bélyegkép|250px|jobbra|Dánielfy Gergely a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóján
Dánielfy Gergely vagy Dánielfy Gergő (Debrecen, 1997. június 22. –) magyar színész, énekes, előadó, a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában Az Év Felfedezettje díj nyertese, az X-Faktor 2016-os szériájának kilencedik helyezettje. 2017-2022 között a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatója.
Életpályája Édesapja Dánielfy Zsolt színművész. Gyermekkorában kosárlabdázott, nyolc évesen a Ziccer Tigrisekben játszott, majd a Debreceni Sportiskola igazolt sportolója volt.
Az általános iskolát követően tanulmányait éveit a Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán folytatta, ekkor kezdett nála a háttérbe szorulni a sport és előtérbe kerülni a művészet. A színészetbe végül a gimnázium ötödik évfolyamán szeretett bele. Az éneklés világába 15 évesen vetette bele magát, ugyanis ekkor elindult az TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorában. Az éneklés és a kosárlabdázás mellett megtanult gitározni, zongorázni, szaxofonozni, sőt klarinéton is tud játszani.
2013-ban elindult az RTL Klub X-Faktorában, majd legközelebb csak három évvel később próbálkozott megint a zenei karrierrel. 2016-ban ugyanebben a műsorban egészen az élő adásokig jutott, ahol végül a kilencedik helyen végzett. 2017 szeptembere óta a Kaposvári Egyetem művészeti szakának hallgatója.
2017. december 6-án bejelentették, hogy a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójába bejutott az Azt mondtad című dala. Először 2018. január 27-én, a nemzeti dalválasztó második válogatójában lépett színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján holtversenyben az első helyen végzett, és továbbjutott az elődöntőbe. 2018. február 10-én, a műsor első elődöntőjéből a zsűri és a nézők szavazatai alapján 47 ponttal az első helyen végzett, és továbbjutott a műsor döntőjébe. Február 24-én a döntőben a zsűri pontozásán 36 pontot szerzett, így az első helyett jutott be a négyes szuperfináléba. A nézői szavazásnak köszönhetően a versenyt az AWS zenekar nyerte meg.
2017-től a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán Bozsik Yvette és Bakos-Kiss Gábor színész osztályának hallgatója.Már társulata is van a Déryné programnak Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, nemzetiszinhaz.hu - 2020. június 23. Egyetemi gyakorlatát a Déryné Program társulatánál töltötte, melynek 2022-2023 között tagja volt.
2021 óta az M2 Petőfi Friss című műsorának egyik házigazdája.
Film- és sorozatszerepei Az 5. íz (2014) – Csótány A mi kis falunk (2025) – Fiatal rendőr
Díjak, elismerések A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában Az Év Felfedezettje díj nyertese
Diszkográfia Nagylemezek Azt mondtad (2018) Ismeretlen változó (2020) Szimpla vágyak (2022) Ha megérkezel (2024) Te hallasz? (2026)
Kislemezek Azt mondtad (2018) Ne félj (2018)
Források Dánielfy Gergely – adal.hu
Jegyzetek
További információk
Kategória:A Dal-versenyzők Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Élő személyek Kategória:Debreceniek Kategória:X-faktor-versenyzők Kategória:Magyar színészek