Szetey Gábor (1968. január 6.) magyar üzletember, politikus, 2006 és 2008 között a második Gyurcsány-kormány személyügyi államtitkára. Ő volt az első nyíltan meleg magyar kormánytag. 2008 óta külföldön él.

Életpályája Érettségi után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1992-ben. Tanácsadó cégeknél dolgozott kezdetben tanácsadóként, majd vezető partnerként. 2000 és 2001 folyamán New York-i Time Manager International USA Inc., 2001 és 2004 között a Kraft Foods Magyarország, majd a Philip Morris Magyarország cégek személyügyi igazgatója. 2005-ben a Massalin Particulares (Philip Morris Argentína) cégnél folytatta pályafutását, 2006-ban azonban visszatért Magyarországra, miután államtitkári felkérést kapott a Második Gyurcsány-kormányban. A személyügyi államtitkári pozíciót 2008. január 31-ig töltötte be. Lemondása után Spanyolországba, majd az Egyesült Királyságba költözött, ahol egy nemzetközi nagyvállalat európai hr-ese.

Magánélete Szetey melegségét 2007. július 5-én a XII. Budapesti LMBT Fesztivál megnyitóján vállalta fel. Ő volt az első nyíltan meleg kormánytag Magyarországon. Szetey megnyitóbeszédében az egyenlőség és az elfogadás fontosságát hangsúlyozta:

A közönség soraiban több vezető politikus, köztük Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége is helyet foglalt. A miniszterelnök blogjában támogatásáról biztosította Szeteyt, és társadalmi vitát kezdeményezett az azonos nemű párkapcsolatok hazai elismeréséről. Az Országgyűlés fél éven belül elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelynek társadalmi-politikai vitájában Szetey is komoly szerepet vállalt.

Hivatkozások

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar LMBT politikusok Kategória:Élő személyek