Szabó Csaba (Nova, 1967. július 7. –) főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója (2017–2026).

Életútja

1991-ben szerezte meg magyar-történelem szakos általános iskolai tanári diplomáját. Ezt követően 1992-től Németországban tanult történelmet, gazdaság- és társadalomtörténetet, művészettörténetet az Eichstätti Katolikus Egyetemen, ahol 1997-ben mesterdiplomát kapott, 2000-ben pedig PhD fokozatot nyert. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltár szakán 2005-ben szerzett oklevelet, majd ugyanitt habilitált 2010-ben történettudományi területen.

Pályafutását 1997-ben kezdte Budapest Főváros Levéltárában, ahol segédlevéltárosi, levéltárosi majd főosztályvezető-helyettesi munkaköröket töltött be. 2003-tól dolgozott először a Magyar Országos Levéltárban, ahol előbb főosztályvezetőként, majd 2004-től főigazgató-helyettesként tevékenykedett. 2010 és 2015 között a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Bécs tudományos igazgatóhelyettese és egyben a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója volt. 2015-től ismét az Országos Levéltárban dolgozott főosztályvezetőként, majd általános főigazgató-helyettesként. 2017 áprilisában a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójává nevezték ki.Dr. habil. Szabó Csaba a Magyar Nemzeti Levéltár új főigazgatója. Magyar Nemzeti Levéltár (2017. máj. 15.) (Hozzáférés: 2018. március 7.) 2026. június 12-én Tarr Zoltán kulturális miniszter azonnali hatállyal felmentette pozíciójából, bizalomvesztésre hivatkozva.https://24.hu/kultura/2026/06/12/tarr-zoltan-magyar-nemzeti-leveltar-felmentes/

Elismerései 2024-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2025-ben Fraknói Vilmos-díjjal ismerték el.

Művei

Szabó, Csaba : Die katholische Kirche Ungarns und der Staat in den Jahren 1945–1965. Munchen, 2003. Szabó Csaba, Hanák Gábor : A Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen indított per írott, képi és hangzó forrásainak digitalizálása. Budapest, 2008. A rendszerváltás évei, 1987-1990. Kiállítás a Magyar Országos Levéltárban. Megtekinthető 2009. június 11-től; szerk. Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba; MOL, Bp., 2009 József Kardinal Mindszenty in Wien (1971–1975). (Hrsg. Csaba Szabó). Wien, 2012. Österreich und Ungarn im 20. Jahrhundert. (Hrsg. Csaba Szabó). Wien, 2014. Forradalom! 24 megtalált történet, szerk., bev., jegyz. Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba; Magyar Nemzeti Levéltár–MNL, Bp., 2016 Szabó, Csaba: A katolikus egyház nyilvános tere: a körmenet (1945-1958). In: Horváth, Gergely Krisztián (szerk.) Vakvágány : A "szocializmus alapjainak lerakása" vidéken a hosszú ötvenes években 1. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), Bp., 2018, pp. 555-569. Kommunista kiskirályok. szerk. Majtényi, György; Szabó, Csaba; Mikó, Zsuzsanna. Libri Kiadó, Bp., 2019, 408 p. Magyarnak maradni Erdélyben. szerk. Mikó, Zsuzsanna; Szabó, Csaba . Magyar Nemzeti Levéltár, L'Harmattan Kiadó, Iskola Alapítvány, Bp., Kolozsvár 2021, 630 p. Szabó, Csaba: A Levéltári Közlemények 100 éve. LEVÉLTÁRI KÖZLEMÉNYEK 94 pp. 39-68. 2024 Balogh, Margit; Fejérdy, András; Szabó, Csaba: Az 1964. évi magyar–szentszéki részleges megállapodás: Források hazai és külföldi levéltárakból. ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Történettudományi Kutatóintézet, Bp., 2025, 1,031 p. ISBN: 9789634165248

Jegyzetek

Források PIM

További információk "Vedd ezeket az iratokat..." Jubileumi kötet az ELTE levéltár szak alapításának hatvanadik évfordulójára. Szerk. Mihalik Béla, Zarnóczki Áron. Bp., ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék–ELTE Egyetemi Levéltár.

Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Budapest Főváros Levéltára levéltárosai Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei