salpausselkä HS130 4. 2015/16 2016. január 24. Zakopane Wielka Krokiew HS134 5. 2016/17 2016. december 30. Oberstdorf Shattenbergschanze HS137 6. 2017. február 4. Oberstdorf Heini-Klopfer-Skiflugschanze HS225 7. 2017. február 5. Oberstdorf Heini-Klopfer-Skiflugschanze HS225 8. 2017. február 15. Phjongcshang Alpensia HS140 9. 2017. március 12. Oslo Holmenkollbakken HS134 10. 2017. március 16. Trondheim Granåsen HS140 11. 2017. március 24. Planica Letalnica bratov Gorišek HS240 12. 2017. március 26. Planica Letalnica bratov Gorišek HS240 13. 2018/19 2019. január 20. Zakopane Wielka Krokiew HS140 14. 2019. január 26. Szapporo Ókurajama HS137 15. 2019. január 27. Szapporo Ókurajama HS137 16. 2019. március 12. Lillehammer Lysgårdsbakken HS140 17. 2019/20 2019. december 8. Nyizsnyij TagilTramplin Stork HS134 18. 2020. február 2. Szapporo Ókurajama HS137 19. 2020. február 16. Tauplitz Kulm HS235 (sírepülés) 20. 2020. február 22. RâșnovRâșnov Ski Jump HS97 (normál sánc) 21. 2020. február 28. LahtiSalpausselkä HS130 22. 2020/21 2021. december 1. KlingenthalVogtland Arena HS140 23. 2022. február 25. LahtiSalpausselkä HS130 24. 2022. március 3. LillehammerLysgårdsbakken HS140 25. 2022. március 19. OberstdorfHeini-Klopfer-Skiflugschanze HS235 26. 2022/23 2022. november 27. RukaRukatunturi HS142 27. 2023. január 21. Szapporo Ókurajama HS137 28. 2023. március 12. Oslo Holmenkollbakken HS134 29. 2023. március 19. Vikersund Vikersundbakken HS240 30. 2023. április 1. Planica Letalnica bratov Gorišek HS240 31. 2023/24 2023. november 25. RukaRukatunturi HS142 32. 2023. november 26. RukaRukatunturi HS142 33. 2023. december 2. LillehammerLysgårdsbakken HS98 34. 2023. december 3. LillehammerLysgårdsbakken HS140 35. 2023. december 17. EngelbergGross-Titlis HS140 36. 2024. január 6. BischofshofenPaul-Ausserleitner-Schanze HS142 37. 2024. január 21. ZakopaneWielka Krokiew HS140 38. 2024. február 11. Lake PlacidMacKenzie Intervale Complex HS128 39. 2024. február 17. Szapporo Ókurajama HS137 40. 2024. február 25. Oberstdorf Heini-Klopfer-Skiflugschanze HS235 41. 2024. március 9. Oslo Holmenkollbakken HS134 42. 2024. március 13. Trondheim Granåsen HS138 43. 2024. március 17. Vikersund Vikersundbakken HS240 44. 2024/25 2024. december 29. OberstdorfOberstdorf HS137 45. 2025. január 4. Innsbruck Bergiselschanze HS128 46. 2025/26 2025. november 25. FalunLugnet HS95
Jegyzetek
Fordítás
További információk Adatlapja a FIS weboldalán
Kategória:Osztrák síugrók Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Osztrák olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (síugrás) Kategória:Olimpiai bajnokok (2022)