Jeruzsálem óvárosa (héber: הָעִיר הָעַתִּיקָה, Ha'Ir Ha'Atika; arab: البلدة القديمة, al-Baldé al-Kadimah) egy 0,9 négyzetkilométernyi, fallal körülvett terület Jeruzsálem keleti részén.

Több kulcsfontosságú vallási helyszínnek ad otthont: a zsidók szent helyeinek: a Templom-hegynek és a Nyugati Falnak, a keresztények szent helyének: a Szent Sír-bazilikának, a muszlimok szent helyeinek: a Sziklamecsetnek, az el-Aksza-mecsetnek és a Templom-hegy más építményeinek.

A városfalakkal együtt az óvárost 1981-ben felvették az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

Az óvárost I. Szulejmán szultán fala veszi körül. A középkor óta keresztény, zsidó, örmény és muszlim negyedre oszlik.

A városfalak Jeruzsálem körül feltehetőleg először a kánaániták, majd Dávid király emeltetett falakat, de utóbbi az ún. Dávid városát fogta körül a mai óvárostól délre. Amikor Dávid fia, Salamon felépíttette az első templomot a dombtetőre, – amely közvetlenül a város fölé emelkedett (későbbi Templom-hegy), – kiterjesztette a városfalat a templom védelmére is.

A város a falakkal együtt Kr. e. 587-586-ban II. Nabú-kudurri-uszur ostroma alatt elpusztult. Később, Babilon elfoglalása után II. Kurus perzsa király Kr. e. 538-ban engedélyezte a zsidók visszatérését és a város újraépítését.

A történelem során még többször pusztították el és építették újra a várost, a városfalakkal együtt.

Amikor a 16. század elején az oszmán-törökök elfoglalták a területet, I. Szulejmán újraépítette az addig romos városfalakat. Ekkor nyerte el az óváros a jelenlegi szerkezetét.

A mai fal teljes hossza , átlagos magassága 12 méter, vastagsága 2,5 m. Negyvenhárom bástya védte, ma hét átjáró kapuja van. A fal által körülhatárolt terület 85 hektár, ebből a Mórijá-hegy (Templom-hegy) 14 hektár.

Városkapuk Új kapu (השער החדש) Az óváros északnyugati sarkán épült kapu a keresztény negyed és a Notre-Dame de Frane-kolostor között könnyítette az átjárást. 1889-ben nyitották meg, a kolostor és a Ferences-rendi szerzetesek kérésére.

Damaszkuszi kapu (שער שכם) Az óváros legnagyobb és legszebb kapuja. Itt kezdődött a damaszkuszi út. Az arabok nábluszi kapunak is hívják. Felirata szerint a kapu építésére II. Szulejmán szultán adott parancsot a 17. században, a korábbi romjain. Az eredeti, heródesi stílusú kaput 135-ben a Hadrianus Aelia Capitolina követte.

Heródes kapu (שער הפרחים) A Heródes (vagy Virág) kaput Heródes királyról nevezték el, illetve a homlokzata miatt hívják így. A kapun át az arab (muszlim) negyedbe és a Via dolorosára jutunk.

Oroszlános kapu (שער האריות) Az Oroszlános (vagy István) kaput a városfal keleti részén nyitották, az Olajfák hegye felé a 16. században. Nevét a kapufélfákat díszítő két oroszlánról kapta. A keresztények Szt. István kapunak hívják, a hagyomány szerint ugyanis e kapu közelében kövezték meg az első keresztény mártírt, István diakónust.

Arany kapu (שער הרחמים) (befalazott) Az Arany (vagy Irgalom) kapu a Morijá-hegy keleti falában levő, a Kidron-patak völgyére és az Olajfák hegyére néző kapu. A szentély eredeti keleti kapujának a helyén áll. A keresztény hagyomány szerint Jézus e kapun át ment Jeruzsálembe tanítványaival Virágvasárnapkor. A kapu kettős ívű nyílását Szaladin egyiptomi szultán falaztatta be, amikor 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet.

Szemét kapu (שער האשפות) A mai örmény negyed déli kapuját, – amely a Trágya kapuja néven is ismert – már Nehémiás tartományi helytartó (Kr. e. 5. sz.) is említi.Neh 2,13Neh 3,14 Itt vitték ki a város hulladékát a Gé-Hinnom (Gyehenna-) völgybe elégetésre.

Sion (Cion) kapu (שער ציון) A városfal délnyugati kapuja a zsidó negyedből biztosít átjárást a Cion-hegyre, ezért Zsidó kapunak is nevezik. A 16. században emelték, a nyílása fölötti tábla építtetőjét, Szulejmán szultánt dicséri. Az arabok Dávid kapunak hívják, a közelben levő sírról, amelyről úgy tartják, hogy Dávid királyé. A kapu körül a jordániak és az izraeliek 20. századi összecsapásainak nyomai láthatók.

Jaffai kapu (שער יפו) 1536-ban a fallal együtt épült. 1869-ben I. Ferenc József császár látogatásakor építették ki a Jáfót Jeruzsálemmel összekötő utat eddig a kapuig.

Az óváros falának egyes részein végig lehet sétálni, és gyönyörködni a jeruzsálemi panorámában. A sétányra Jaffai kapu melletti lépcsőkön juthatunk fel.

A városnegyedek Az óváros négy negyedre oszlik, ezek: a muszlim negyed, a keresztény negyed, az örmény negyed és a zsidó negyed. Az ötödik terület a Templom-hegy, az óváros keleti szélén található és az ókorban a jeruzsálemi templom helye volt.

Muszlim (arab) negyed

(arab: حارَة المُسلِمين, Hārat el-Muszlimīn) A muszim (arab) negyed az óváros északkeleti részén fekszik. A négy fő negyed közül a legnagyobb és legnépesebb. A lakossága 2005-ben 22 ezer fő volt. A muszlimokon kívül keresztények és zsidók is élnek itt.

A Via Dolorosa – a keresztény zarándoklat kiemelt helye. Úgy gondolták, hogy az az útvonal, amelyen Jézus haladt a Golgota felé – ebben a negyedben kezdődik az egykori Antónia-erőd helyén (mai El-Omaríja muszlim iskola) és az első hét stációja itt található.https://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/vie/Jerusalem2.html#Cross Jerusalem Ma már a történészek meglehetősen biztosak abban, hogy nem ezen az útvonalon haladt Jézus a kivégzése helye felé.Shimon Gibson: Final Days of JesusPierre Benoit, "The Archaeological Reconstruction of the Antonia Fortress", in Jerusalem Revealed (edited by Yigael Yadin), (1976) Betesda-medencék - ma romterület Az evangéliumok szerint Jézus itt gyógyított meg egy 38 év óta beteg embert. Szent Anna-templom - római katolikus templom az Oroszlán-kapu mellett. A keresztesek korában a 6. századi romok maradványaira emelték. A hagyomány alapján a templom alatti sziklába vájt barlangban született Mária, Jézus anyja. A templomot Jézus nagyanyjáról nevezték el. Tunshuk-palota - a mameluk építészet egyik legszebb példája Jeruzsálemben, de a sikátor szűkössége miatt nem lehet látni az épület egészét; nem is látogatható.

Keresztény negyed (arab: حارة النصارى, Ḩārat an-Naşāra, héber: הרובע הנוצרי, Ha-Rova ha-Notsri) A keresztény negyed az óváros északnyugati részén fekszik. Lakosainak többsége palesztin keresztény, de számuk csökken.

A negyedben található a Szent Sír-templom, amelyet sokan a kereszténység legszentebb helyeként tartanak számon. Nagy Konstantin császár parancsára építtették fel az I. nikaiai zsinat (325) után. Az épületet többször lerombolták, majd mindannyiszor újraépítették. Murisztán szúk - színpompás utcai bazár.

A Szent Sír-templom mellett számos keresztény felekezet patriarchális székhelye található itt, köztük a jeruzsálemi görög ortodox patriarchátus, a jeruzsálemi latin patriarchátus, a jeruzsálemi görögkatolikus patriarchátus, a kopt ortodox patriarchátus, a jeruzsálemi etióp patriarchátus.

Templomok a Szent-Sír templomán kívül: Angyali üdvözlet Szűzanya-székesegyház (melkita görögkatolikus) Jézus Szent Neve Társszékesegyháza (latin katolikus, jeruzsálemi latin patriarkátus) Megváltó temploma (evangélikus) Szentháromság-székesegyház (ortodox) Keresztelő Sz. János-templom (görög ortodox)

Kolostorok: Deir esz-Szultān (kopt) Szent Megváltó (San Salvatore) kolostor (ferences)

Mecsetek: Omar mecset (mamlúk, 12. század) Al-Khanqah al-Salahiyya mecset (mamlúk, 15. század)

Örmény negyed (örmény: Հայկական Թաղամաս , Haygagan T'aġamas, arab: حارة الأرمن, Ḩārat al-Arman)

Az örmény negyed az óváros délnyugati részén fekszik; a Sion- és a Jaffa-kapun keresztül érhető el.

Az örmények jelenléte Jeruzsálemben a Krisztus utáni 4. századra nyúlik vissza, amikor Örményország államvallássá tette a kereszténységet és örmény szerzetesek telepedtek le Jeruzsálemben. A városnegyed a Szent Jakab-kolostor körül fejlődött és a 19. századra nyerte el mai formáját.

Itt található a Jeruzsálemi Citadella vagy az ún. Dávid-torony , amely egy fellegvár a Jaffai kapu közelében. A nevét a minaret-toronyról kapta, amely a későbbiekben úgy ismert, mint a Dávid-torony. Az építmény egyike volt a Heródes palotáját őrző erődöknek. Ez Jeruzsálem egyik legismertebb szimbóluma; (Heródes) Citadella-ként is ismerik, amely egy múzeum és régészeti látványosság is egyben. Nagyszerű kilátás nyílik innen Jeruzsálem nagy részére. A Dávid Torony Múzeumban Jeruzsálem 4000 éves történetét nézhetjük végig, minden szobában más korszakot. Az erődítményt Heródes Kr. e. 20-ban kezdte építeni. Három bástyáját Josephus Flavius is említi. A 20. századi ásatások során az erőd udvarában a Kr. e. 2. században emelt falakat tártak fel. Örmény múzeum. A múzeum szobáiban felbecsülhetetlen értékű, 16. századi kegyszergyűjtemény, füstölők, drágakövekkel kirakott keresztek, drágaköves palástok, továbbá szent iratok és könyvek láthatók. Keresztelő Szt. János-templom - görögkeleti ortodox templom.

Zsidó negyed (héber: הרובע היהודי, HaRova HaYehudi, a lakosok között: HaRova, arab: حارة اليهود , Ḩārat al-Yahūd)

A zsidó negyed az óváros délkeleti szektorában fekszik.

A zsidóság egyik legszentebb helye a Siratófal a negyed ÉK-i részét választja el a Templom-hegytől. A zsidók Nyugati falnak hívják. A Szentély maradványa. A Siratófal név onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják az egykori templom lerombolását. A negyed jelképe és legnagyobb zsinagógája a Hurvá . Az Ofel-ásatások kertje a negyed keleti végében. A 20. századi ásatások 25 településréteget tártak fel, a salamoni templom idejétől a török uralom végéig (16. sz.). Az ún. Déli fal az Ofel-ásatások kertjében látható. Ez a Templom-hegy teraszának déli fala. hosszú. A Cardo valamikor a város egy széles főutcája volt, amely észak-déli irányban haladt át a város szívén és látványos kőoszlopokkal díszítették. Eredetileg a 2. században lett kikövezve, amikor Hadrianus újjáépítette Jeruzsálemet Aelia Capitolina nevű római poliszként. A 6. században a Cardót Iusztinianus bizánci császár kiterjesztette délre, a mai zsidó negyed területére. „Leégett Ház” (Burnt House) Múzeum - egy 20. században feltárt házat mutat be, amely Kr. u. 70-ben, a rómaiak elleni felkelés végén, Jeruzsálem városával együtt pusztult el. Napjainkban hat méterrel a jelenlegi utcaszint alatt található. Az ún. „széles fal” egy ősi védőfal, amelyet az 1970-es években tártak fel. A fal építésének idejét Ezékiás király uralkodásának idejére datálták (Kr. e. 8. század vége). Építésének motivációja Szanhérib (Szennahérib) asszír király júdai hadjárata lehetett. A keresztes háborúk korából származó Sancta Maria Alemannorum katolikus templom romjai. A keresztes időkben a zsidó negyed helyét a németek városrésze foglalta el.

A Templom-hegy

(héber: הַר הַבַּיִת, Har HaBáyit, arab: الحرم الشريف, al-Ḥaram al-Šarīf)

A Templom-hegy (Móriá-hegy) a zsidóság legszentebb helye, de az iszlámban is szent hely és a bibliai említések miatt jelentős a keresztények számára is.

A templom-hegy közepén a Sziklamecset helyezkedik el, elfoglalva azon területet, ahol egykor a Jeruzsálemi Templom állt. Az építmény az iszlám hívőinek az egyik legfontosabb szent helye. A 7. század végén épült. A mecset középpontjában a Mórijá- (Móriá-) hegy tetejének sziklája áll, ahol a hagyomány alapján Ábrahámnak fel kellett volna áldoznia fiát, Izsákot és az iszlám alapján innen ment Mohamed a mennybe. Az El-Aksza-mecset a Templom-hegy déli részén Móriá hegyén található. Az iszlám harmadik legszentebb helye. A 8. század elején épült.

Panoráma

Hivatkozások Jegyzetek

Források Goren Tamás: Izrael, 1996 Fr. Godfrey O.F.M.: A Szentföld,

Fordítás

Kategória:Jeruzsálem