Modok Mária (Czóbel Béláné) (Ráckeve, 1896. szeptember 27. – Budapest, 1971. március 20.)Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 796/1971. folyószám alatt. magyar festőművész.

Életpályája Szülei: Modok István és Matyók Mária voltak. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán (1919–1923) és a Nagybányai Szabadiskolában (1923-?) Réti István tanítványa volt. Az 1920-as évek első felében indult művészi karrierje. 1930-ban lett tagja a Képzőművészek Új Társaságának, és ettől az évtől volt kiállító művész. Az 1930-as években több alkalommal utazott el Párizsba, ahol magániskolákban tanult. Ekkor Szentendrén tájképeket és nagyméretű városképeket alkotott. 1937–1939 között Párizsban élt. 1947-től – közel 20 évig – a teleket férjével Párizsban töltötte.

Magánélete 1940-ben házasságot kötött Czóbel Béla (1883–1976) festőművésszel Szentendrén.

Sírjuk a Farkasréti temetőben található.

bélyegkép|jobbra|200px|Czóbel Béla és Modok Mária sírja a Farkasréti temetőben: Farkasréti temető: 1/4-1-39/40. Alkotó: Farkas Aladár. bélyegkép|242x242px|Szentendrei lépcsők

Művei Látkép a Szamárheggyel (1930) Szentendrei lépcső (1932) Család (1937) Szentendrei tetők és falak (1940) Fekete rózsák (1958) Képkonstrukció Fekete blúzos nő A Szajnapart híddal Kígyó utca Szentendrén

Kiállításai Egyéni 1947 Budapest 1958, 1974 Esztergom 1972, 1983 Szentendre Válogatott, csoportos 1954 Szentendre (Czóbel Béla, Ilosvai Varga István, Szántó Piroska mellett)

Jegyzetek

Források

Hung-Art.hu Kieselbach.hu Artportal.hu https://www.wikiart.org/en/modok-maria

További információk Bodri F.: Modok Mária festőművész emlékkiállítása (kiállítási katalógus, Esztergom, 1974) Réti István: Nagybányai művésztelep (Budapest, 1954) Frank János: Modok Mária festőművész kiállítása (Esztergom, 1958) Bordácsné H. L.: Modok Mária (Műterem, 1958) Haulisch L.: 35 éves a szentendrei művésztelep (Művészet, 1963) Szabó J.: A szentendrei festők kiállítása (Művészet, 1964) Haulisch L.: A szentendrei művésztelep fogalmának tisztázásához (Művészettörténeti Értesítő, 1965) Körner É.: Hozzászólás a "Szentendrei művészet" fogalom kérdésköréhez (Művészettörténeti Értesítő, 1965) Németh L.: Modern magyar művészet (Budapest, 1968) Miklós P.: Szentendrei művészet (Kritika, 1969) Dévényi Iván: Jubiláris kiállítás Szentendrén (Az 1968. szeptemberi kiállításról) (Képzőművészeti Almanach 2., Budapest, 1970) Dévényi Iván: Modok Mária 75 éves (Művészet, 1971) Dévényi Iván: Képzőművészet (Vigilia, 1971) Szabadi J.: A szentendrei művészet (Képzőművészeti Almanach 3., Budapest, 1972) Murádin J.: Dési évek (Korunk, 1972) Tóth A.: Modok Mária (1896-1971) (Szentendre, 1972) Dési Huber I.: Művészeti írások (Budapest, 1975)

Kategória:Magyar festők Kategória:Ráckeveiek Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek