Jonjoe Kenny (Kirkdale, 1997. március 15. –) angol labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatban Az Everton utánpótlásában nevelkedett, 2014 júliusában kapott profi szerződést. 2015. július 21-én kölcsönadták a harmadosztályú Wigannek. Hét alkalommal lépett pályára a felnőttek között, kölcsönszerződése lejártával visszatért a Karamellákhoz, annak ellenére, hogy Gary Caldwell menedzser meghosszabbította volna még szerződését. 2016. január 27-én a negyedosztályú Oxford Unitedhoz adták kölcsön egy hónapra, később a szezon végéig meghosszabbították.

A csapat alapemberévé vált, a szezon végén fel is jutottak a harmadosztályba, de ekkor Kenny már nem volt a csapatnál, mivel az Everton visszarendelte: az ideiglenesen David Unsworth vezette Karamellák mezében az élvonalban 2016. március 15-én a Norwich ellen, Matthew Pennington cseréjeként mutatkozott be.

A rákövetkező idényben többször is padozott a felnőttcsapatban, helyette az Unsworth vezette Premier League 2-csapat alapembere volt. Az idény végén a fiatalok hatalmas meglepetésre meg is nyerték a bajnokságot. A felnőttek között mindössze egyszer, a Swansea elleni május 6-i mérkőzésen, Mason Holgate cseréjeként lépett pályára.

A 2017–18-as szezonra alapemberré vált: szeptember 20-án a Sunderland elleni 3–0-ra megnyert Ligakupa-találkozót, szeptember 28-án az Apóllon Lemeszú elleni EL-mérkőzést (2–2) játszotta végig, a bajnokságban első végigjátszott találkozója Ronald Koeman utolsó mérkőzése, az Arsenal elleni 5–2-es vereség volt. A csapatot ideiglenesen átvevő David Unsworth, majd a véglegesített Sam Allardyce keze alatt a következő 12 mérkőzést végigjátszotta, két gólpasszt is kiosztott. Első FA-kupa-összecsapása a Liverpool ellen 2–1-re elveszített január 5-i mérkőzés volt.

2017 decemberében 2022-ig szerződést hosszabbított.

2019. június 10-én kölcsönbe került a német Schalke 04 csapatához.Everton: Jonjoe Kenny to complete Schalke switch on season-long loan 2021. február 1-jén félévre a skót Celtic csapatába került kölcsön.Celtic sign defender Jonjoe Kenny on loan from Everton A 2021–22-es szezon végén felajánlották neki szerződésének meghosszabbítását, de ő ezt nem fogadta el.EVERTON OFFERS NEW CONTRACTS TO PLAYERS

A válogatottban 2014 májusában megnyerte az angol U17-es labdarúgó-válogatottal a korosztályos Európa-bajnokságot. A Hollandia elleni döntő büntetőpárbajában Kenny értékesítette a győztes tizenegyest. Bekerült a torna csapatába is.

Kenny ott volt a 2016-os U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon is, az Olaszország elleni vesztes elődöntőn is kezdő volt.

Kenny az U20-asokkal részt vett a 2017-es világbajnokságon. Mind a hét mérkőzést végigjátszotta, a Venezuela ellen 1–0-ra megnyert döntővel Anglia az 1966-os világbajnoki győzelem óta először nyert világtornát.

Statisztika 2017. december 30. szerint

KlubIdényBajnokságKupaLigakupaEgyébÖsszesenSzintMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólEverton2015–16Premier League10———102016–17Premier League100000—102017–18Premier League16010203Európa-liga0220Összesen180102030240Wigan Athletic2015–16League One70—00—70Oxford United2015–16League Two17010—2Football League Trophy0200Összesen410102040510

Sikerei, díjai Oxford United Football League Two ezüstérmes: 2015–16 Football League Trophy ezüstérmes: 2015–16

Angol utánpótlás-válogatottak U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság győztes: 2014 U20-as labdarúgó-világbajnokság győztes: 2017 Touloni Ifjúsági Torna győztes: 2018

Egyéni U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság torna csapata: 2014 Bundesliga – Hónap tehetsége: 2019 augusztus

Jegyzetek

Fordítás

Források Jonjoe Kenny adatlapja az Everton oldalán

Jonjoe Kenny adatlapja a Transfermarkt oldalán

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Liverpooliak Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Wigan labdarúgói Kategória:Az Oxford United labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek