Meczner János (Budapest, 1944. január 3. –) Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, érdemes művész.
Életpályája Meczner László és Dékány Klára gyermekeként született.
1962–1967 között az ELTE bölcsészettudományi karán művészettörténet–magyar történelem szakon tanult. Miután bölcsészdiplomát szerzett, a Magyar Televíziónál ügyelőként és rendezőasszisztensként dolgozott. 1973-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán, Marton Endre osztályában.Meczner János , szfe.hu (hozzáférés: 2018. február 21.) Pályáját 1973-tól a győri Kisfaludy Színház rendezőjeként kezdte. 1975-től vezető rendező, majd 1977-től főrendező volt. 1978. november 4-én az ő rendezésében Illyés Gyula Fáklyaláng című drámája volt az akkor avatott győri színház épületének első előadása.Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 40. szám Zoljánszky Alexandra: 35 éves a színházunk (11. old.), ujsag.gyorplusz.hu – 2013. október 4.
1980–1989 között Népszínház rendezőjeként dolgozott.
1989–1994 között az Arany János Színház igazgatója volt. Szorosabb együttműködést kezdeményezett a művészeti főiskolákkal, és növelte az irodalmi anyag, az előadások színvonalát. Ez idő alatt történt a színházépület rekonstrukciója, mely 1991 januárjára fejeződött be. De a színház a színházpolitika szempontjából már igazgatása kezdetétől nehézségekbe ütközött – ettől fogva számos törekvés volt színháza átvételére, bekebelezésére. 1994-ben, igazgatói mandátuma lejáratakor a Fővárosi Önkormányzat a gyerekszínházat profilváltásra ítélte.
1994–2020 között a Budapest Bábszínház igazgatójaként dolgozott. Vezetése alatt a színház és társulata is megújult, az átlagéletkor és szemlélet megfiatalodott – így például, hogy a világban tapasztalható trendeknek megfelelően egyre inkább elmosódott a határ a színház és a bábszínház között, illetve hogy az intézmény a gyermek- és felnőttműsorokban is új hangot kereső, igényességre törekvő, tematikailag, műfajilag és formailag is széles választékot kínál, tekintettel annak jelentős múltjára.Színpad V. évfolyam 3. szám , Nánay István: A Bábszínház jubileumára (4. old.) / Balogh Géza: Hatvan év bábtörténete dióhéjban (9. old.), msztsz.hu – 2009. szept.Ők vezethetik tovább az Örkényt, a Kolibrit és a Budapest Bábszínházat , szinhaz.org – 2019. november 27.
Rendezett vendégként is, Magyarországon és külföldön is, ahogy tévéjátékot és több rádiójátékot is.
1997–2009 között a Thália Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1995-ben a vera takacs YouTube-csatornán (eredeti cím: Az utánpótlás nevelésről Meczner János, készítették: Simonváros András, Takács Vera) – Közzététel: 2016. nov. 17. beindult a bábszínész, 2008-tólTelenkó-Oláh Tímea: Kitekintő (20. old.), BábosHázi Figyelő XI. évfolyam 3. szám, VojtinaBábszínház.hu – 2012. január–február pedig a bábrendező képzés.Szemere Katalin: Progresszív bábok, Népszabadság - 2014. május 9. 2000 óta ezen osztályok egyik osztályvezető tanára.
1985-től az ASSITEJ (Association Internationale du Théâtre pour l’Enfance et pour la Jeunesse; Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége) Magyar Központjának ügyvezető titkára,ASSITEJ majd 10 éven át elnökeGabnai Katalin: Gyerekszínház – alap nélkül. Országos Gyerekszínházi Találkozó 1997 tavaszán, Drámapedagógiai magazin, Különszám (40. oldal) epa.oszk.hu – 1997 volt. 1991-től a Színház a Gyermekekért és az Ifjúságért Alapítvány képviselője volt, ami az Arany János Színház fennmaradását, működését segítette.Takács István: Magyar alapítványok és alapok enciklopédiája (308. old.), SANSZ Alapítvány (Budapest) – 1995 (online: books.google.hu)"Civil szervezetek névjegyzéke" , a civil szervezetek kereső felülete (hozzáférés: 2018. február 21.) Tagja a Gábor Miklós-díjat 2000 óta odaítélő kuratóriumnak. 2012 októbere ótaVajda Márta jegyzőkönyvvezető: Emlékeztető a Bábművészek Szövetségének 2012. október 2-i üléséről , babmuveszekszovetsege.hu – 2012. október 2. a Magyar Bábművészek Szövetségének elnökségi tagja.A Szövetség a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöksége, Magyar Bábművészek Szövetsége – (hozzáférés: 2018. február 21.) 1993–2004 között a Nemzeti Kulturális Alap Színházi, 2008–2011 között pedig a Kiemelt Kulturális Programok kollégiumának tagja volt.NKA állandó szakmai kollégiumainak vezetői és tagjai 2015. december 31-ig érvényes szakmai kollégiumi rendszer, vezetők, tagok; nka.hu (hozzáférés: 2018. február 21.)
Felesége dr. Kis Éva gyermekgyógyász, radiológus;Kis Éva részletes életrajza , gygyk.rmc.hu (hozzáférés: 2017. február 21.) két gyermekük született, Vera (1981) művészmenedzser, a Gradus Művészügynökség alapítójaA kultúra nem jó üzlet, viszont hatalmas szerelem (10–12. old.), Sikeres Nők 2014/szeptember, gradusartist.com (hozzáférés: 2018. február 21.)Bemutatkozás, gradusartist.com (hozzáférés: 2018. február 21.) és András (1983) orvos.Dr. Kis Éva Ph.D. , Rózsakert Medical Center rmc.hu (hozzáférés: 2018. február 23.)
Színházi rendezései A színházi adattárban 2011. augusztus 31-i lekérdezéskor regisztrált bemutatóinak száma: 51Színházi adattár: Előadások adatbázisa Szerző(k)CímSzínház/társulatBemutató éveJegyzet Molière, Illyés Gyula Kényeskedők Színház- és Filmművészeti Főiskola, Ódry Színpad 1972 f.h. Schwajda György Palamédesz Színház- és Filmművészeti Főiskola, Ódry Színpad 1972 f.h. Cserhalmi Imre Eszter Kisfaludy Színház 1973 f.h. Alekszej Arbuzov, Elbert János Jó reggelt boldogság (Az Arbát meséi) Kisfaludy Színház 1973 f.h. Vladislav Vančura, Stier Ferenc Szőrmók Maci Kisfaludy Színház 1973 Arthur Miller, Máthé Elek Pillantás a hídról Kisfaludy Színház 1974 Otto Zelenka, Stier Ferenc A sokat olvasó nagymama esete Kisfaludy Színház 1974 Ács Kató Mártonka vasárnapja (Egy faramuci nap története) Kisfaludy Színház 1974 Honoré de Balzac, Kolozsvári Grandpierre Emil A tőzsdelovag Kisfaludy Színház 1975 Titus Maccius Plautus, Devecseri Gábor A bögre Kisfaludy Színház 1975 Alekszej Nyikolajevics Arbuzov, Sívó Mária Régimódi történet Kisfaludy Színház 1975 Vaszilij Vasziljevics Skvarkin, Lenkei Lajos, Alpári Pál Idegen gyermek Békés Megyei Jókai Színház 1976 mv. George Bernard Shaw, Réz Ádám Warrenné mestersége Kisfaludy Színház 1976 Galgóczi Erzsébet, Németh Endre Kinek a törvénye? Kisfaludy Színház 1977 Jean-Paul Sartre, Rónay György Temetetlen holtak Kisfaludy Színház 1977 William Shakespeare, Mészöly Dezső Romeo és Júlia Kisfaludy Színház 1977 Ugo Betti, Ispánki János Bűntény a kecskeszigeten Kisfaludy Színház 1978 Illyés Gyula Fáklyaláng Kisfaludy Színház 1978 Petőfi Sándor, Kacsoh Pongrác, Heltai Jenő, Bakonyi Károly János vitéz Kisfaludy Színház 1978 Federico García Lorca, András László Bernarda Alba háza Kisfaludy Színház 1979 Jevgenyij Svarc Hókirálynő Népszínház Józsefvárosi Színháza, Művelődési Ház Kiskőrös 1981 Gerhart Hauptmann, Háy Gyula Naplemente előtt Népszínház 1982 Friedrich Schiller, Vas István Ármány és szerelem Népszínház Józsefvárosi Színháza, Művelődési Ház Paks 1982 Tordon Ákos Miklós Skatulyácska királykisasszony Népszínház, Művelődési Ház Paks 1982 Sarkadi Imre Elveszett paradicsom Népszínház, Művelődési Ház Tamási 1983 Páskándi Géza A királylány bajusza Népszínház Józsefvárosi Színháza, Művelődési Ház Vác 1983 Marc Camoletti, Szántó Judit Boldog születésnapot! Népszínház, Művelődési Ház Gyöngyös 1984 Zilahy Lajos A szűz és a gödölye Népszínház, Művelődési Ház Dorog 1985 Szakonyi Károly Hongkongi paróka Népszínház, Művelődési Ház Körmend 1985 Arthur Fauquez, Bartha András, Vargha Balázs Toronyóra lánccal Népszínház, Művelődési Ház Tiszavasvári 1986 Maróti Lajos Egy válás története Népszínház, Művelődési Ház Martfű 1986 Örkény István Tóték Népszínház, Művelődési Ház Újfehértó 1987 Páskándi Géza A rejtekhely Népszínház, Asbóth utcai Kisszínpad 1987 Dunai Ferenc A nadrág Művelődési Ház Gyöngyös 1987 Timár György Pártfogoltak Népszínház, Bartók Béla Művelődési Központ, Dunaújváros 1988 Romhányi József Csipkerózsika Népszínház, Művelődési Ház Székesfehérvár 1988 Gabnai Katalin A mindenlátó királylány Népszínház, Pataky István Művelődési Központ 1989 Tamási Áron Énekes madár Arany János Színház 1992 Gabnai Katalin A mindenlátó királylány Komáromi Jókai Színház 1995 mv. Mozart, Emanuel Schikaneder, Forgách András A varázsfuvola Budapest Bábszínház 1995 Arthur Miller, Máthé Elek Pillantás a hídról Temesvári Csíky Gergely Színház 1996 mv. Szabó Magda Régimódi történet Nemzeti Színház 1999 mv.Stuber Andrea: Letűnt idők, eltűnt színészek, (Szabó Magda: Régimódi történet), színikritika, Criticai Lapok – 1999 Tamási Áron Énekes madár Hevesi Sándor Színház 1999 mv. Friedrich Schiller, Vas István Ármány és szerelem Nemzeti Színház 1999 Molnár Ferenc Játék a kastélyban Csokonai Színház 2001 Szabó Magda Kiálts, város! Csokonai Színház, Debrecen 2002 William Somerset Maugham, Prekop Gabriella Szerelmi körutazás Petőfi Színház, Sopron 2006 Arnold Wesker, Várkonyi Zoltán Annie, Anna, Annabella Pinceszínház, Budapest 2009 E. T. A. Hoffmann, Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő Budapest Bábszínház 2010, 2013, 2014 Terence McNally, Prekop Gabriella Frankie és Johnny (Krumplirózsa) Pinceszínház, Budapest 2011 Kodály Zoltán, Paulini Béla, Harsányi Zsolt Háry János Budapest Bábszínház 2017
Tévéfilm-rendezései Az utolsó nap (Balázs Béla drámájának televíziós változata, 1979)Ökrös László: Októberi esték (52-54. old.), Filmvilág folyóirat 1979/12
Rádiójáték-rendezései Angyalfia Melániának (Jékely Zoltán rádiónovellája, Kossuth rádió, 1973)Kaposy Miklós: A szó nem száll el válogatás a magyar közszolgálati rádiók műsorából a kezdetektől napjainkig 1961–2010 , Balassi kiadó, 2014 Hitvalló Csanádi Imre költészete (szerkesztő Dénes István, Kossuth rádió, 1980) A népszínmű regénye (írta és összeállította Kerényi Ferenc dr., Kossuth rádió, 1980) Olimpiai irodalom – irodalmi olimpia (összeállította Dr. Keresztényi József, Magyar Rádió 3. műsor Bartók Rádió, 1980) Rembrandt eladja holttestét (író: Bródy Sándor, Kossuth rádió, 1980) Boldog boldogultak (Ladislav Fuks kisregénye, Petőfi rádió, 1980) A vörös kakas (Justh Zsigmond elbeszélése, Kossuth rádió, 1980) Minek ily éjben fényleni? Kiss József költészete, Magyar Rádió 3. műsor Bartók Rádió, 1980) Az 1848-as szabadságharc színháza (összeállította dr. Kerényi Ferenc, Magyar Rádió 3. műsor Bartók Rádió, 1981) „Leláncolva az álmélkodás által.” – Hamlet 1867 előtt (összeállította Dr. Kerényi Ferenc, Kossuth rádió, 1981) Regélő színházépületek (összeállította dr. Kerényi Ferenc, Kossuth rádió, 1981) Ismeretlen ismerősök. Heinrich Schliemann (szerkesztő: Gyenes György, Kossuth rádió, 1982) A hősnő, az intrikus, a kedélyes atya és a többiek. Színészek és szerepek a XIX. században (összeállította és vezette: Dr. Kerényi Ferenc, Petőfi rádió, 1982)
Díjai Jászai Mari-díj (1998) Kis herceg-életműdíj (Szabadkai Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztivál, 2004)Fődíjas a Ciróka Bábszínház, Petőfi Népe 59. évfolyam, 120. szám, library.hungaricana.hu – 2004. május 24. Érdemes művész (2005)MAKtár - A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány havilapja, 2005. 3. sz. (19. old.) epa.oszk.hu Hevesi Sándor-díj (2008) ASSITEJ-életműdíj (V. kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2010)V. Biennálé-díjak , csiky.hu – 2010. május 8. Budapestért díj (2011)A Fővárosi Közgyűlés 2011. szeptember 28-i rendes ülése, budapest.hu - 2011. szeptember 28. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015)Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán , kormany.hu – 2015. március 13. Pro Urbe Budapest díj (2020)
Jegyzetek
Források Meczner János életrajza a Budapest Bábszínház honlapján (hozzáférés: 2018. február 21.) Meczner János az Ódry Színpad honlapján (hozzáférés: 2018. február 21.)
Darvay Nagy Adrienne: Állandóban változékonyan (145. oldal), Mentor, Temesvár, 2003. (online: books.google.hu) Cseke Péter: A magyarországi gyerekszínház története , Doktori disszertáció tézisei, Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola, szfe.hu – 2011