A 20. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget (20th European Film Awards), amelyen az előző évben hivatalosan bemutatott, az Európai Filmakadémia több mint tagjának szavazata alapján legjobbnak ítélt európai alkotásokat részesítették elismerésben, 2007. december 1-jén tartották meg a berlini Treptow Arena rendezvényközpontban. Az ünnepség ceremóniamesterének Jan Josef Liefers német színészt, rendezőt, zenészt, valamint Emmanuelle Béart francia színésznőt kérték fel.

2007-ben újból változott a filmek megjelenéséhez, látványvilágához hozzájáruló szakterületek képviselőinek értékelési módja: míg az előző években csupán a legjobb látványtervezőt díjazták, ez évben az elismerést ismét kiterjesztették a vágókra, jelmeztervezőkre és a hangzástervezőkre is, az Európai Filmakadémia kiválóságdíja elnevezéssel. Ez évben jelent meg az Akadémia elnöke és igazgatótanácsa által alkotókat, illetve alkotóközösségeket kivételes jelleggel elismerésben részesítő tiszteletbeli díj, valamint Prix Eurimages elnevezéssel egy új díj a koprodukciós tevékenység elismerésére, az Eurimages szponzorálásával.

Az Európai Filmakadémia 2007. szeptember 4-én hozta nyilvánosságra a díjra számításba vett nagyjátékfilmek 42 alkotásból álló listáját, melyből húszat a legtöbb akadémiai tagot számláló országok javasoltak saját filmjeik közül, huszonhatot pedig az EFA Igazgatótanácsa, meghívott szakértők bevonásával. A korábbi évekkel ellentétben a nagy filmgyártó országok egyikének sem volt háromnál több filmje a mintegy 26 ország filmjeit tartalmazó listán, amely jól mutatta az európai filmművészet változatosságát. A díjra jelöltek listáját az akadémia tagjainak szavazatával állították össze, és november 3-án hirdették ki a Sevillai Európai Filmfesztiválon.

A legtöbb jelölést (hét kategóriában) Stephen Frears A királynő című, a Diana hercegnő halála utáni időszakban II. Erzsébet és Tony Blair miniszterelnök közti politikai viszonyba betekintést nyújtó filmdrámája kapta, melyekből Helen Mirren a legjobb alakításért, Alexandre Desplat pedig a zenéért vehetett át szobrocskát. Négy jelölésből kapott két díjat (legjobb film és rendező) a román Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című, 2007-es cannes-i Arany Pálma- és FIPRESCI-díjas alkotása. A nagy várakozások és öt, illetve 3 jelölés ellenére sem kapott díjat Kevin Macdonald akciófilmje, Az utolsó skót király, vagy a francia Olivier Dahan drámája, a Piaf.

A díjazásra beválogatott filmek listáján a magyar filmművészetet Ragályi Elemér Nincs kegyelem című, egy tragikus sorsú kisember kálváriáját, az igazságszolgáltatás során történt hibák miatti tragédiáját bemutató, valóságos történetet feldolgozó drámája képviselte. Másik magyar vonatkozású alkotásként ugyanott szerepelt Srđan Golubović A csapda című szerb-német-magyar koprodukcióban készült játékfilmje. A díjátadónak volt még egy magyar vonatkozása: az újonnan alapított Prix Eurimages koprodukciós díjat a magyar származású francia filmproducer, a Les Films du Losange filmgyártó és -forgalmazó cég ügyvezetője, Margaret Ménégoz vehette át.

Válogatás

Díjazottak és jelöltek „Díjazott” – szürkéskék háttérrel „Jelölt” – világos szürke háttérrel Legjobb film Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország 4 hónap, 3 hét, 2 nap 4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile Cristian Mungiu A királynő The Queen Stephen Frears A másik oldalon Auf der anderen Seite Fatih Akın Az utolsó skót király The Last King of Scotland Kevin Macdonald Persepolis Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud Piaf La Môme Olivier Dahan

Az év felfedezettje Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország A zenekar látogatása Bikur Ha-Tizmoret (ביקור התזמורת) Eran Kolirin Control Anton Corbijn Kínzó együttlét Gegenüber Jan Bonny Takva – Az istenfélő Muharrem Takva Özer Kiziltan

Európai Filmakadémia kritikusainak díja – FIPRESCI-díj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Szívek Cœurs Alain Resnais

Legjobb dokumentumfilm – Arte díj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország    ––– Le papier ne peut pas envelopper la braise Rithy Panh A határon Am Limit Pepe Danquart    ––– Bialoruski walc Andrzej Fidyk Örökkévalóság Forever Heddy Honigmann    ––– Heimatklänge Stefan Schwietert Kilenccsillagos szálloda Malon 9 Kochavim Ido Haar    ––– Meragel Hashampaniya Nadav Schirman A kolostor The Monastery: Mr. Vig and the Nun Pernille Rose Grønkjær    ––– Où est l'amour dans la palmeraie? Jérôme Le Maire Válás albán módra Razvod Po Albanski Adela Peeva

Legjobb rendező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap 4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile/ Fatih Akın A másik oldalon Auf der anderen Seite Roy Andersson Te, aki élsz Du levande Stephen Frears A királynő The Queen Kevin Macdonald Az utolsó skót király The Last King of Scotland Giuseppe Tornatore Az ismeretlen La sconosciuta

Legjobb színésznő Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Helen Mirren A királynő The Queen Marion Cotillard Piaf La môme Marianne Faithfull Irina Palm Carice van Houten Fekete Könyv Zwartboek Anamaria Marinca 4 hónap, 3 hét, 2 nap 4 luni, 3 saptamani si 2 zile Kszenija Rappoport Az ismeretlen La sconosciuta

Legjobb színész Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Sasson Gabai A zenekar látogatása Bikur Ha-Tizmoret Elio Germano Testvérem egyedüli gyerek Mio fratello è figlio unico Miki Manojlović Irina Palm James McAvoy Az utolsó skót király The Last King of Scotland Michel Piccoli Örök szépség Belle Toujours Ben Whishaw A parfüm: Egy gyilkos története (film) Perfume: The Story of a Murderer

Legjobb forgatókönyvíró Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe / Fatih Akın A másik oldalon Auf der anderen Seite Eran Kolirin A zenekar látogatása Bikur Ha-Tizmoret (ביקור התזמורת) Peter Morgan A királynő The Queen Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap 4 luni, 3 săptămâni și 2 zile

Legjobb operatőr Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Frank Griebe A parfüm: Egy gyilkos története Das Parfüm: Die Geschichte eines Mörders Anthony Dod Mantle Az utolsó skót király The Last King of Scotland Mihail Kricsman    ––– Izgnanie (Изгнание) Fabio Zamarion Az ismeretlen La sconosciuta

Legjobb zeneszerző Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Alexandre Desplat A királynő The Queen Alex Heffes Az utolsó skót király The Last King of Scotland Dejan Pejović Guca! (Trombitaverseny) Guča! Tom Tykwer Johnny Klimek Reinhold Heil A parfüm: Egy gyilkos története Perfume: The Story of a Murderer

Európai Filmakadémia kiválóságdíja Nyertesek és jelöltek Foglalkozás Magyar címe Eredeti címe Uli Hanisch látványtervező A parfüm: Egy gyilkos története Das Parfüm: Die Geschichte eines Mörders Annette Focks Jörg Höhne Robin Pohle Andreas Ruft hangzástervezők Négy perc Vier Minuten Didier Lavergne sminkes Piaf La môme Francesca Sartori jelmeztervező Alatriste kapitány Alatriste Lucia Zucchetti vágó A királynő The Queen

Prix Eurimages Díjazott Foglalkozás Ország Margaret Ménégoz filmproducer / Veit Heiduschka filmproducer

Legjobb európai teljesítmény a világ filmművészetében – Screen International-díj Díjazott Foglalkozás Ország Michael Ballhaus operatőr

Az Európai Filmakadémia életműdíja Díjazott Foglalkozás Ország Jean-Luc Godard filmrendező, forgatókönyvíró

Tiszteletbeli díj Díjazott Foglalkozás Indokolás Manoel de Oliveira filmrendező Az Európai Filmdíj alapításának 20. évfordulója alkalmából.

Közönségdíj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Az ismeretlen La sconosciuta Giuseppe Tornatore 2 nap Párizsban 2 Days in Paris Julie Delpy A királynő The Queen Stephen Frears Alatriste kapitány Alatriste Agustín Díaz Yanes A parfüm: Egy gyilkos története Perfume: The Story of a Murderer Tom Tykwer Az utolsó skót király The Last King of Scotland Kevin Macdonald Fekete Könyv Zwartboek Paul Verhoeven Forradalmárok A fost sau n-a fost? Corneliu Porumboiu Őfelsége pincére voltam Obsluhoval jsem anglického krále Jiří Menzel , Piaf (film) La môme Olivier Dahan Szerzők Reprise Joachim Trier

Legjobb rövidfilm Címe Rendező Ország Jelölő fesztivál Lightborne Eduardo Chapero-Jackson UIP díj – Velence Amin David Dusa UIP díj – Rotterdam Apa (Dad) Daniel Mulloy UIP díj – Krakkó Dreams and Desires: Family Ties Joanna Quinn UIP díj – Tampere Kiigazítás (Adjustment) Ian Mackinnon UIP díj – Angers Kvíz (Quiz) Renaud Callebaut UIP díj – Gent Le dîner Cécile Vernant UIP díj – Valladolid Plot Point Nicolas Provost UIP díj – Vila do Conde Rotten Apple Ralitza Petrova UIP díj – Berlin Salvador Abdelatif Hwidar UIP díj – Drama Soft Simon Ellis UIP díj – Szarajevó Tokyo Jim Jamie Rafn UIP díj – Edinburgh Tommy Ole Giæver UIP díj – Grimstad

Jegyzetek

Források

További információk Az Európai Filmakadémia hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj az Internet Movie Database-ben

Kapcsolódó szócikkek Európai filmművészet Európai Filmdíj 80. Oscar-gála

2007 Kategória:2007 filmes díjai