A Saint Vitus amerikai doom metal/heavy metal zenekar. A Doom Metal műfaj egyik úttörőjének számítanak, illetve az első doom-metal zenekarok között voltak, olyan nevekkel együtt, mint a Trouble, a Witchfinder General, a Pentagram vagy a Pagan Altar.

Története Az együttes 1979-ben alakult Los Angelesben, Tyrant (Zsarnok) néven. Alapító tagjai: Scott Reagers – ének, Dave Chandler – gitár, Mark Adams – basszusgitár és Armando Acosta – dob. A Tyrant nevet azért változtatták meg, mert több thrash metal együttest is így hívtak. Ezután Saint Vitus lett a nevük, nevüket a Black Sabbath "St. Vitus Dance" című daláról kapták. Zenei hatásaikként a Black Sabbathot, a Judas Priestet, a Blue Öyster Cultot és Alice Coopert jelölték meg. Korai lemezeik a Black Sabbath és Blue Cheer sötét és pszichedelikus hangzásvilágát keverték a Judas Priest és a Black Flag agresszivitásával. Különlegesség, hogy a nyolcvanas években a zenekar stílusa „elavultnak” számított, a hardcore punk és speed metal együttesek hangzása mellett.

A zenekar gyakran turnézott a Black Flaggel és egyéb punkegyüttesekkel a nyolcvanas években, és lemezeik is egy punkzenekarokra szakosodott kiadó, az SST Records gondozásában jelentek meg. Első nagylemezüket 1984-ben adták ki. Reagers 1988-ban kilépett a Saint Vitusból, helyére Scott "Wino" Weinrich, a The Obsessed énekese került.

1989-ben a Saint Vitus kilépett az SST Recordstól és a Hellhound Recordsszal kötöttek lemezszerződést. (Később a Nuclear Blast és a Southern Lord Records is kiadta a lemezeiket.) Wino 1991-ben elhagyta a zenekart, hogy újra alapítsa az Obsessed-et. Wino kilépése után a következő, 1992-es lemezüket a Count Raven énekesével, Christian Lindersonnal vették fel. Az album producere továbbá Don Dokken volt, a Dokken hard rock/heavy metal/glam metal együttes énekese. Egy évvel később, 1993-ban Scott Reagers visszatért az együttesbe és elkészült az 1995-ös "Die Healing" című lemez.

Az együttes 1996-ban feloszlott. 2003-ban a Saint Vitus eredeti felállása fellépett a chicagói Double Door klubban. 2008-ban a zenekar fellépett a Roadburn Festivalon, amelyet a holland Tilburgban tartottak. Az együttes ugyanazzal a felállással rendelkezett ekkor, mint a 2003-as újraegyesüléskor. Armando Acosta dobos 2009-ben kilépett a zenekarból, egészségi problémák miatt. Helyére Dave Chandler került. 2010-ben Acosta elhunyt, 58 éves korában. A Saint Vitus 2012-ben megjelentette új nagylemezét, Lillie F-65 címmel, amely az első új lemezük volt az 1995-ös Die Healing óta. 2019-ben új stúdióalbumot adtak ki, amely a zenekar nevét viseli.

Magyarországon eddig kétszer koncerteztek: először 2012-ben léptek fel hazánkban, a magyar Magma Rise és Sunday Fury együttesekkel, másodszor pedig 2015-ben, a szintén magyar Apey & the Pea együttessel.

Tagjai Dave Chandler – gitár (1979–1996, 2003, 2008–) Scott Reagers – ének (1979–1986, 1994–1996, 2015–) Henry Vasquez – dob, ütős hangszerek (2009–) Pat Bruders – basszusgitár (2016–)

Korábbi tagok Armando Acosta – dob, ütős hangszerek (1979–1996, 2003, 2008–2009; 2010-ben elhunyt) Mark Adams – basszusgitár (1979–1996, 2003, 2008–2016) Scott "Wino" Weinrich – ének (1986–1991, 2003, 2008–2015) Christian Linderson – ének (1991–1994)

Diszkográfia Saint Vitus (1984) Hallow's Victim (1985) Born Too Late (1986) Mournful Cries (1988) V (1990) C.O.D. (1992) Die Healing (1995) Lillie: F-65 (2012) Saint Vitus (2019)

Források Metal Archives Allmusic Biography Season of Mist An Interview with Saint Vitus An Article About the Band's 2019 Album in Consequence of Sound New York Times Article

Jegyzetek

Kategória:1979-ben alakult együttesek Kategória:Los Angeles-i könnyűzenei együttesek Kategória:Amerikai doom metal-együttesek