Mezei István (Bia, 1946. május 20. – Budapest, 2017. november 4.) magyar matematikus, matematikatanár.
Életútja 1969-ben szerzett matematika-fizika szakos diplomát az ELTE Természettudományi Karán. Ezt követően az egyetemen maradt és az Analízis II. Tanszéken gyakornokként kezdett dolgozni, majd egyetemi tanársegéd lett. Nyugdíjazásáig egyetemi adjunktusi beosztásban dolgozott, és a tanítást haláláig folytatta. Kezdetekben a variációszámítás és az optimális folyamatok elmélete témaköreiben végzett tudományos munkát. Egyetemi doktori értekezését 1980-ban Végtelen idejű diszkrét optimális folyamatok vizsgálata címmel írta. Az egyetemi munkája mellett az óbudai Árpád Gimnáziumban is tanított 1987-től majd három évtizedig. 1984 és 1995 között az Arany Dániel Matematikaverseny Kezdő Bizottságának tagja volt.
1984 és 2010 között évente egymás után 27-szer teljesítette a Kinizsi Százas teljesítménytúrát, 2011-ben megmászta a Kilimandzsárót, és kétszer járta végig az El Camino zarándokútvonalat. Az elsők között volt, akik végig mentek a magyar Szent Jakab-zarándokúton Budapest és Lébény között.
2017-ben Rátz Tanár Úr-életműdíjban részesült, de november 4-én bekövetkezett halála miatt a díjat már nem vehette át személyesen. A november 29-én, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepségen fia, Mezei Bálint vette át a kitüntetést.
Művei Analízis példatár (1986, társszerző, Műszaki Könyvkiadó) Bevezetés az analízisbe (2014, társszerző, Typotex) Introductory course in analysis (2014, társszerző, Typotex)
Díjai Rátz Tanár Úr-életműdíj (2017)
Jegyzetek
Források Rátz Tanár Úr-életműdíj Rátz Tanár Úr-életműdíjban részesült Mezei István tanár úr Búcsú Mezei Istvántól Megemlékezés Mezei Istvánról, mint a magyar hosszútávú túrázás kiemelkedő alakjáról
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar matematikatanárok Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Rátz Tanár Úr-életműdíjasok Kategória:Magyar természetjárók Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium tanárai