Gallus Sándor (Sopron, 1907. november 16. – Melbourne, 1996. december 30.) régész.

Élete Id. Gallus Sándor jogász, közjegyző és Lenck Ilona fia. 1929–30-ban a bécsi Hochschule für Welthandel vendéghallgatója, majd 1931-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerzett a jogtudomány doktora fokozatot. 1934-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, Alföldi András tanítványaként bölcsészdoktori oklevelet kapott. 1934-ben Hariszeion-ösztöndíjjal Görögországban volt tanulmányúton.

1934–1944 között a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának múzeumi segédőre, majd őre és 1938-tól az őskori gyűjtemény kezelője volt. 1944-ben az angol hadifogolytábor parancsnokságán mint tartalékos huszárfőhadnagy teljesített katonai szolgálatot, majd decemberben a bécsi Nemzetközi Vöröskereszthez vezényelték. Salzburgban érte a fegyverszünet. 1945–47 között Grazban, az angol megszálló adminisztráció tolmácsa lett. Ezt követően 1947–49 között a Grazi Egyetem tolmácsképző intézete magyar nyelvtanfolyamának vezetője volt.

1949 májusában családjával együtt kivándorolt Ausztráliába, de ott oklevelét nem ismerték el. 1955-ben megkapta az ausztrál állampolgárságot és 1955–77 között a victoriai Educatio Department nyelvtanára volt.

Ságváron őskori telepen, Jászladányban rézkori temetőben, Mezőlakon és Jászdózsa-Kápolnahalmon bronzkori településeken, Golopon, Pomázon és Rozvágyon, vaskori temetőkben, illetve Nagytétényben és Tállyán, újkori lelőhelyeken végzett ásatásokat. Munkásságával fontos adalékokat szolgáltatott a bodrogkeresztúri kultúra réz- és agyagművességének ismeretéhez. A régészet elméleti és módszertani kérdéseivel is foglalkozott, pályája kezdetén verseket is írt.

Ausztráliai ásatásain szénizotópos kormeghatározással igazolta ottani ásatási eredményeit, miszerint a bennszülöttek 20–30 000 éve lakják Ausztráliát, amit a hivatalos ausztrál régészet sokáig nem volt hajlandó elfogadni. Megállapításai ott igen heves szakmai vitákat váltottak ki. Az ausztráliai, illetve a melbourne-i magyarság egyik befolyásos személyisége, társadalmi életének jeles egyénisége lett. Meghatározó szerepet játszott a melbourne-i Magyar Központ felállításában.

1938–39-ben a Szövetség politikai lap, 1963–77 között Ausztráliában pedig a Studies for a New Central Europe című folyóirat szerkesztője, 1963-tól az Associate Current Anthropology, 1966-tól az Árpád Akadémia és az Australian Institute of Aboriginal Studies tagja volt.

Elismerései 1966 Árpád-érem

Művei 1934 A soproni Burgstall alakos urnái = Die figuralverzierten Urnen vom Soproner Burgstall. Archaeologia Hungarica (13). Magyar Történeti Múzeum, Budapest 1939 A legrégibb lovas nép emlékei Magyarországon 1942 Győr története a vaskorszakig. Győr (tsz. Mithay Sándor) 1943 Magyar humanizmus. Magyar Élet 1944 Az őstörténelem módszertani alapjai. Századok 1947 Über die Grundlagen der urgeschichtlichen Methodik. Anales de arqueologia y etnologia. Mendoza 1950 Los fundamentos de la Europa histórica. Mendoza 1953 The Horse-Riding. Nomads in Human Development. Buenos Aires 1957 Magyar történelem. Cleveland (tszerk. Ferdinándy Mihály, Miskolczy Gyula, Szász Béla) 1967 The Geological Age of the Earliest Human Stone Tools Uncovered during the Excavations of the Archaeological Society at Keilor Near Melbourne. The Artefact 1968 Results of the 1968 Koonalda Caves, South Australia, Expedition of the Archaeological Society of Victoria. The Artefact 1968 Excavations of Koonalda Caves, South Australia. Current Anthropology 1970 Cultural Pluralism and the Study Complex Societies in Anthropology. Astor Park 1970 Forgotten Sentiments. The British Labour Party and Central Europe. Astor Park 1971 Results of the Exploration of Koonalda Cave. 1956–1968. Canberra 1976 The Middle and Upper Pleistocene Stone Industries at the Dry Creek Archaeological Sites Near Keilor. Melbourne 1977 Schematisation and Symbolic Form in the Indigenous Art. Schematisation in the Art of Aboriginal Australia and Prehistoric Europe. Canberra 1977 Organisation of the Future Towards Cultural Pluralism. Studies for a New Central Europe. Canberra 1983 Excavation at Keilor, Victoria. Excavations in the „D” Clay. The Artefact 1987 Fejezetek a magyar történelemből. Nyugati magyar tanulmányírók antológiája. Szerk. Borbándi Gyula. Bern

Jegyzetek

Források nevpont.hu

Kategória:Magyar régészek Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Soproniak