Majczen Mária, névvariáns: Majcen (Zamušani,(A lexikonokban tévesen: Zamudani) Jugoszlávia, 1937. december 5. – Budapest, Józsefváros, 1974. november 19.)Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 3359/1974. folyószáma alatt. Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja (2001).
Életpályája
Majcen Bálint és Bratusa Margit leányaként született. Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán végezte. Orvosnak készült, majd tanítói diplomát szerzett és tanított. 1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol színésznőként 1961-ben kapott diplomát. 1961-től korai haláláig a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt. Leginkább társalgási darabok fiatal hősnőit és drámai karakterszerepeket alakított. Ő játszotta többek között Tatjánát a Latinovits Zoltán rendezésében színre vitt Gorkij-darabban, a Kispolgárokban. 1960-tól több filmszerepet is vállalt. Súlyos betegsége miatt korán lezárult pályája, 36 évesen hunyt el. 2001-ben a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagjává választották. Férje dr. Ardai Alajos György volt, akivel 1966-ban kötött házasságot Budapesten. 220px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (CC-462. fülke) Fontosabb színházi szerepei
Filmek, tv Kálvária (1960)...Gizi Fapados szerelem (1960) Májusi fagy (1961) Párbeszéd (1963)...Bori A szívroham (1964) Keresztelő (1967)...Jolán Virágvasárnap (1969) Felhőfejes (1972) Tűzoltó utca 25. (1973)...Mártika Az ozorai példa (1974)
Díjak, elismerések Jászai Mari-díj (1970) Veszprém megyei művészeti díj (1971) A Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja (2001)
Források Színházi lexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969. Magyar színházművészeti lexikon
Jegyzetek
További információk
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Veszprémiek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1937-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek