Az 1951. évi téli egyetemi világbajnokság a Nemzetközi Diákunió (Union Internationale des Étudiants, UIE) által szervezett rendezvény volt. Január 28. és február 7. között rendezték a romániai Brassópojána (akkori nevén Poiana Stalin, azaz Sztálin-tisztás) üdülőhelyén.
Története, szervezése Nemzetközi egyetemi játékokat már 1924-től rendeztek, a Nemzetközi Diákszövetség (Confédération Internationale des Étudiants, CIE) szervezésében. A második világháború a CIE megszűnését vonta maga után. 1946-ban megalakult a főleg kelet-európai érdekeltségű Nemzetközi Diákunió (Union Internationale des Étudiants, UIE), mely folytatta a hallgatói világjátékok szervezését. Nézeteltérések miatt 1949-ben, főleg nyugat-európai országok részvételével megalakult a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (Fédération Internationale du Sport Universitaire, FISU). Az UIE és a FISU párhuzamosan rendezett kétévenként nyári és téli világjátékokat, majd 1959-ben egyesült a két szövetség, a sorozatot pedig átkeresztelték Universiade-ra.
Az 1951. január 28. és február 7. közötti brassópojánai játékokat az UIE rendezte (ugyanebben az évben, január 22–28. között a FISU Bad Gasteinben rendezett téli diákolimpiát, Nemzetközi Téli Egyetemi Sporthét néven).
Helyszín A Brassó melletti Brassópojána (az 1950-es években Orașul Stalin, illetve Poiana Stalin) már a 20. század elejétől a síelők kedvelt terepe volt, de egészen 1950-ig csak néhány nyaralóból, vendéglőből, és lakóházból állt. 1950 júliusában nagyméretű építkezésbe kezdtek, hogy előkészítsék a versenyekre: sípályákat, ugrósáncokat, bobpályát, korcsolyapályát létesítettek, szállodát és sífelvonókat építettek. Ezek eredményeként Brassópojána fejlett, európai szintű üdülőközponttá vált.
23 nemzet 415 diákja vett részt, a legtöbben síelőként. A nyitóünnepséget január 28-án tartották a Keresztényhavas lábánál épített korcsolyapályán, a versenyek február 1-én kezdődtek. 93 érmet osztottak ki; a legeredményesebb a Szovjetunió volt, a házigazda Románia az ötödik, Magyarország a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton.
Magyar szereplés A magyar küldöttség egy arany-, két ezüst-, és két bronzérmet szerzett.
Aranyérem Nagy Marianna, Nagy László (páros műkorcsolya)
Ezüstérem Szendrődi Ildikó (óriás-műlesiklás) Vida Gábor (egyéni műkorcsolya)
Bronzérem Szendrődi Ildikó (műlesiklás) Erdész, Gazdik Alajos, Gubó Gábor, Kenderessy Balázs, Konkoly Károly, Martinuzzi Béla, Miks Károly, Pásztor György, Rancz Sándor, Szegi Ferenc, Szende János, Szőgyén István (jégkorong)
Összesített éremtáblázat #Ország20px Arany20px Ezüst20px Bronz 40pxÖsszesen1. Szovjetunió 161414442. Csehszlovákia 643133. Lengyelország 436134. Finnország 21255. Románia 13156. Magyarország 12257. Egyesült Királyság 10018. Német Demokratikus Köztársaság 02139. Bulgária 012310. Ausztria 0101 Összesen 31313193 Forrás:
Jegyzetek
Források
Kategória:Universiade Egyetemi Kategória:Brassó sportélete