A Bejt Dzsinn-i offenzíva a Szíriai Arab Hadsereg egyik katonai hadművelete volt Gúta nyugati részén, melyet 2017. november 28-tól vívtak az ellenzéki erőkkel.
Előzmények
Miután a Szíriai Hadsereg sikeresen elfoglalta Hán al-Síht és Baradát, majd egy Madaya és Zabadáni területein megkötött megállapodások értelmében Bejt Dsinn maradt az utolsó, az ellenzékiek kezén maradt terület Gúta nyugati részén. A terület az Oroszország és az USA között létrejött ütközőterülettől északra fekszik.
Az offenzíva Tal Bardiyah elfoglalása November 28-án a kormánycsapatok elfoglalták a stratégiai Bardiyah hegylánc keleti felét, és megtámadták a Damaszkusztól délnyugatra, a Golán-fennsíkon fekvő Bejt Dzsinn területét, mely a felkelőkhöz tartozó Tahrir al-Sham kezén volt. Így a kormánypárti és az ellenzékieket támogató források között vita alakult ki arról, hogy a felkelők visszafoglalták-e a nemrég elveszített területeiket, avagy sem. A hegyet a hadsereg két nappal később teljes egészében elfoglalta.
December 1-én a felkelők lelőtték a kormány egyik helikopterét. Ezután az offenzíva végéig felfüggesztették a területen a helikopteres beavatkozásokat.
Harc a hegyekért
December 11-én reggel 9:30-kor a szíriai hadsereg hadműveletet indított Gúta nyugati felén, hogy Tűztávolságon belül kerüljön Bejt Dzsinnhez képest. A Szíriai Arab Hadsereg 4. Fegyveres Osztagának 42. Fegyveres Századának tagjai tüzelni kezdték a felkelőkhöz tartozó Tahrir al-Sham (HTS) állásait. Heves harcok kezdődtek Maghar Al-Mir területén, ahova több olyan lövés is érkezett, melyeket IRAM rakétákkal indítottak. A harcok alatt a hadsereg két hegyet elfoglalt Tal Bardiyah közelében. Másnap a Szíriai Hadsereg megkezdte a HTS kezén lévő Maghar Al-Mir elszigetelését a külvilágól, és ennek keretében elfoglalt két hegycsúcsot.
December 14-én a 42. Fegyveres Dandár vezetésével a Szíriai Hadsereg offenzívát indított a terület legmagasabb hegycsúcsánál, a Tal Al-Bayda csúcsnál a HTS ellen. A területet végül sikerrel megszerezték, miután a HTS nyugat felé visszavonult. A Szíriai Hadsereg következő célja az volt, hogy félbevágja a felkelők kezén lévő területet.
Másnap a hadsereg folytatta a fő offenzíváját, és miután először két nappal korábban a HTS ellentámadásában elvesztette a hegycsúcsot, azt ismét teljes egészében visszafoglalta. Miközben a hadsereg visszafoglalta a Tal al-Ahmara körüli pozíciókat, tüzérségi állásokat létesített a Beit Saber és Maghar al-Mir városokat összekötő út mellett. December 16-ra a megmaradt területet a kormány további, a hegyeken keresztül történt előretörésének köszönhetően majdnem teljes egészében sikerült ketté vágni.
December 17-én a hadsereget kevesebb mint 500 méter választotta el Maghar al-Mir keleti részétől. December 18-19-én, miután részben elfoglaltak egy újabb hegyet, a felkelők területét már tüzérségi állások osztották még kisebb darabokra. December 21-re Bejt Dzsinnt teljesen elszigetelték a külvilágól.Syrian regime closes in on village near Israeli Golan, Jeruslam Post, 26 December 2017
A felkelők megadják magukat December 22-én a felkelők egy farmkörnyéket foglaltak el Mazaraat Bejt Dzsinntől délre.معارك ريف دمشق الجنوبي الغربي تتواصل بين قوات النظام والفصائل وتحرير الشام لتحقيق الأول تقدماً جديداً, SOHR, 22 December 2017 Két nappal később a kormánypárti seregek megkezdték offenzívájuk harmadik részét.Breaking: Syrian Army kicks off 3rd phase of Beit Jinn offensive , Al-Masdar A Szabad Szíriai Hadsereg, a Hezbollah és az iráni támogatottságú síita és drúz milicisták körbevették Maghar Al-Mir területét, és megindultak Bejr Dzsinn felé. Útjukon heves légi tüzérségi támadások segítették őket.
December 25-én, miután a kormánypárti erők még több területet elfoglaltak, a felkelők elkezdtek tárgyalni arról, hogy megadják magukat. Másnap a kormánypárti erők ultimátumot intéztek a felkelőkhöz: vagy megadják magukat, vagy a hadsereg győzi le őket. A felkelők 72 órát kaptak arra, hogy megadják magukat és visszavonuljanak a még a kezükön lévő Idlib kormányzóságba, vagy a helyükön maradnak, és megállapodásra jutnak. Az evakuálás december 29-én megkezdődött, mikor a felkelők megindultak a kezükön lévő Idlib és Daraa kormányzóságok irányába. Az első buszok másnap érkeztek meg a végállomásaikra, melyeken nagyjából 230 felkelő és családtagjaik utaztak.AP, Assad regains control as Syrian rebels abandon area bordering Golan Heights, Times of Israel 30 December 2017
Mivel a felkelők elhagyták Bejt Dzsinn területét, a Hadsereg elkezdte elfoglalni a posztjaikat. Így január 2-án a felkelők kivonulása után a csapatok elfoglalták az úgynevezett „Vörös hegy”et. A felkelők ezt a helyet használták a közelben lévő, kormány kezén lévő város elleni tüzérségi és rajtacsapásos jellegű támadások kiindulópontjaként.Breaking: Syrian Army takes control of key hill chain in west Damascus amid jihadist withdrawal , Al-Masdar A nap végére a kormány teljes egészében ellenőrzése alá vonta Bejt Dzsinn területét és annak környékét, így offenzívájuk befejeződött.Syrian Army restores control over entire West Ghouta after six years of war , Al-Masdar
Jegyzetek
Kategória:Konfliktusok 2017-ben Kategória:Konfliktusok 2018-ban Kategória:A szíriai polgárháború csatái, hadműveletei Kategória:Damaszkusz kormányzóság a szíriai polgárháborúban Kategória:A szíriai polgárháború katonai hadműveletei 2017-ben Kategória:A szíriai polgárháború katonai hadműveletei 2018-ban Kategória:A szíriai polgárháborúnak a szíriai kormány részvételével lezajlott hadműveletei