Az SMS Deutschland a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik csatahajója volt. A róla elnevezett Deutschland-osztály az utolsó régi típusú csatahajókból (pre-dreadnoughtokból) álló német hajóosztály volt. A német megjelölés alapján sorhajók (Linienschiff) voltak, míg az utánuk következő modernebb, dreadnought-mintájú csatahajókat „nagy sorhajó” (Großes Linienschiff) megnevezéssel látták el.
A hajó 1906 és 1917 között teljesített szolgálatot a flotta kötelékében, hosszú ideig annak zászlóshajójaként. A világháború első két évében a legtöbb nagyobb északi-tengeri hadműveletben részt vett, így az 1916-os skagerraki csatában is. A csata után a túl lassúnak és sebezhetőnek bizonyuló osztály egységeit a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) kötelékéből kivonták és már csak partvédelmi feladatokkal látták el őket. 1917-ben kivonták az aktív szolgálatból is és Wilhelmshavenben lakóhajóként használták a háború végéig. 1920-ban törölték a flotta állományából és 1922-ig lebontották.
Tervezése és építése Az Alfred von Tirpitz altengernagy által forszírozott második flottatörvény elfogadásával 1900-ban a Császári Haditengerészet biztosította az anyagi hátteret 20 új csatahajó (sorhajó) megépítéséhez a következő 17 év során. Elsőként a Braunschweig-osztály öt egységének megépítését kezdték meg, majd nekiláttak a következő osztály terveinek elkészítéséhez, mely a Deutschland-osztály lett. Az új hajók erősen hasonlítottak a Braunschweig-osztályhoz, de jelentősen erősebb páncélzatot kaptak. A súlycsökkentés érdekében a másodlagos tüzérség lövegtornyait is elhagyták és a korábban alkalmazott kazamatákban helyezték el a lövegeit.
A Deutschlandot a Germaniawerft kieli hajógyárában építették meg az új hajóosztály első egységeként August Müller felügyelete mellett. A flottánál a Vermehrungsbau N megjelölést kapta, ami arra utalt, hogy a hajóval bővítették a flottát, nem pedig egy elavult és szolgálatból kivonandó egység pótlására (Ersatzbau) szánták. A gerincfektetésére 1903. július 20-án került sor és 1904. november 19-én bocsátották vízre. Az ünnepségen Bernhard von Bülow birodalmi kancellár mondott keresztelő beszédet, a keresztelést pedig Vilmos császár végezte.
A Deutschland volt a hatodik a Germaniawerftnél megépített csatahajó (sorhajó) és másodikként viselte az ország nevét az 1874-ben vízrebocsátott Deutschland páncélosfregatt után. Az Undine után ez volt a második olyan hajó a Császári Haditengerészetben, melyet az Anschütz-Kaempfe által gyártott pörgettyűs iránytűvel láttak el, ez viszont még mindig csak egy fejlesztés alatt álló modell volt. Testvérhajói a Pommern, Schlesien, a Schleswig-Holstein és a Hannover lettek.
A német flottafejlesztési terveket kihívásként értékelő britek megépítették és 1906 decemberében már szolgálatba is állították a Dreadnoughtot, mely 12 darab 305 mm-es ágyújával, erősebb páncélzatával és gőzturbináinak köszönhető nagyobb sebességével elavulttá tette az új német sorhajókat. Az osztály öt egységét és a Blücher páncélos cirkálót valószínűleg anyagi okokból fejezték be mégis változatlan formában. A megnövelésükhöz nem állt rendelkezésre elegendő pénzösszeg, emellett ezek a hajók is még pont akkorára épültek meg, hogy a Vilmos császár-csatornán és a wilhelmshaveni zsilipeken átférjenek. A csatornán való áthaladáshoz így is az alsó kazamaták ágyúit be kellett vonni a hajótestbe.
Technikai paraméterek
A Deutschland teljes hossza 127,6 m, szélessége 22,2 m, merülése 8,21 m volt, amivel a normál vízkiszorítása 13.191 tonna, teljes terheléssel 14.218 tonna volt. Személyzetét 35 tiszt és 708 sorállományú tengerész tette ki. Meghajtásáról három darab háromszoros expanziójú gőzgép és a hozzájuk kapcsolt egy-egy hajócsavar gondoskodott. A gépek lóerős maximális teljesítménye révén 18,6 csomós csúcssebesség elérésére volt képes. A gőzt 12 Scotch kazán szolgáltatta. A füst a két nehéz katonai árboc között elhelyezett három kéményen át távozott. Szénkészlete 1540 tonnát tett ki. 10 csomós cirkálósebesség mellett a hatótávolsága tengeri mérföld volt.
Fő tüzérsége négy 28 cm-es űrméretű, 40 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúból állt, melyeket két lövegtoronyban helyeztek el a hajó elülső illetve hátsó részén (2×2). Másodlagos tüzérsége 14 darab 17 cm-es, 40 kaliberhosszúságú ágyúból állt és a fő tüzérség kiegészítésére szolgált, míg a 20 darab, önálló talpazatokon elhelyezett 8,8 cm-es, 45 kaliberhosszúságú ágyút a torpedónaszádok elleni védelemre szánták. A kor kapitális hajóihoz hasonlóan felszerelték víz alatti torpedócsövekkel, melyekből hattal rendelkezett. A Krupp által gyártott páncélzata a páncélöv mentén 140–225 mm vastag volt. Fedélzetének páncélzata 40 mm-es páncéllemezekből állt, a fő lövegtornyok a legvastagabb helyeken 280 mm vastagok voltak.
Szolgálata 1906-1908 Átadása után próbajáratai 1906. augusztus 3-tól szeptember végéig tartottak, majd aktív szolgálatba lépve a Kaiser Wilhelm II csatahajót váltotta a flotta zászlóshajójaként szeptember 26-án, mikor Henrik herceg felhúzatta rajta tengernagyi zászlaját. Első parancsnoka Wilhelm Becker sorhajókapitány volt, de őt még szeptember hónap során Günther von Krosigk váltotta. A II. csatahajórajhoz (Geschwader II) osztották be, ahol a Weissenburgot váltotta zászlóshajóként. A raj többi egysége ekkor a Braunschweig- és a Brandenburg-osztály hajóiból állt. A hajóhad új parancsnokaként Henrik herceg a flotta szintű gyakorlatok során nagy hangsúlyt fektetett a pontos tüzelésre és az egységként való manőverezésre.
1906 decemberében az Északi-tengeren megtartott téli hadgyakorlatokon vett részt, majd visszatért Kielbe. 1907. február 16-án a flotta fő erőinek a Hochseeflotte (Nyílt-tengeri Flotta) nevet adták. 1907 elején újabb Északi-tengeren megtartott manőverek következtek a dániai Skagenhez való kihajózással, melyet a kieli kikötő elleni támadások szimulálása követett. Május-júniusban újabb gyakorlatozások következtek, a júniusi flotta szintű hadgyakorlatot (Sommermanöver) a Norvégiába tett nyári út zárta. A Norvégiából való visszatérés után augusztus elején a Deutschland Swinemündébe hajózott, ahol Miklós orosz cár megszemlélte a német flottát Standart nevű jachtjáról. Ezt követően a flotta az éves őszi hadgyakorlathoz (Herbstmanöver) gyülekezett, melyet augusztus-szeptemberben szoktak megtartani. Ebben az évben ezt kevéssel elhalasztották, hogy nagyobb számban, összesen 112 egységet összevonva szemlélhesse meg Vilmos császár a flottáját a Wilhelmshaven előtti Schillig-révnél. Az őszi manőver során a flotta az Északi-tengerre hajózott ki, majd Apenrade közelében a IX. hadtest szárazföldi egységeivel közösen hadgyakorlatoztak. Ezek végrehajtása után szeptember 14-én visszatért Kielbe. Novemberben a Kattegatban hajtott végre raj szintű hadgyakorlatokat (Geschwadermanöver) egységével, majd szárazdokkba került az éves karbantartás elvégzésére.
1908 februárjában a Balti-tengeren megtartott hadgyakorlatokon vett részt. A fedélzetéről szemlélte meg Vilmos császár az első német dreadnought-mintájú csatahajó, a Nassau vízrebocsátását március 7-én, majd az uralkodó Helgoland szigetére tett látogatására utazott vele a Berlin könnyűcirkáló kíséretében. Május-június során Helgoland előtt tartott hadgyakorlatot a flotta, melyet Vilmos herceg, a császár fia a Deutschland fedélzetéről szemlélt meg. 1908 júliusában a Nyílt-tengeri Flotta többi egységével együtt kihajózott az Atlanti-óceánra egy nagyszabású flottamanőver végrehajtására. Bár az angol-német fegyverkezési verseny miatt a két ország között feszült volt a kapcsolat, Henrik herceg a hasonló utakat szorgalmazta az előző év során, mivel ezekkel a flottát fel lehetett készíteni a távoli vizeken való bevetésre és meg lehetett velük törni a hazai vizeken végrehajtott felkészülések monotonitását. A flotta július 17-én hajózott ki Kielből és a Vilmos császár-csatornán át ért az Északi-tengerre, majd az Atlanti-óceán felé folytatta az útját. A Deutschland a Portugáliában Funchal és a Kanári-szigeteken Santa Cruz de Tenerife kikötőit kereste fel az út során. A flotta augusztus 13-án tért vissza Németországba és a hónap 27-től szeptember 12-ig a Herbstmanöveren volt. Ezután a flotta egységei különböző part menti városokat kerestek fel, hogy látogatásaik révén növeljék a haditengerészeti kiadások lakossági támogatottságát.
1909-1914
1909-ben a hasonló rendszerben zajlott a szolgálat a Deutschland számára. Ehler Behring áprilisban vette át a parancsnokságot von Krosigktól. Júniusban a Kaiserschießpreis (a német hadihajók tüzérségi versenye) során kategóriájában a Deutschland nyújtotta a legjobb teljesítményt. Július 7. és augusztus 1. között újabb atlanti-óceáni utat tett a flotta, melynek során a Deutschland Bilbao városát kereste fel Spanyolországban. A hazafelé vezető úton Spitheadben a brit flotta fogadta a Hochseeflottét. Újabb gyakorlatok után az esedékes karbantartásokat végezték el rajta, melyek során további talapzatra szerelt keresőfényeket kapott és az első német hadihajóként röntgengéppel is ellátták. Az 1909-es év végén Henrik herceget Henning von Holtzendorff tengernagy váltotta a flotta élén, aki megtartotta zászlóshajónak a Deutschlandot. Holtzendorff a flotta fő bázisának a Balti-tenger melletti Kiel helyett az északi-tengeri Wilhelmshavent tette meg 1910. április 1-ével, mivel az új Nassau-osztályú csatahajók szélességük miatt nem fértek át a két tengert összekötő Vilmos császár-csatornán.
1910 májusában a flotta a Kattegatban gyakorlatozott, mivel Holtzendorff stratégiai elképzelései szerint egy esetleges konfliktus során a vélhetően agresszíven fellépő brit flottát az itteni sekély vizekre csalogatják és itt mérnek rá csapást . Az éves nyári utat Norvégiába tették, melyet egy flottaszintű hadgyakorlat és augusztus 29-én egy Danzigban megtartott flottaszemle követett. A Deutschland ebben az évben ismét a Kaiserschießpreis élén végzett kategóriájában. Novemberben a Hela aviso-hajó és a Sleipner kíséretében vendégül látta Vilmos császárt a Mürwiki Haditengerészeti Akadémia megnyitóján Flensburgban. Mivel a Deutschland merülése túl nagy volt a Flensburg előtti Gelting-öbölbe való behajózáshoz, a császár a Sleipnerre szállt át. A szemlét követően a flotta a Balti-tengeren gyakorlatozott.
1911 márciusának elején a Deutschland Vilmost ismét Helgolandra szállította. Ezt követően a Skagerrakban és a Kattegatban gyakorlatozott a flotta. Júniusban és júliusban brit és amerikai hajórajok fogadásán vett részt Kielben. Az év őszi manőverei a Balti-tengerre és a Kattegatra korlátozódtak. A Deutschland ekkor már harmadszorra nyerte el a Schießpreist. A Ferenc Ferdinánd főherceg és Rudolf Montecuccoli tengernagy vezette osztrák-magyar delegáció fogadására újabb szemlét tartottak a manőver közben. Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár a Deutschland fedélzetéről követte az eseményeket. Október 1-én a Deutschlandot kivonták a II. csatahajóraj kötelékéből, miután a Reichstag engedélyezte a 17. csatahajó megépítését is és ezzel a két nyolc egységből álló raj mellett a zászlóshajó taktikai egységbe való beosztás nélkül szerepelhetett.
1912 közepén a második marokkói válság miatt a szokásos nyári utat a flotta a Balti-tengerre tette, hogy egy esetlegesen kitörő konfliktus során ne tegyék ki azt ellenséges támadásoknak. Az őszi manőver során szeptemberben a Deutschland zátonyra futott a Balti-tengeren és az elszenvedett sérülések kijavításához szárazdokkba kényszerült. A javításokkal novemberre végeztek és a Wintermanöveren már részt vehetett a Balti-tengeren. Még októberben, a javítások alatt Hugo Meurer vette át a hajó parancsnokságát.