Az alábbi lista a legjobb főszereplő színész filmes kategóriában Szaturnusz-díjra jelölt személyek nevét sorolja fel évek szerinti bontásban.

A díjat 1976-tól, a 3. díjátadó ünnepség óta évente adja át az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films szervezet, megjutalmazva a mozifilmes sci-fi, fantasy és horror-szerepléseket.

A legtöbbször, négy alkalommal Robert Downey Jr. nyerte el a díjat (ebből háromszor Vasember megformálásáért). Mark Hamill, Harrison Ford és Tom Criuse háromszor vehette át a kitüntetést, ebből Hamill mindháromszor Luke Skywalker szerepéért, míg Ford kétszer Indiana Jones karakteréért. Jeff Bridges két alkalommal vehette át a kitüntetést.

A legtöbb jelölést Tom Cruise kapta, tizenhárom alkalommal. Robert Downey Jr.-t, Harrison Fordot és Arnold Schwarzeneggert hétszer jelölték a díjra ebből Schwarzenegger egyet sem kapott meg.

Kizárólag Anthony Hopkins és Martin Landau nyert Oscar-díjat is ugyanazért a szerepért, amellyel a Szaturnusz-díjat megnyerték (Landaunak azonban a legjobb mellékszereplőnek és nem a legjobb főszereplőnek járó Oscart ítélték oda).

Győztesek és jelöltek

20px – Oscar-nyertes színész ugyanebben a kategóriában. 20px – Oscarra jelölt színész ugyanebben a kategóriában.

(MEGJEGYZÉS: Az Év oszlop az adott művek megjelenési évére utal, a tényleges díjátadó ceremóniát a következő évben rendezték meg.)

1970-es évek

1974–1976

Év Színész Szerep Magyar cím Eredeti cím 1974/75 James Caan Jonathan E. Rollerball Rollerball Don Johnson Vic A fiú és a kutyája A Boy and His Dog 1976 David Bowie Thomas Jerome Newton A Földre pottyant férfi The Man Who Fell to Earth

1977–1979

Év Színész Szerep Magyar cím Eredeti cím 1977 100px George Burns Isten Te jó Isten! Oh, God! Richard Dreyfuss Roy Neary Harmadik típusú találkozások Close Encounters of the Third Kind Harrison Ford Han Solo Star Wars IV. rész – Egy új remény Star Wars Mark Hamill Luke Skywalker William Shatner Dr. Rack Hansen Kingdom of the Spiders Michael York Andrew Braddock Dr. Moreau szigete The Island of Dr. Moreau 1978 100px 20px Warren Beatty Joe Pendleton Ép testben épp, hogy élek Heaven Can Wait Christopher Lee Lord Summerisle A vesszőből font ember The Wicker Man 20px Laurence Olivier Ezra Lieberman A brazíliai fiúk The Boys from Brazil Christopher Reeve Clark Kent / Superman Superman Superman Donald Sutherland Matthew Bennell A testrablók támadása Invasion of the Body Snatchers 1979 100px George Hamilton Vladimir Drakula gróf Szerelem első harapásra Love at First Bite Frank Langella Drakula Dracula Drakula gróf Christopher Lee Alquazar kalifa Kalandok Arábiában Arabian Adventure Malcolm McDowell H. G. Wells Időről időre Time After Time William Shatner James T. Kirk Star Trek: Csillagösvény Star Trek: The Motion Picture

1980-as évek

Év Színész Szerep Magyar cím Eredeti cím 1980 100px Mark Hamill Luke Skywalker Star Wars V. rész – A Birodalom visszavág The Empire Strikes Back Alan Arkin Simon Mendelssohn professzor Simon Dennis Christopher Eric Binford Fade to Black Kirk Douglas Matthew Yelland kapitány Végső visszaszámlálás The Final Countdown Christopher Reeve Richard Collier Valahol, valamikor Somewhere in Time 1981 100px Harrison Ford Indiana Jones Az elveszett frigyláda fosztogatói Raiders of the Lost Ark Sean Connery William T. O'Niel marsall Gyilkos bolygó Outland Albert Finney Dewey Wilson A farkas Wolfen Donald Pleasence Dr. Sam Loomis Halloween 2. Halloween II Christopher Reeve Clark Kent / Superman Superman II. Superman II 1982 100px William Shatner James T. Kirk Űrszekerek II: A Khan bosszúja Star Trek II: The Wrath of Khan Mel Gibson Max Rockatansky Mad Max 2. Mad Max 2 Lee Horsley Talon herceg Talen kardja – Harc a mágia ellen The Sword and the Sorcerer Christopher Reeve Clifford Anderson Halálcsapda Deathtrap Henry Thomas Elliott E. T., a földönkívüli E.T. the Extra-Terrestrial 1983 100px Mark Hamill Luke Skywalker Star Wars VI. rész – A jedi visszatér Return of the Jedi Matthew Broderick David Lightman Háborús játékok WarGames Christopher Reeve Clark Kent / Superman Superman III. Superman III Roy Scheider Frank Murphy őrnagy Kék villám Blue Thunder Christopher Walken Johnny Smith A holtsáv The Dead Zone 1984 100px 20px Jeff Bridges Csillagember Csillagember Starman George Burns Isten / Harry O. Tophet Uramisten, ez az ördög! Oh, God! You Devil Harrison Ford Indiana Jones Indiana Jones és a végzet temploma Indiana Jones and the Temple of Doom Arnold Schwarzenegger Terminátor Terminátor – A halálosztó The Terminator William Shatner James T. Kirk Star Trek III: Spock nyomában Star Trek III: The Search for Spock 1985 100px Michael J. Fox Marty McFly Vissza a jövőbe Back to the Future Hume Cronyn Joe Finley Selyemgubó Cocoon Louis Gossett Jr. Jeriba 'Jerry' Shigan Kedves ellenségem Enemy Mine James Karen Frank Az élőhalottak visszatérnek The Return of the Living Dead Chris Sarandon Jerry Dandrige Frászkarika – Veszélyes éj Fright Night 1986 100px Jeff Goldblum Seth Brundle A légy The Fly Michael Biehn Dwayne Hicks tizedes A bolygó neve: Halál Aliens Leonard Nimoy Spock Star Trek IV: A hazatérés Star Trek IV: The Voyage Home William Shatner James T. Kirk Anthony Perkins Norman Bates Psycho 3. Psycho III 1987 100px Jack Nicholson Daryl Van Horne Az eastwicki boszorkányok The Witches of Eastwick Lance Henriksen Ed Harley Pumpkinhead – A bosszú démona Pumpkinhead Michael Nouri Tom Beck nyomozó A rejtőzködő The Hidden Terry O’Quinn Jerry Blake A mostohaapa The Stepfather Arnold Schwarzenegger Alan "Dutch" Schaefer őrnagy Ragadozó Predator Peter Weller Alex Murphy / Robotzsaru Robotzsaru RoboCop 1988 100px 20px Tom Hanks Josh Baskin Segítség, felnőttem! Big Hume Cronyn Joe Finley Selyemgubó 2. – A visszatérés Cocoon: The Return Bob Hoskins Eddie Valiant Roger nyúl a pácban Who Framed Roger Rabbit Jeremy Irons Beverly Mantle / Elliot Mantle Két test, egy lélek Dead Ringers Bill Murray Frank Cross Szellemes karácsony Scrooged James Spader John / Rick Wesford Jack's Back 1989/90 100px Jeff Daniels Dr. Ross Jennings Arachnophobia – Pókiszony Arachnophobia Warren Beatty Dick Tracy Dick Tracy Dick Tracy Harrison Ford Indiana Jones Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Indiana Jones and the Last Crusade Ed Harris Virgil 'Bud' Brigman A mélység titka The Abyss Axel Jodorowsky Fenix Szent vér Santa Sangre Liam Neeson Peyton Westlake / Darkman Darkman Darkman Jack Nicholson Jack Napier / The Joker Batman Batman Arnold Schwarzenegger Douglas Quaid / Hauser Total Recall – Az emlékmás Total Recall Patrick Swayze Sam Wheat Ghost Ghost

1990-es évek

Év Színész Szerep Magyar cím Eredeti cím 1991 100px 20px Anthony Hopkins Dr. Hannibal Lecter A bárányok hallgatnak The Silence of the Lambs Jeff Bridges Jack Lucas A halászkirály legendája The Fisher King 20px Robin Williams Parry James Caan Paul Sheldon Tortúra Misery Kevin Costner Robin Hood Robin Hood, a tolvajok fejedelme Robin Hood: Prince of Thieves Arnold Schwarzenegger Terminátor Terminátor 2. – Az ítélet napja Terminator 2: Judgment Day 1992 100px Gary Oldman Drakula gróf / Karóbahúzó Vlad Drakula Bram Stoker's Dracula Chevy Chase Nick Halloway Semmit a szemnek – Egy láthatatlan ember feljegyzései Memoirs of an Invisible Man Michael Gambon Leland Zevo altábornagy Játékszerek Toys Robin Williams Leslie Zevo Raúl Juliá Gomez Addams Addams Family – A galád család The Addams Family John Lithgow Dr. Carter Nix / Cain / Nix Sr /Josh / Margo Káin ébredése Raising Cain Bruce Willis Dr. Ernest Menville Jól áll neki a halál Death Becomes Her 1993 100px Robert Downey Jr. Thomas Reilly Lelkük rajta Heart and Souls Jeff Bridges Barney Cousins Nyom nélkül The Vanishing Bill Murray Phil Connors Idétlen időkig Groundhog Day Robert Patrick Mike Rogers Égi tűz Fire in the Sky Arnold Schwarzenegger Jack Slater Az utolsó akcióhős Last Action Hero Christian Slater Clarence Worley Tiszta románc True Romance Max von Sydow Leland Gaunt Hasznos holmik Needful Things 1994 100px 20px Martin Landau Lugosi Béla Ed Wood Ed Wood Kenneth Branagh Victor Frankenstein Frankenstein Mary Shelley's Frankenstein Tom Cruise Lestat de Lioncourt Interjú a vámpírral Interview with the Vampire Brad Pitt Louis de Pointe du Lac 20px Tom Hanks Forrest Gump Forrest Gump Forrest Gump Jack Nicholson Will Randall Farkas Wolf Arnold Schwarzenegger Harry Tasker True Lies – Két tűz között True Lies 1995 100px George Clooney Seth Gecko Alkonyattól pirkadatig From Dusk till Dawn Pierce Brosnan James Bond Aranyszem GoldenEye Ralph Fiennes Lenny Nero Strange Days – A halál napja Strange Days Morgan Freeman William Somerset Hetedik Seven Robin Williams Alan Parrish Jumanji Jumanji Bruce Willis James Cole 12 majom 12 Monkeys 1996 100px Eddie Murphy Sherman Klump professzor /egyéb szerepek Bölcsek kövére The Nutty Professor Michael J. Fox Frank Bannister Törjön ki a frász! The Frighteners Jeff Goldblum David Levinson A függetlenség napja Independence Day Will Smith Steven Hiller százados Bill Paxton Bill Harding Twister Twister Patrick Stewart Jean-Luc Picard kapitány Star Trek: Kapcsolatfelvétel Star Trek: First Contact 1997 100px Pierce Brosnan James Bond A holnap markában Tomorrow Never Dies Nicolas Cage Castor Troy / Sean Archer Ál/Arc Face/Off John Travolta Kevin Costner Postás A jövő hírnöke The Postman Al Pacino John Milton Az ördög ügyvédje The Devil's Advocate Will Smith J ügynök Men in Black – Sötét zsaruk Men in Black 1998 100px James Woods Jack Crow John Carpenter: Vámpírok Vampires Jim Carrey Truman Burbank Truman Show The Truman Show David Duchovny Fox Mulder különleges ügynök X-akták – Szállj harcba a jövő ellen The X-Files: Fight the Future Anthony Hopkins William Parrish Ha eljön Joe Black Meet Joe Black 20px Edward Norton Derek Vinyard Amerikai história X American History X Bruce Willis Harry Stamper Armageddon Armageddon 1999 100px Tim Allen Jason Nesmith / Taggart kapitány Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés Galaxy Quest Johnny Depp Ichabod Crane Az Álmosvölgy legendája Sleepy Hollow Brendan Fraser Richard "Rick" O’Connell A múmia The Mummy Liam Neeson Qui-Gon Jinn Star Wars I. rész – Baljós árnyak' | Star Wars: Episode I – The Phantom Menace|- | Keanu Reeves | Thomas Anderson / Neo | Mátrix| The Matrix|- | Bruce Willis | Dr. Malcolm Crowe | Hatodik érzék| The Sixth Sense''

2000-es évek