A 2006-os megyei közgyűlési választásokat október 1-jén bonyolították le, az általános önkormányzati választások részeként.

Hajdú-Bihar megyében a szavazásra jogosultak több mint fele, közel százötvenezer polgár ment el szavazni. A szavazók tizenhat szervezet jelöltjei közül választhattak.

A legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP-Magosz lista kapta, huszonhárom képviselőjük a többséget jelentette a negyven fős közgyűlésben. Tizenhárom megszerzett hellyel az MSZP lett a második. Bejutott még a közgyűlésbe az MDF kettő és az SZDSZ, illetve a Hajdúvárosok egy-egy megbízottja. További kilenc szervezet viszont nem került be a megyeházára.

A közgyűlés új elnöke Rácz Róbert, a Fidesz-KDNP-Magosz kistelepülési listavezetője lett.

A választás rendszere bélyegkép|235px|jobbra|Megyeháza, Debrecen

A megyei közgyűlési választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a településük polgármesterére és a helyi képviselőkre is ekkor adhatták le a szavazataikat.

A választási rendszer – immár negyedik alkalommal – az 1994-ben elfogadott szabályokon alapult.A 2006-ban érvényes jogi szabályozásra nézve lásd:

A közgyűlési választásokon a községek, nagyközségek és városok polgárai szavazhattak. A megyei jogú városban élők – mivel nem tartoztak a megye joghatósága alá – nem vettek részt a megyei közgyűlés megválasztásában.

A választók két választókerületbe tartoztak, ahol listákra szavazhattak. A két választókerület a települések mérete szerint különült el: az egyikbe a legfeljebb 10 ezer lakóval bíró kistelepülések, a másikba pedig az ennél népesebb középvárosok tartoztak. A szavazatokat a két választókerületben külön-külön számolták össze és osztották el arányosan az adott kerületben az érvényes szavazatok 4%-át elérő szervezetek között.

Választókerületek +Lakók és megyei képviselők száma és A lakók számára vonatkozó adatok 2006. január 1-jére érvényesek, a választópolgároké 2006. július 20-ára.TelepülésLakóVálasztó-polgárA kimutatásokban két különböző időpont szerepel a választójogosultak számára vonatkozóan: először a választási folyamat kezdetén (júl. 20.), másodszor pedig a választás napján (okt. 1.). Némi eltérés a két adat között természetesnek mondható.MegyeiképviselőKistelepülések10 ezer lakóig7324Középvárosok10 ezer lakó fölött816Közgyűlésiválasztókerületek8140Megyei jogú városDebrecen1()–Összesen82()40 Hajdú-Bihar megyében a közgyűlés létszáma 40 fő volt. A kistelepülési választókerületben 24, a középvárosiban pedig 16 képviselőt választhattak meg. Debrecen, mint megyei jogú város nem tartozott a megye joghatósága alá, s így polgárai nem is szavazhattak a megye önkormányzatának összetételéről.

A közgyűlést a megye 60 községének és nagyközségének, valamint 21 városának polgárai választhatták meg. A városok közül azonban csak nyolcban éltek tízezernél többen, így csak ez a nyolc tartozott a középvárosi választókerületbe.

A választásra jogosult polgárok száma 270 ezer volt. A polgárok egyötöde a háromezer fősnél kisebb településeken lakott, míg bő kétötödük a 10 ezer főnél népesebb városokban.

A legkevesebb polgár a megye déli részén fekvő Vekerd községben élt (139 polgár), míg a legtöbb Hajdúböszörményben ( polgár).

A közgyűlési választók eloszlása településméret szerintTelepülésméret(lakók száma)TelepülésVálasztójogosult(2006. júl. 20.)MegjegyzésKistelepülési választókerület1 – 600719640,73%legkisebb község: Vekerd601 – 1300195,29%1301 – 30002514,47%3001 – 500099,89%5001 – 1326,47%új város: Kaba (2004)7356,84%Középvárosi választókerület – 733,94%H.Sámson, H.Hadház, Püspökladány, Berettyóújfalu, Balmazújváros, H.Nánás, H.Szoboszló fölött19,23%H.Böszörmény843,16%Összesen82100%

Jelöltállítás Tizenhat szervezet vett részt a jelöltállítási folyamatban. Mind a két választókerületben tíz-tíz listát állítottak. A jelöltek száma összesen 251 volt (136+115).

A listák döntő részét az országos pártok állították, s a jelöltek számában is elsöprő többséggel bírtak. A tizenhat szervezetből hét volt megyei gyökerű. Ezekből az egyik a hajdúsági, egy másik pedig a bihari megyerész önkormányzatait képviselte. Két szervezet is hajdúböszörményi kötődésű volt. Egy szervezet a kistelepülések polgármestereit tömörítette, egy a nyugdíjasok érdekvédelmét látta el, egy pedig ipartestületi szövetség volt. Az országos szervezetek között szerepelt egy gazdaszövetség, három parlamenten kívüli párt és öt országgyűlési párt.

Listák Lista állításához mind a két választókerületben külön-külön kellett ajánlásokat gyűjteni. Az ajánlások gyűjtésére egy bő hónap állt rendelkezésre – augusztus 4. és szeptember 8. között. Ez alatt az idő alatt a választókerületi polgárok 0,3%-ának ajánlását kellett megszerezni. A Hajdú-Bihar megyei kistelepülési választókerületben ez 461, a középvárosiban 350 ajánlást jelentett. Lehetőség volt önálló és közös listák állítására is. A közös listák esetében ugyanannyi ajánlásra volt szükség, mint az önállóak esetében. Arra is volt lehetőség, hogy egy szervezet csak az egyik választókerületben állítson listát, sőt arra is, hogy a két választókerületben más-más módon állítson listát (például az egyikben közös listán, a másikban pedig önállóan induljon).

+A választásokon részt vevő szervezetekA választások hivatalos jelöltjei: Kistelepülési választókerületSzervezetKözépvárosi választókerület#.A listák szavazólapon való sorrendjét sorsolással döntötték el, a két választókerületben külön-külön.lista nevetípusajelöl­tekszámanevejellegehatóköre#.lista nevetípusajelöl­tekszámahelyi és megyei szervezetekHajdúböszörmény Fejlődéséért Egyesülettárs.megyei8.HBFEönálló3KISZÖV Hajdú-Bihar Megyei Iparszövetségtárs.megyei3.KISZÖVönálló4Hajdúvárosok Hagyományőrző, Érdekképviseleti és Területfejlesztő Szövetségetárs.megyei4.Hajdú­városokönálló4Civilek a Lakóhelyért Egyesülettárs.megyei10.Civilekönálló55.NYÉREönálló5Nyugdíjasok Érdekérvényesítő Egyesületetárs.megyei7.BIÖSZönálló7Bihari Önkormányzatok Szövetsége Egyesületetárs.megyei2.Polgár­mesterekönálló8Polgármesterek Hajdú-Bihar Megyéért Egyesülettárs.megyeiországos pártok és szövetségeseik9.FKGPönálló3Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártpártországos1.FKGPönálló26.MIÉPönálló6Magyar Igazság és Élet Pártjapártországos5.MIÉP-MVPPközös123.MVPPönálló15Magyar Vidék és Polgári Pártpártországos8.SZDSZönálló11SZDSZ – A magyar liberális pártpártországos6.SZDSZönálló101.MDFönálló16Magyar Demokrata Fórumpártországos9.MDFönálló2910.Fidesz-KDNP-Magoszközös24Fidesz – Magyar Polgári Szövetségpártországos2.Fidesz-KDNP-Magoszközös16Kereszténydemokrata NéppártpártországosMagyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségetárs.országos4.MSZPönálló41Magyar Szocialista Pártpártországos7.MSZPönálló3010 lista13616 szervezet10 lista115

Jelöltek

+ ListavezetőkKistelepülésiválasztókerületListaKözépvárosiválasztókerületOlajos MihályBIÖSZCivilekdr. Nagy ImreKozlok BélaFKGPBodnár János LászlóRácz RóbertFidesz-KDNP-MagoszArnóth SándorHajdúvárosokKathiné Juhász IldikóHBFERácz SándorKISZÖVTörök IstvánKálmánné Szabó KatalinMDFMakay Zsoltdr. Móri AntalMIÉPSári CsabaAntal János CsabaMVPPdr. Oláh LajosMSZPdr. Molnár LászlóKujbus Mihály JánosNYÉREBajusz IstvánnéPolgármesterekFülöp Mihály IstvánSZDSZGadus István János

A kistelepülési választókerület képviselőjelöltjei(A szavazólapokon a listák első öt jelöltje szerepelt.)

A középvárosi választókerület képviselőjelöltjei(A szavazólapokon a listák első öt jelöltje szerepelt.)

A szavazás menete A választást 2006. október 1-jén bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.

Részvétel +A részvétel összesített adataiA jegyzőkönyvi adatok (C) mezője mutatja a választójogosultak számát, a (E) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (I) mezőben szerepel. Az alábbi tábla "érvénytelen / hiányzó" rovata a jegyzőkönyv (E) és (I) mezője különbségének felel meg.jogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosult Szavazó53,78%érvényes szavazólap51,04%94,91%érvénytelen / hiányzó73782,74%5,09%Távolmaradó46,22% Heten szavaztak, hatan távolmaradtak A 269 ezer szavazásra jogosult polgárból 145 ezer vett részt a választásokon (54%). Ez az arány érzékelhetően meghaladta a négy évvel korábbi részvételt (+4,9%p). A leadott szavazatok közül hét és fél ezer volt érvénytelen (5,1%).

A részvételi hajlandóság eltért a két választókerületben. A kistelepüléseken a polgárok több mint 56%-a ment el szavazni, míg a középvárosokban ez az arány alig haladta meg az 50%-ot. A választói kedv épp a legkisebb településen volt a legnagyobb (Vekerd, 87%), a legalacsonyabb pedig a megye déli határánál fekvő Csökmőn (32%).

Az érvénytelen szavazatok aránya a kistelepüléseken volt magasabb (6,1%-3,6%).

Részvételi adatok választókerületi bontásbanKistelepülési választókerületKözépvárosi választókerületjogosultakarányábanszavazókarányábanjogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosultSzavazó56,22%50,56%   érvényes szavazólap52,77%93,87%48,75%96,43%   érvénytelen / hiányzó szavazólap52783,45%6,13%21001,81%3,57%Távolmaradó43,78%49,44%

Részvételi adatok településméret szerintLakók számaTelepülésVálasztó-jogosultSzavazóRészvételLegnagyobb/legkisebbrészvétel1 – 13002667,00%Vekerd 87,32%Csökmő 31,70%1301 – 30002560,44%3001 – 5000957,37%Nyíracsád 70,27%Téglás 41,00%5001 – 1351,03%1 – 7356,22% fölött850,56%Hajdúsámson 57,33%Hajdúszoboszló 46,37%Összesen8153,78%

Eredmények +Összesített eredményekListaÉrvényes szavazatKüszöbKépviselődbarányfőarány+/–Fidesz–KDNP–Magosz50,52%2357,5%+9 MSZP29,33%1332,5%–8 MDF64564,70%25,0%+2 SZDSZ48033,49%12,5%–1 Hajdúvárosok32262,35%12,5%±0MIÉP33172,41%0MIÉP–MVPPMVPPNYÉRE29632,16%0Polgármesterek25551,86%0FKGP16371,19%0BIÖSZ8190,60%0Civilek7320,53%0KISZÖV6790,49%0HBFE5020,37%0Összesen40

A választásokat a Fidesz-KDNP-Magosz szövetség nyerte meg. Az MSZP második lett, rajtuk kívül az MDF, az SZDSZ és a Hajdúvárosok képviselői jutottak be a közgyűlésbe. A további listák viszont egyik választókerületben sem érték el a közgyűlésbe jutáshoz szükséges 4%-os határt.

A legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP-Magosz listája kapta, közel 30 ezer voksal előzték meg a szocialistákat. Ez az eredmény azt jelentette, hogy a 2002-es választásokhoz képest fordult a kocka: ahogy akkor a baloldal, úgy most a jobboldal szerezte meg a közgyűlési helyek többségét. A Fidesz vezette fölállás kilenccel növelte a közgyűlési székei számát, igaz akkor még az MDF-el indultak közös listán. Az MDF viszont ezen a választáson újra önállóan mérettette meg magát, és ennek eredményeként két képviselői széket a magának is mondhatott. A választások vesztese az MSZP lett, amely a négy évvel korábbi voksoláshoz képest nyolc helyet veszített, és így 13 fős frakciójával a legnagyobb ellenzéki erő lett a megyeházán. Rajtuk kívül az SZDSZ és a Hajdúvárosok egy-egy jelöltje került be a közgyűlésbe. Mindkét szervezet jelen volt már a korábbi közgyűlésben is, igaz a szabaddemokraták egy helyet veszítettek 2002-höz képest.

Nem jutott be sem a MIÉP, sem a Magyar Vidék és Polgári Párt, ahogyan a kisgazdák és további hat megyei szervezet sem.

Választókerületenként + Eredmények a kistelepülési választókerületbenListaÉrvényes szavazatKüszöbKépviselő+/–Fidesz–KDNP–Magosz51,02%1562,50%+6 2002-ben a Fidesz nem a KDNP-vel, hanem az MDF-el állított közös listát, aminek akkor is a Magosz volt a harmadik számú résztvevője.MSZP29,88%833,33%–6 MDF32504,02%14,17%+1 NYÉRE29633,67%0Polgármesterek25553,16%0SZDSZ22062,73%0–1 MIÉP15781,95%0FKGP10821,34%0MVPP9771,21%0BIÖSZ8191,01%0Összesen3/1024

+ Eredmények a középvárosi választókerületbenListaÉrvényes szavazatKüszöbKépviselő+/–Fidesz–KDNP–Magosz49,82%850,00%+3 MSZP28,56%531,25%–2 Hajdúvárosok32265,69%16,25%±0MDF32065,66%16,25%+1 SZDSZ25974,58%16,25%–1 MIÉP–MVPP7621,34%0Civilek7321,29%0KISZÖV6791,20%0FKGP5550,98%0HBFE5020,89%0Összesen5/1016