Kovács Tamás (Zenta, 1994. november 15. –) magyar színész.
Életútja Édesanyja, Kabók Erika újságíró, édesapja Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színész, testvére K. Kovács Ákos operatőr. Középfokú tanulmányait a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte, ahonnan maturálását követően 2013-ban felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára. Hallgatóként a Katona József Színház gyakornoka, színházi szerepei mellett országosan ismertté az Aranyélet 2. évadában a fiatal Hollós Endre alakjának megformálásával, valamint a 2017 decemberében induló Korhatáros szerelem című sorozattal vált. Mindezek mellett a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszott,Székesfehérvár Városportál – Ősbemutató lesz február 9-én a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában majd 2018-2025 között a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt. 2025-től a Vígszínház színésze.
Fontosabb színpadi szerepei Giacomo Scuitieri (A komédia művészete) Kurszkij (Borisz Godunov) Rivers (III. Richárd) Hennessy (Hóhérok) Szódi (Hangulatkocsma) Poszomány kapitány (Übü király) Roberto Zucco (Roberto Zucco) Ferdinánd (Fondor és Szerelem) Caligula (Caligula) - Vörösmarty Színház Zsolti (Kartonpapa) - Vörösmarty Színház Ádám (Az ember tragédiája 1.) - Vörösmarty Színház Rómeó (Rómeó és Júlia) - Vörösmarty Színház Vajk (Az a szép, fényes nap ) - Vörösmarty Színház Ill fia (Az öreg hölgy látogatása) - Vörösmarty Színház II. Lajos király; Stefanik, Milan Rastislav; Vix, Fernand (Trianon) - Vörösmarty Színház Haemon (Antigone) - Vörösmarty Színház Giles Ralston (Az egérfogó) - Vörösmarty Színház Dönci (Adáshiba) - Vörösmarty Színház Louis Aragon, Ádám (Az ember tragédiája 2.0) - Vörösmarty Színház Bertie, York hercege (A király beszéde) - Vörösmarty Színház Nick (Nem félünk a farkastól) - Vörösmarty Színház
Filmográfia Aranyélet (2016) Korhatáros szerelem (2017–2018)https://port.hu/adatlap/film/tv/korhataros-szerelem-korhataros-szerelem/movie-195833 Van egy határ (2017) Don Juan kopaszodik (2020) Ítélet és kegyelem (2021) Apatigris (2023) Mellékhatás (2023) A mi kis falunk (2023) Éger (2023) Semmelweis (2023) S.E.R.E.G. (2024) Hunyadi (2025) Magyar menyegző (2026)
Díjai
Junior Prima-díj (2024)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar modellek Kategória:Zentaiak Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Vajdasági magyarok Kategória:Junior Prima díjasok