Faiq ibni Prince Jefri Bolkiah (Los Angeles, 1998. május 9. –) brunei válogatott labdarúgó, aki középpályásként játszik. Jelenleg a Ratchaburi csapatának tagja. Hazája válogatottjának csapatkapitánya, Hassanal Bolkiah brunei szultán unokaöccse.
Pályafutása Klubcsapatban Bolkiah 2009-ig az AFC Newbury akadémiájának tagja volt, ekkor a Southampton csapatával írt alá egyéves szerződést. 2011 decemberében szerződését meghosszabbították, de 2014-ben kétéves ifjúsági szerződést írt alá a Chelsea csapatával, miután rövid ideig állt az Arsenal alkalmazásában és tárgyalt a Readinggel is. 2013-ban az Arsenal színeiben szerepelt egy utánpótlás tornán ahol gólt lőtt a szingapúri ifjúsági válogatott elleni mérkőzésen. A Chelsea-vel kötött szerződése 2016 nyarán járt volna le, de ő még annak előtte elhagyta a klubot és 2016 márciusában hároméves profi szerződést írt alá a Leicester City-vel.
A válogatottban Bolkiah az amerikai és a brunei válogatottban való szereplésre is jogosult volt, és bár az Egyesült Államok utánpótlás szakágának vezetői megkeresték, ő végül Brunei képviselete mellett döntött. A válogatottban 2016. október 16-án mutatkozott be Kelet-Timor válogatottja ellen, október 21-én pedig első gólját is megszerezte a nemzeti csapatban, amelynek csapatkapitánya lett. Mérkőzései a válogatottban 2016. november 14-én frissítve. BruneiÉvPályára lépésGól201651Összesen51
Válogatottban lőtt góljai # Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény a gólt követően Végeredmény Versenysorozat 1. 2016. október 21. RSN Stadion, Phnompen, Kambodzsa Laosz 2–3 3–4 2016-os Délkelet-ázsiai labdarúgó-bajnokság, selejtező<small>2016. október 21-én frissítve
Családja Faiq Jefri Bolkiah brunei herceg fia, Hassanal Bolkiah brunei szultán unokaöccse. Az Amerikai Egyesült Államokban, Los Angelesben született, rendelkezik amerikai és brunei állampolgársággal is. Nagy-Britanniában, a Bradfield College-ben tanult.
Jegyzetek
További információ Faiq Bolkiah
Football Wonderkids profile Official Instagram
Kategória:Brunei labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai milliárdosok