A tiszántúli hadjárat a Rákóczi-szabadságharc első hadművelet-sorozata volt, mely során a Vereckei-hágótól elinduló II. Rákóczi Ferenc egyre növekvő hadserege elfoglalta a Tiszántúl legnagyobb részét, valamint a Felvidék, a Duna-Tisza köze és Erdély egyes területeit. A hadjárat kezdetét Rákóczi zavadkai táborból való elindulása (1703. július 7.), végét pedig a Tiszán való tokaji átkelése (1703. október 16.) jelöli ki. A hadjárat során a Rákóczi által vezetett helyi jelentőségű parasztfelkelés országos méretű Habsburg-ellenes szabadságharccá nőtte ki magát. A tiszántúli hadjárat folytatása az észak-magyarországi hadjárat volt.
Előzmények bélyegkép|jobbra|II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozása II. Rákóczi Ferenc 1703. május 6-án adta ki a szabadságharc kezdetét jelentő brezáni kiáltványát. Az érkezésére váró tiszaháti felkelőket június 7-én báró Károlyi Sándor szatmári főispán nemesi felkelői Dolhánál szétverték. Így amikor Rákóczi június 16-án Magyarországra érkezett, csak egy kis létszámú, rosszul felszerelt sereg fogadta. Első vállalkozása korábbi birtokainak központja, Munkács meglepetésszerű elfoglalása azonban a császári katonaság ellenállása miatt kudarcba fulladt. Megmaradt egységeivel a magyar–lengyel határon fekvő Zavadkára vonult vissza, ahol hozzálátott a hadsereg megszervezéséhez.
Erőviszonyok bélyegkép|balra|Kuruc lovaskatona A Zavadkán töltött 8 nap alatt Rákóczi katonáinak létszáma szinte napról-napra nőtt, így július 7-én már kb. 2000 gyalogossal és 400 lovassal indult el a Tiszántúl felé. Seregének legnagyobb részét kiképzetlen és tapasztalatlan, kaszával, botokkal felszerelt szökött jobbágyok alkották, de ekkor már voltak itt a császári hadseregből megszökött lovasok (Ocskay László és Borbély Balázs vezetésével), szökött végvári katonák és XIV. Lajos francia király támogatásával fogadott lengyel és román zsoldosok is.
A császári hadseregnek Magyarországon ekkor a spanyol örökösödési háború eseményei miatt csak kis létszámú egységei tartózkodtak. Ezek 3 lovas és 3 gyalogos ezred bizonyos részeit jelentették, összesen kb. 4000 gyalogost és 1200 lovast. Vezetőjük Felső-Magyarország katonai főparancsnoka, a Kassán tartózkodó Octavio Nigrelli táborszernagy volt. Ezen kívül még 37 századnyi katona volt elhelyezve a különböző várakbanBánlaky József: A magyar nemzet hadtörténete, https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0018/1551.html (a környéken pl. Munkács, Huszt, Szatmár, Kálló), akik harci kedve a gyakran akadozó zsoldfizetés és utánpótlás miatt nem volt túlságosan magas. A közeli Erdélyben viszont jelentős császári reguláris katonaság tartózkodott: 5546 gyalogos és 2984 lovas. A kezdeti időszakban a magyar nemesség egyértelműen Rákóczi ellen foglalt állást, így a megyei nemesi felkelők alacsony harcértékű csapatai is a császári egységeket támogatták. Számíthattak még a Magyarország déli részére letelepített, a török elől idemenekült szerbekre is (akik közül néhány tízezren a Maros mentén illetve Bihar vármegyében) éltek. Ők a császártól kapott kiváltságaik miatt megmaradtak az uralkodó hűségén.
Haditervek bélyegkép|jobbra|II. Rákóczi Ferenc portréja 1703-ban Rákóczi haditerve az volt, hogy a felkelést kiterjeszti az emberi és anyagi erőforrásokban bővelkedő Alföldre. Míg a hegyekben tartózkodott, több küldöttség is érkezett hozzá, hogy biztosítsák városuk, kerületük csatlakozásáról, amint hadserege a közelükbe ér. Joggal bízott tehát abban, hogy a Tiszántúl elfoglalásával serege tovább erősödhet. Ezután a tervek szerint a Felvidéken keresztül Pozsony és Bécs környékéig akart eljutni, ahol egyesülhet a Habsburgokat nyugatról fenyegető, Duna mentén előrenyomuló francia és bajor seregekkel. A spanyol örökösödési háború akkor eseményei ehhez szintén jó lehetőséget biztosítottak.Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata, Századok, 1951. 33. o.
A dolhai és a munkácsi könnyű győzelmük után a magyar nemesség és a helyi császári katonaság nem vette komolyan a Rákóczi által jelentett fenyegetést. A mozgalmat helyi jelentőségű, könnyen leverhető parasztfelkelésnek tartották. A bécsi vezetés is lebecsülte a kurucokat, leverésüket a kis létszámú helyi német erőkre és a lázadó parasztjaikat megbüntetni akaró magyar nemességre kívánta bízni.
A hadjárat eseményei
A tiszai átkelés és a bihari felkelés
bélyegkép|balra|A csata emlékműve Tiszaújlakon Rákóczi tervének megvalósítása, az egész mozgalom sikeres vagy bukása a tiszai átkelésen múlott.Gebei Sándor: A Rákóczi-szabadságharc, Magyarország története 11., Kossuth, 2009. 34. o. Serege 1703. július 7-én indult el Zavadkáról. A császári őrséggel megerősített Munkácsot elkerülve, az esőzések és áradások miatt rossz minőségű utakon a Nagyág völgyében vonultak le a Tiszához. A folyó túlpartján, Tiszabecsnél a közeli vármegyék nemesi felkelői gróf Csáky István vezetésével próbálták meg az átkelést megakadályozni. Július 14-én kisebb lovassági harc után a nemesi felkelők szétoszlottak, mivel komolyan vették egy Rákóczit támogató negyvenezres lengyel-tatár segélyhadról szóló álhíreket. Egy részük birtokai védelmére távozott, mások a kisvárdai várban gyűltek össze. A közeli Beregszászon állomásozó császári katonaság szintén visszahúzódott a megerősített Szatmárra és Munkácsra. Így a közben 8000 fősre duzzadt kuruc sereg július 16-ra átkelt a Tiszán, Rákóczi pedig 18-án Vásárosnaményban kiadta a nemességet csatlakozásra felszólító naményi pátenst. Ezzel nehéz döntés elé állította a vármegyék nemeseit: ha nem csatlakoznak hozzá felkelt jobbágyaik vagyonukat elrabolják, birtokaikat elveszik, őket és családtagjaikat meg is ölhetik. Ha viszont Rákóczi mellé állnak és ő később vereséget szenved, a király és a hozzá hűen maradt nemesség bosszújától kell tartaniuk.
Július 19-én Bóné András hadnagy és Gödény Pál kisbirtokos nemesek vezetésével felkelés tört ki Bihar vármegye második legnépesebb településén, Diószegen. Bóné vélhetően még Zavadkán találkozott Rákóczival, itteni egyeztetésük miatt időzíthette a felkelést Rákóczi tiszai átkelésének idejére. A bihari kurucok néhány ezer gyalogosa és lovasa megrohanta a diószegi várat, annak német őrségét pedig Sebastian Nordermann kapitánnyal együtt felkoncolta. Ezután csatlakozott hozzájuk Szentjobb romos várának 200 fős magyar őrsége, élükön Kos Mihály kapitánnyal. Később Bóné 4000 lovassal és 3000 gyalogossal csatlakozott Rákóczihoz.Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata, Századok, 1951. 44. o.
A felkelők és a nemesség viszonya bélyegkép|jobbra|II. Rákóczi Ferenc domborműves emléktáblája a kisvárdai vár oldalán (Györfi Sándor, 2003) A kisvárdai várba zárkózott nemeseket Rákóczi külön is felszólította a megadásra, de az általa ideküldött egykori rabtársát, Vay Lászlót azok nem engedték be. Július 20-án maga Rákóczi is Kisvárdához érkezett ezer kuruccal és két századnyi lengyellel. A bezárkózott nemesek erre az ellenállást jelképező vörös zászlót húzták fel.Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata, Századok, 1951. 51. o. Kisebb lövöldözés után (Rákóczinak ekkor még nem voltak ágyúi) a kurucok megkezdték a várat körülvevő mocsarak deszkákkal és sövénnyel való feltöltését, hogy előkészítsék az ostromot. Rákóczi így nagyon kényes helyzetbe került: ha ostromszerek nélkül támadja meg a várat és kudarcot vall, seregének hírneve csorbát szenved, a további csatlakozókra kevésbé számíthat. Ha viszont a kurucok beveszik az erősséget és megölik az azt védő nemeseket, a nemesség Rákóczihoz való csatlakozásának esélye végképp megszűnik. Így leállíttatta az ostrom előkészületeit, mire a megijedt nemesség kiüzente azt, hogy szándékai nem ellenségesek, csupán az események alakulását akarják kivárni.
Ezután Rákóczi 22-én felhagyott az ostrommal és seregével Gyulajra indult. Egy kisebb csapatot a munkácsi német őrség támadásától tartva hátrahagyott Bereg vármegye védelmére. Felderítői már Szolnoknál, sőt a Tiszán átkelve Heves vármegyében és Tokaj közelében portyáztak, így az ellenség elhelyezkedéséről pontos információi voltak. Gyulajon csatlakozott a kurucokhoz az első főnemes, az idős, ősz szakállú báró Melith Pál, aki számos szatmári nemest is hozott Rákóczi táborába mint Eölyüs János, régi Thököly-féle főtiszt, akit Rákóczi fejedelem már 1703. november 29-én hadnagynak nevezett ki. Melith korábban megpróbálta Rákóczihoz téríteni a Bécsben tartózkodó Károlyi Sándor feleségét, a Nagykárolyt irányító Barkóczy Krisztinát is, de vele nem ért el sikert. Megnyerte viszont a nagykárolyi vár egyik hadnagyát, aki társaival baráti látogatást tett az ecsedi várban, s a várőrséget szintén Rákóczi oldalára állította. A vár prefektusát, Pápai Jánost Rákóczi elé vitték, aki rövid rabság után hűségébe fogadta és titkárává tette. Ő írta Rákóczi július 24-én kiadott gyulaji pátensét, mely a katonai fegyelem megszilárdításáról, a szökések és fosztogatások elleni fellépésről szólt.
Debrecen és a Hajdúság meghódítása bélyegkép|balra|Bercsényi Miklós arcképe Gyulajról Rákóczi július 26-án érkezett meg a Debrecen melletti Sámsonba. Az első kuruc portyázók még július 23-án összecsaptak a debreceniekkel, ám Rákóczi megérkezésekor már követeket küldtek elé. Ő azonban a város főbíráját, Dobozi Istvánt hívatta maga elé, de nem tárgyalni, hanem behódolni. Ez 28-án meg is történt: a város elkerülte a hadsereg megszállását, viszont hűséget esküdött Rákóczinak. Katonákat nem kellett kiállítania (bár egyes debreceniek önként csatlakozhattak a sereghez), de jelentős céhes iparának, kézműveseinek és kereskedőinek köszönhetően nagy szerepet vállát a hadsereg felszerelésében:Heckenast Gusztáv: A Rákóczi-szabadságharc, In: Liptay Ervin (szerk.) Magyarország hadtörténete I. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. 342 o. Rákóczi felszólítására már augusztus 1-jén 800 puskát, 6000 hajdú egyenruhát és 24 000 tallért küldtek a kuruc sereg részére.Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata, Századok, 1951. 61. o.
Amikor Rákóczi még Zavadkán tartózkodott, a jászok és a kunok mellett a hajdúk követsége is felkereste, hogy megérkezése esetén való csatlakozásukról biztosítsa. A forrásokból azonban nem derül ki, hogy ezek a kisebb és jobbágysorba taszított bihari, vagy a nagyobb és kiváltságaikat egyelőre még őrző szabolcsi hajdúvárosok voltak-e. A hajdúk létszáma és katonai ereje már csak töredéke volt a Bocskai idejére jellemző állapotoknak. Meghódításukat Rákóczi Bercsényire bízta, aki csak tárgyalások útján tudta ezt elérni. A csatlakozás feltétele az volt, hogy - hátramaradó családjaik védelme érdekében - Rákóczi foglalja el Kálló várát. A vár bevétele után 6 város (Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Polgár és Vámospércs) csatlakozott is, ám Szoboszló ellenállását csak fegyverrel sikerült a kurucoknak megtörniük.Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata, Századok, 1951. 63. o.
Kálló ostroma bélyegkép|jobbra|Kállói vár alaprajza