Annie Besant (1847. október 1. – 1933. szeptember 20.) brit teozófus, nőjogi aktivista, indiai politikus, író. A Teozófiai Társaság egyik jelentős szószólója volt.
Élete Két gyermeke született az anglikán paptól, akihez húszévesen, 1867-ben ment feleségül. Növekvő vallásellenes nézetei miatt 1873-ban elváltak."Annie Besant (1847–1933)" BBC UK Archive 1887-ben már jól ismert szabadgondolkodó. A fábiánus brit szocialista mozgalomban tevékenykedett, sztrájkokat szervezett. George Bernard Shaw jó barátja lett. Újságíróként ismerkedett meg Helena Blavatsky könyveivel, és nemsokára be is lépett a Teozófiai Társulatba. Blavatsky 1891-es halála után a Társulat egyik fő vezéralakja lett. Leadbeaterrel egy sor jógaalapú sziddhi gyakorlatba fogtak hogy látnoki erővel nézzenek bele a kémiai elemek atommagjaiba.
Számos helyen tartott előadást, Budapesten is: 1905-ben egyedül, majd 1906-ban Rudolf Steinerrel közösen.Minya Klára: A teozófia néhány tanítása a szellemi világokról
1907-ben a Teozófiai Társulat elnöke lett, aminek a nemzetközi központja akkoriban Adyarban (ma Csennai része) volt. Részt vett az indiai politikában, és csatlakozott az indiai nemzeti kongresszushoz. 1909-ben Indiában, Krisnamúrtiban vélte megtalálni az új Messiást, Jézus Krisztus és Buddha reinkarnációját. Krisnamúrti akkor még 14 éves volt. A szárnyai alá vette és Krisnamúrti angol és indiai elemeket ötvöző oktatásban részesült. 1911-ben létrehozták A Felkelő Nap Rendjét (későbbi Keleti Csillagrend-et), hogy ne csak a Társulat tagjai, hanem bárki csatlakozhasson a fiatal mester követőihez.Annie Besant megjegyzése Krishnamurti, J. (1927): The kingdom of happines. Star Publishing, 8. o. hozzáférhető: http://www.scribd.com/doc/15726335/Krishnamurti-The-Kingdom-of-Happiness-early-writings
Rudolf Steiner nem fogadta el Krishnamurti tévesen feltételezett istenségét, mire Besant kizárta őt és az egész német ágat a Társulatból. Steiner ezután megvetette az antropozófia mozgalom alapjait.
Krisnamúrti spirituális élményei után 1929-ben visszadobta a krisztusi istenség szerepét, majd a Csillagrendet is feloszlatták, a Teozófiai Társulatban pedig zavar tört ki, amin később sem tudtak teljesen úrrá lenni.
Számos teozófiai tárgyú könyvet és pamfletet is írt. Szanszkritból lefordította angolra a Bhagavad-gítát. Ő szervezte az első Teozófiai Világkongresszust 1921-ben. Politizált is; Mahatmá Ghandi munkatársa volt egy időben.
Az ő segítségével 1930-ban vettek a Magyar Teozófiai Társulatnak egy székházat.
Besant élete végéig küzdött a teozófiáért és India függetlenségéért. 1933-ban halt meg Adyarban.
Művei Magyarul Dharma Az ősi bölcsesség Karma – az ok-okozat törvénye A vallás és az erkölcs egyetemes kézikönyve Ezoterikus kereszténység Spirituális élet a világi ember számára További művei magyarul Az élet rejtélye (teozófiai megvilágításban); ford. Ferenczy Izabella; Pfeifer F., Bp., 1913 (Teozófiai könyvtár) A mesterek; ford. Szlemenics Mária; Pfeifer, Bp., 1913 (Teozófiai könyvtár) "Amíg Ő eljövend". Kivonatok A. Besant beszédeiből; ford. Szlemenics Mária; Kilián, Bp., 1914 Az előcsarnokban. Annie Besant öt előadása; ford. Szlemenics Mária; Magyar Teozófiai Társulat–Kilián, Bp., 1916 Miért hiszünk a Világtanító eljövetelében?; Keleti Csillag-Rend, Nagyszeben, 1916 (Keleti Csillag-Rend kiadványa) A benső kereszténység vagy a kisebb rejtélyek, 1-3.; ford. Ferenczy Izabella; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 1917–1919 Világunk átalakulása; ford. Ráthonyi Ákosné; Eggenberger, Bp., 1917 Bhagavad-Gitá. Az isteni ének; szanszkritból ford., bev. Annie Besant, angolból ford. Gömöryné Maróthy Margit, Légrády, Bp., 1924 A teozófus munkája; utószó C. W. Leadbeater; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 193? Dharma. Előadás Annie Besant Dharma c. műve nyomán; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 193? Annie Besant–C. W. Leadbeater: Karma. Az igazság okkult törvénye; feldolg. Feketéné Szegedy-Maszák Leona, Nagyiványi Fekete Pál; Magyar Kiadó, Bp., 1930 A sors törvénye. Annie Besant "Karma" című könyve; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 1941; reprint: Magyar Teozófiai Társulat, 1991 Az újraszületés törvénye; ford. K. M.; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 1942; reprint: Magyar Teozófiai Társulat, 1991 Vegetárizmus teozófiai megvilágításban; ford. M. S.; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 1942 Bevezetés a jógába; ford. Nagy G.-né Vadnay Emma; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 1943 Bhagavad-gitá. Az isteni ének; szanszkritból ford. Annie Besant, angolból ford. Gömöryné Maróthy Margit; Buddhista Misszió, Bp., 1984 Az ősi bölcsesség; ford. Vadnay Emma, kieg. Reicher László; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 1994 Karma / Újraszületés / Dharma; ford. Szabari János; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 2003 Az ősi bölcsesség; ford. Vadnay Emma, kieg. Reicher László; 2. jav. kiad.; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 2009 Ezoterikus kereszténység. A kisebb misztériumok; ford. Hary Györgyné, átdolg. Szabari János; Magyar Teozófiai Társulat, Bp., 2010
Angolul
Művei az Online Books-n Művei az Open Library-n The Political Status of Women (1874)The Political Status of Women (1874) was Besant's first public lecture. Carol Hanbery MacKay, Creative Negativity: Four Victorian Exemplars of the Female Quest (Stanford University, 2001), 116–117. Christianity: Its Evidences, Its Origin, Its Morality, Its History (1876) The Law of Population (1877) My Path to Atheism (1878, 3rd ed 1885) Marriage, As It Was, As It Is, And As It Should Be: A Plea for Reform (1878) The Atheistic Platform: 12 Lectures One by Besant (1884) Autobiographical Sketches (1885) Why I Am a Socialist (1886) Why I Became a Theosophist (1889) The Seven Principles of Man (1892) Bhagavad Gita (translated as The Lord's Song) (1895) Karma (1895) The Ancient Wisdom (1897) Dharma (1898) Thought Forms with C. W. Leadbeater (1901) The Religious Problem in India (1901) Thought Power: Its Control and Culture (1901) Esoteric Christianity (1905 2nd ed) | A Study in Consciousness: A contribution to the science of psychology. (ca 1907, rpt 1918) Occult Chemistry with C. W. Leadbeater (1908) An Introduction to Yoga (1908) Australian Lectures (1908) Annie Besant: An Autobiography (1908 2nd ed) The Religious Problem in India Lectures on Islam, Jainism, Sikhism, Theosophy (1909) Man and His Bodies (1896, rpt 1911) Elementary Lessons on Karma (1912) A Study in Karma (1912) Initiation: The Perfecting of Man (1912) Man's Life in This and Other Worlds (1913) Man: Whence, How and Whither with C. W. Leadbeater (1913) The Doctrine of the Heart (1920) The Future of Indian Politics 1922 The Life and Teaching of Muhammad (1932) Memory and Its Nature (1935) Various writings regarding Helena Blavatsky (1889–1910) | Pamfletek: "Sin and Crime" (1885) "God's Views on Marriage" (1890) "A World Without God" (1885) "Life, Death, and Immortality" (1886) "Theosophy" (1925?) "The World and Its God" (1886) "Atheism and Its Bearing on Morals" (1887) "On Eternal Torture" (n.d.) "The Fruits of Christianity" (n.d.) "The Jesus of the Gospels and the Influence of Christianity" (n.d.) "The Gospel of Christianity and the Gospel of Freethought" (1883) "Sins of the Church: Threatenings and Slaughters" (n.d.) "For the Crown and Against the Nation" (1886) "Christian Progress" (1890) "Why I Do Not Believe in God" (1887) "The Myth of the Resurrection" (1886) "The Teachings of Christianity" (1887)
Jegyzetek
További információk Poliány Zoltánné: Az élet problémái teozofus megvilágításban. Dr. Annie Besant, C. Jinarajadása, C. W. Leadbeater, Dr. Arundale tanításaiból és azok nyomán; Scholtz, Bp., 1929
Fordítás
Kategória:1847-ben született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek Kategória:Brit írók Kategória:Brit nők Kategória:Okkultisták