A Let 3 egy horvát rockegyüttes, amely 1987-ben alakult Fiuméban. Alternatív rockot és punk rockot játszanak. Híresek lettek látványos koncertfellépéseikről is, melyeken meztelenül játszanak, és provokatív szövegekkel rendelkeznek, ezért a "shock rock" műfajba is sorolják az együttest. Ők képviselték Horvátországot a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Liverpoolban, a Mama ŠČ! című dallal, ahol a tizenharmadik helyen végeztek.
Történet 1987-ben alakultak meg Fiumében. Fellépéseik és szövegeik miatt számtalan botrányba keveredtek már hazájukban, a rendőrség még közszeméremsértéssel is megvádolta az együttest. Egyik fellépésük miatt még be is lettek perelve, végül a bíróság 350 kunára bírságolta a Let 3-t. Az együttes nevének jelentése harmadik repülés. Botrányaik ellenére kultikus és népszerű zenei társulatnak számítanak. A csapat tagjai elmondták, hogy a meztelenkedést és az egyéb dühítő dolgokat szándékosan azért csinálják, hogy felbosszantsák a közönséget. Emellett a szövegeik is ugyanezt a célt szolgálják.
2023-ban részt vettek az Eurovíziós Dalfesztivál horvátországi válogatóműsorában, a Dorában a Mama ŠČ! című dalukkal, melyet február 11-én megnyertek, így ők képviselték az országot a liverpooli versenyen. Először a május 9-én rendezett első elődöntőben versenyeztek, ahonnan továbbjutottak a május 13-i döntőbe és a tizenharmadik helyen végeztek.
2024-ben ismét a Dora versenyzői lettek, ezúttal Babaroga című dalukkal. A Babaroga a mesterséges intelligencia és a ChatGPT szatírája.
Tagok Damir Martinović – basszusgitár, effektek, vokál Dražen Baljak – gitár, mandolin Ivan Bojčić – dob Matej Zec – gitár Zoran Prodanović – vokál
Diszkográfia Sttúdióalbumok Two Dogs Fuckin' (1989) El Desperado (1991) Peace (1994) Zivi Kurac (1996, koncertalbum) Necuveno (1997) Jedina (2000) Bombardiranje Srbija i Cacka (2005) Ziva Picka (2008, koncert-DVD) Kurcem do vjere/Thank You Lord (2013) Angela Merkel Sere (2016)
Kislemezek Mama ŠČ! (2023) Babaroga (2024)
További információk A Let 3 a Discogson An Interview with Let 3 Let 3 – Time Out
Jegyzetek
További információk
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Horvát punkegyüttesek Kategória:1987-ben alakult együttesek Kategória:Alternatívrock-együttesek