Alban Lafont (Ouagadougou, 1999. január 23. –) Burkina Fasói születésű elefántcsontparti válogatott labdarúgó, az Amedspor játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban Kilencéves korában Franciaországba költözött a családjával, és 2014-ig az AS Lattoise együttesében amatőr szinten szerepelt, de pályafutása elején még támadó középpályásként pallérozódott. 2014-ben már kapusként figyelt fel rá a Toulouse együttese és szerződtette. Toulouse 2015. november 28-án Dominique Arribagé kezdőként küldte a kapuba az OGC Nice elleni bajnokin, ezzel 16 évesen és 310 naposan be is mutatkozott a francia együttes felnőtt csapatában, ő lett a Ligue 1 történetének legfiatalabb kapusa. Mickaël Landreau rekordját döntötte meg. Első két mérkőzését kapott gól nélkül hozta le, a szezonban 24 alkalommal lépett pályára a kapott gól nélküli teljesítményét még hat alkalommal tudta megismételni. 2016. június 3 -án 2020-ig szóló szerződést írt alá a klubbal.

Október 26-án a ligakupában az Auxerre ellen mutatkozott be. 2017. január 8-án a kupában is debütált, a Marseille ellen elvesztett mérkőzésen.

Fiorentina 2018. július 2-án öt évre szerződtette az Série A-ban szereplő firenzei együttes.https://m.lequipe.fr/Football/Actualites/Alban-lafont-signe-a-la-fiorentina-jusqu-en-2023-officiel/918254?xtref=https:%2F%2Fen.m.wikipedia.org%2F

Nantes A Fiorentina csapatánál elvesztette helyét Bartłomiej Drągowskival szemben ezért 2019. január 29-én két évre kölcsönbe került a Nantes csapatához, ahol 7 millió eurós opciós jogot szereztek rá.

Amedspor 2026. július 22-én egy szezonra szóló szerződést írt alá a török Amedspor csapatával.

A válogatottban A francia U16-os és a francia U17-es labdarúgó-válogatottban is szerepelt és csapatkapitány is volt. 2017. március 25-én mutatkozott be az U20-asok között az angolok ellen. Bekerült a 2017-es U20-as labdarúgó-világbajnokságra utazó keretbe.

Statisztika 2020. március 7-i állapotnak megfelelően.'' KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenOsztályMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokToulouse2015–16Ligue 12400000——2402016–17Ligue 13601010——3802017–18Ligue 13801030—2Osztályozó mérkőzések0440Összesen980204000201060Fiorentina2018–19Serie A34040———380Nantes2019–20Ligue 12702000––290Összesen1590804000201730

<small>1 Beleértve a Coupe de France, Coupe de la Ligue és a Coppa Italia mérkőzéseket.

Jegyzetek

További információk

Alban Lafont adatlapja Transfermarkt oldalán

Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Burkina Fasó-i labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:1999-ben született személyek Kategória:A Toulouse FC labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:A Nantes labdarúgói Kategória:A Panathinaikósz labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek