Genthiosz (ógörög Γένθιος, latin Gentius; Illíria, után – Iguvium, körül?) az ókori Illír Királyság utolsó, az ardiata házhoz tartozó királya volt. Uralkodását az közötti évek valamelyikében kezdte meg: a források kapcsán említik először, mint az illírek kalózhagyományait a Hydruntumi-szorosban felelevenítő, ezzel elődjei – Szkerdilaidasz és III. Pleuratosz – Róma-barát politikájával szakító dinasztát. Fő székvárosa Lisszosz, hatalmi centruma Szkodra vidéke volt, ahonnan központosító törekvésekkel irányította országát: egységes adórendszert vezetett be és monopolizálta a pénzverést. Az óta folyamatos római védnökségtől szabadulni akarván eltávolította környezetéből a Rómához hű elemeket (saját fivérét, Platórt is meggyilkoltatta), számottevően fejlesztette hadseregét és flottáját. Az kitört harmadik római–makedón háborúban eleinte mégis semlegesnek mutatkozott, és tétlenül tűrte a római sereg dél-illíriai hadmozgásait. Végül a Perszeusz makedón király által felajánlott fizetségért cserébe januárjában belépett a háborúba. A rendkívül gyors lefolyású harmadik római–illír háború során a csaknem kétszeres túlerőben lévő, Lucius Anicius Gallus vezette római sereg februárban Szkodránál legyőzte az illíreket. Az század óta fennálló Illír Királyság három évszázados története ezzel véget ért, területe római fennhatóság alá került. Genthiosz száműzetésbe kényszerülve, a rómaiak foglyaként az itáliai Iguviumban fejezte be életét. Utolsó éveiben botanizált, a hagyomány szerint elsőként ismerte fel a tárnics gyógyhatását, a növénynemzetség tudományos elnevezése (Gentiana), ahogy a magyar nyelv encián szava is, az ő emlékét őrzi.
Neve A Genthiosz név az epigráfiai leletek, főként sírfeliratok alapján különösen elterjedt volt az illírek lakta területek déli részén, de az északi illírek és a dardánok körében is gyakori férfi név volt még a római hódítás, az század után is. Etimológiai szempontból a nevet gyakran kötik ahhoz a proto-indoeurópai alapszóhoz, amelyből a ’nemzetség’ jelentésű latin gens szó is kialakult. Ez a szóeredeztetés azonban csak abban az esetben állja meg a helyét, amennyiben az illír nem szatem nyelv volt, aminek a kutatók egy része feltételezi.
Uralkodása Genthiosz apja III. Pleuratosz volt, aki apja, Szkerdilaidasz közbenjárására Amünandrosz athaman király Eurüdiké nevű leányát vette feleségül. Eurüdikének már volt egy fia, Karavantiosz, aki később Genthiosz féltestvéreként az Illír Királyság egyik hadvezére lett. III. Pleuratosz és Eurüdiké frigyéből két fiúgyermek született: Genthiosz és Platór. Genthiosz feltehetően szülei kötött házassága után nem sokkal, az évek elején született. A korabeli források utoljára kapcsán említik III. Pleuratoszt illír királyként, már Genthiosz volt az Illír Királyság dinasztája, így uralkodásának kezdete e két évszám közé tehető.
Uralmának kiterjedése jobbra|500px|bélyegkép|Az Illír Királyság feltételezett területe (vörös) és főbb települései Genthiosz uralkodásának végén, a római protektorátus (sárga) és a mai országhatárok jelölésével Genthiosz uralkodásáról szórványos adatok állnak rendelkezésünkre, a történeti források csupán a harmadik római–illír háborúban játszott szerepét dokumentálják részletesen. Agrón ötven esztendővel korábbi uralkodása ( k. – 231) kapcsán a történetíró Appianosz úgy említi Genthioszt, mint „más illírek királyát” (Ίλλυριῶν ἑτέρων βασιλεὺς), mintha Agrón és Genthiosz uralma nem csak időben, de térben is elkülönült volna. A történeti kutatások ezt nem igazolják vissza, annál is inkább, mert Genthiosz Agrón öccsének, Szkerdilaidasznak az unokájaként ugyanannak az ardiata uralkodóháznak a tagja volt. A kortárs Polübiosz törzsi hovatartozás említése nélkül az illírek királyaként (βασιλεὺς τῶν Ίλλυριῶν) utalt Genthioszra, és így járt el Titus Livius is (rex Illyriorum).
A történeti munkákból ismert, hogy az apjától, III. Pleuratosztól megörökölt ország hatalmi központja a korábbi ardiata királyok székvárosa, Lisszosz, valamint Szkodra tágabb környezete, a labeátok szállásterülete volt. Hogy maga Szkodra szintén otthont adott volna egy királyi rezidenciának, még nem igazolták vissza a régészeti ásatások, de a város védelmében Genthiosz erődítések sorát építtette meg (Ganjolla, Beltoja, Rrenc, Kratul, Gajtan). Országa délnyugaton és délen az első római–illír háború () óta római protektorátus alatt álló partvidéki területek városaival (Epidamnosz, Apollónia, Órikosz), valamint Büllisz, Amantia és Olümpé koinonjaival volt határos. Utóbbiak különállását és viszonylagos függetlenségét nem csupán a koinonokba szerveződő önkormányzati forma, hanem saját pénzverésük is igazolja. A Genthiosz uralmának végét jelentő harmadik római–illír háború () fényében megállapítható, hogy távlati célja ezeknek az illíriai területeknek a visszahódítása lehetett. Az Illír Királyság hatalmas keleti–délkeleti szomszédja a Makedón Királyság volt, ahol V. Philipposzt Perszeusz követte a trónon. Arról keveset tudunk, hogy a második római–makedón háború lezárultával, az Illír Királysághoz került területek, különösen Lünkésztisz sorsa mi lett. Az azonban, hogy a Lükhniszben vert bronzérméken nem tüntették fel az illír királyi jelvényeket, arra utal, hogy a terület nem állt többé illír fennhatóság alatt, de legalábbis nagy függetlenséget élvezett. Genthiosz országának északi–északnyugati kiterjedése jobban ismert. Jóllehet, apja, III. Pleuratosz idejében a dalmaták még az Illír Királyság alattvalói voltak, Genthiosz trónra lépése után önállósultak, és ebben az időszakban már szomszédaikkal vívták – egyes források szerint Genthiosz szította – háborúikat. Egyes nézetek szerint a daorszok sem voltak Genthiosz alattvalói, ennek azonban ellentmondani látszik, hogy székhelyükön, Daorszónban a királyi jelvényeket feltüntető pénzt bocsátottak ki. Míg Issza szigete római protektorátus, Pharosz és Melaina Korküra illír fennhatóság alatt állt.
Gazdaságpolitikája és pénzkibocsátása A kb. uralkodó Mütilosz volt hosszú időn át az utolsó illír király, aki saját pénzt bocsátott ki. Az utána következő ardiata uralkodók pénzverési tevékenysége nem ismert, arra utaló régészeti leletekre mindmáig nem bukkantak. Genthiosz volt az, aki kb. központjaiban, Lisszoszban és Szkodrában illír királyként újra pénzt veretett. Bár érméi viszonylag ritkán fordulnak elő az illíriai ásatások korabeli rétegeiben, különösen ha az egyébként ismeretlen, szintén illír Ballaiosz század közepi pénzleleteivel hasonlítjuk össze, a numizmatikai kutatások sikeresen különítették el és tipologizálták Genthiosz érmesorozatait: jobbra|200px|bélyegkép|Genthiosz Lisszoszban vert bronzdrachmájának előlapja, Redon illír tengeristen ábrázolásával Több érme ismert, amelyek előlapjukon a király jelvényét, a pajzsot, hátlapjukon pedig egy illír lemboszt és a „Genthiosz”, „Genth” névjelölést vagy – ennél jóval ritkábban, többnyire bronzpénzeken – a „Genthiosz királyé” (BASZILEÓSZ GENTHIU / ΒΑΣΙΛΕΩΣ ΓΕΝΘΙΟΥ) feliratot tüntették fel. Némileg ritkábbak azok a pénzek, amelyek előlapján továbbra is a pajzs, hátlapján azonban a király névjelölése mellett egy harci sisak ábrázolása látható. Ez az érmesorozat a sisakkal a makedón pénzek motivikáját másolja, ami egyben a makedónorientáció közvetett jele, ahogy az más korabeli szövetségesi rendszerek pénzkibocsátási megoldásaiban is tetten érhető. A harmadik típust azok az érmék képviselik, amelyek a feltételezések szerint Artemisz istennő képmását ábrázolják, hátlapjukon pedig egy stilizált villámot ölel körbe a királyi név. A legtalányosabb sorozat egy Lisszoszban kibocsátott, 20 milliméter átmérőjű bronzérme, amelynek előlapján egy petaszosz néven ismert fejfedőt viselő férfi profilja, hátlapján pedig a Redon (ΡΕΔΟΝ) felírás látható. Sokáig Genthiosz portréjának tartották az ábrázolást, mígnem az illír numizmatika monográfusa, Hasan Ceka az 1970-es években rá nem mutatott, hogy valójában a Hermésszel rokonítható illír tengeristenség, Redon ábrázolásáról van szó, aki a későbbi évtizedekben más illíriai érméken is megjelent.
A fentieken túlmenően Genthiosz engedélyezte, hogy a daorszok és a labeátok is saját pénzt veressenek, a király neve helyett saját ethnoszuk vagy városuk jelölésével (pl. SZKODRINÓN / ΣΚΟΔΡΙΝΩΝ), de a királyi pénzzel súlyra is megegyező érméiken feltüntették a királyi jelvényeket is. A pénzverés részleges monopolizálása Genthiosz központosító törekvéseinek csalhatatlan jele, ahogy az is, hogy egységes adórendszert vezetett be országában. Általánosságban is egy jól szervezett, hellenisztikus illír állam körvonalai rajzolódnak ki a korabeli forrásokban. A király hellén mintára tanácsadókkal, philoszokkal vetette körbe magát, akik a külpolitikai és diplomáciai feladatokat is ellátták. Az Illír Királyság városaiban és városias településein megjelentek az adószedői hivatalok, a börtönök, a király érdekeit képviselő helyi dinaszták – a korábbi évszázadokénál és évtizedekénél szervezettebb állami lét megannyi jele. Mindezek következtében, valamint a mezőgazdaság és a bányaművelés mellett a kalózkodásból befolyó jövedelmeknek köszönhetően az ország gazdasági ereje is megnőtt: miután a rómaiak legyőzték Genthioszt, az illír királyi kincstárban 27 font (9 kg) aranyat, 19 font (6 kg) ezüstöt, illír drachmát és római dénárt találtak.
Külpolitikája Elődei, Szkerdilaidasz és III. Pleuratosz uralkodását Róma-hűségük és makedónellenességük határozta meg, ám Genthiosz szakított ezzel a külpolitikával: uralkodását nyugtalanság és – a Római Köztársaságtól való – függetlenedési törekvések jellemezték. Ezt a Genthiosz uralkodásának – egyúttal az Illír Királyság állami létének – végét jelző évi harmadik római–illír háború nyilvánvalóan visszaigazolta, de egyes történészi értékelések szerint a fordulat már Genthiosz uralkodásának kezdetén bekövetkezett. Ezt látszik igazolni, hogy – az év és az esemény, amelyek kapcsán Genthiosz neve először bukkant fel az ókori forrásokban, nevezetesen Titus Livius munkájában – az itáliai Tarentum és Brundisium lakói azt panaszolták el a római szenátusnak, hogy hajóik már óta állandó kalóztámadásoknak vannak kitéve a Hydruntumi-szoros térségében és az Adrián. A szenátus Lucius Duronius praetort bízta meg a helyzet kivizsgálásával, aki a következő évben, tért vissza Brundisium kikötőjébe néhány az illírektől zsákmányolt lembosszal és azzal a jelentéssel, mely szerint a kalóztevékenységért a hisztrónok és az illírek királya, Genthiosz felelős. Az illírek kalózkodását igazolták vissza azok a hírek is, amelyek szerint római és itáliai polgárokat tartanak fogva az illír fennhatóság alatt álló Melaina Korküra szigetén. Az incidens pontos kimenetele nem ismert a forrásokból. Csak annyit lehet tudni, hogy a Római Köztársaság Anconában felszerelt egy hajórajt, amelynek feladata a kalóztámadásokba bocsátkozó illír flotta elleni küzdelem volt a Tarentum és Aquileia közötti partszakaszon, a hisztrónok ellen pedig sikeres hadjáratot folytattak. Ugyanakkor ismertek olyan történészi nézetek – például az albán Selim Islami elmélete –, amelyek szerint Genthiosz kalózkodással való megvádolása csupán a szenátus lejárató hadjárata volt a Rómával ellenséges illír királlyal szemben.