Boardman az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Morrow megyéjében, a Columbia-folyótól délre, az Interstate 84 mentén, Hermistontól 40 km-re nyugatra, Portlandtől pedig 264 km-re keletre helyezkedik el. A 2010. évi népszámláláskor 3220 lakosa volt. A város területe 10,8 km², melyből 0,98 km/2 vízi.
A településtől 6,4 km-re délnyugatra fekszik a város tulajdonában lévő Boardmani repülőtér.
Történet A terület első telepese az 1903-ban ideköltöző Samuel Herbert Boardman, az állami parkok fenntartásáért felelős Oregon Parks and Recreation Department főfelügyelője volt. Boardman és felesége 13 éven át dolgoztak a helyi földek öntözésén; ezalatt a feleség tanított, a férj pedig vasútépítéseken dolgozott. Később a Union Pacific Railroad állomást létesített itt. A helyiség területét 1916-ban jelölték ki; Samuel ekörül kezdett az autópályahivatalnál dolgozni, és résztvenni az útmenti parkok fejlesztésében.
A helyi postahivatal 1916-ban nyílt meg, a település pedig 1921-ben kapott városi rangot. Az 1960-as években a Columbia-folyón emelt John Day-gát miatt a várost délre költöztették át; eredeti területének nagy részét a mai gát mögött fekvő Umatilla-tó foglalta el.
Éghajlat A város éghajlata a Köppen-skála szerint félszáraz (BSk-val jelölve). A legcsapadékosabb a december–január-, a legszárazabb pedig a július–augusztus közötti időszak. A legmelegebb hónap augusztus, a leghidegebb pedig január.
Népesség
2010
2000
Gazdaság bélyegkép|jobbra|A Riverside Junior/Senior High School bélyegkép|jobbra|Külterületi szénerőmű A város mellett, a Columbia-folyónál található morrow-i kikötő Oregon második legnagyobbika. A Portland General Electric két gázerőművet üzemeltet a létesítményben, valamint a városban található egy 1980-ban létesített szénerőművük is, amelyet a tervek szerint 2020-ban leállítanak. A településtől 16 km-re keletre, az Interstate 82 és -84 kereszteződésétől északkeletre található az Umatilla Chemical Depot területén működő Umatilla Chemical Agent Disposal Facility, valamint a helyiségtől 12 km-re keletre van az irrigoni halgazdaság.
A The Oregonianban egy 2008 novemberében megjelent cikk szerint a kikötő 36 négyzetkilométeres területén folyamatban van egy adatközpont építése az Amazon.com számára, melynek ellátásához egy 10 megawattos elektromos alállomást terveztek. A helyszínt egy adatközpontokkal foglalkozó weboldal javasolta, miután az Amazon Web Services gyors növekedésnek indult; 2008 elején az Amazon adatai alapján az Amazon S3 29 milliárd elemet tárolt. A beruházással Boardman lett a második város a Columbia-folyó mentén, ahol hasonló méretű adatközpont található (a másik a Google The Dalles-i létesítménye). 2012-ben az Apple bejelentette, hogy szerverfarmot terveznek a Crook megyei Prineville-ben, ahol a Facebook már korábban építtetett egy hasonlót. A kikötőben később a Rackspace is adatközpont építtetését fontolgatta.
2007-ben a Pacific Ethanol, Inc. egy etanol-előállító üzemet hozott létre, amely gabonafélék feldolgozásával évi 150 000 hektoliternyi üzemanyagot állít elő. A ZeaChem bemutató céllal létesített bioüzeme fahulladék feldolgozásával évi 950 hektoliternyi etanolt tudott előállítani, de ezt 95 000 hektoliterre szerették volna növelni. 2013 áprilisában a vállalat pénzügyi gondokra hivatkozva felfüggesztette a termelést, de reményeik szerint később újraindítják azt.
Legnagyobb foglalkoztatók A legnagyobb foglalkoztatók a 2013-as adatok alapján: FoglalkoztatóAlkalmazottak száma Lamb Weston 370 Oregon Potato Company 125 Portland General Electric 113 Morrow megyei Iskolakerület 106 Boardman Foods 100
Szénexport Az ausztrál Ambre Energy Limited bejelentette, hogy a helyi kikötőt az Ázsiába irányuló szénszállítmányok átrakóhelyeként használná. Az évi 8 millió tonnányi nyersanyag a Wyomingban és Montanában található Powder-folyami-medencéből vasúton érkezne a kikötőbe, ahonnan a Columbia-folyón uszályokkal St. Helensbe juttatnák; az árut onnan hajókkal juttatnák el a célállomásra (Kínába, Japánba, Dél-Koreába és egyéb ázsiai országokba).
A tranzitpont ötlete vitákat szült: egyesek gazdasági fellendülést láttak benne, mások viszont a környezeti hatások miatt aggódtak. 2013. augusztus 12-én lezárult a társadalmi egyeztetés; az állami földhivatal a 2014. augusztus 18-án meghozott döntésében a terminál kialakítását végül nem engedélyezte.
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Oregon Blue Book The Oregon Encyclopedia
Kategória:Morrow megye települései (Oregon)