Ez a szócikk a Debreceni VSC labdarúgócsapatának történéseit dolgozza fel a 2017-es naptári évben, havonkénti bontásban.

A szezon részletesen 2017

29-én, két nappal a 2016–2017-es bajnoki szezon utolsó fordulója után a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést bontott három külföldi játékossal, akik mindannyian a téli átigazolási szezonban érkeztek a csapathoz: a bosnyák Haris Handzsiccsal, a horvát kapussal, Ivan Kelavával, és távozik a dél-koreai Szok Hjondzsun is. Kelava egyetlen meccsen sem védett, Handzsics 12 mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett, míg Szok 13 bajnokin egyszer talált az ellenfél hálójába. Az utolsó, Diósgyőr elleni mérkőzésen – amelyen 3–1-es győzelmükkel bebiztosították az első osztályú részvételüket a debreceniek –, egyikük sem kapott szerepet a megbízott vezetőedzőtől, Herczeg Andrástól.

5-én a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a fél + egy éves szerződést Frank Feltscherrel. A svájci-venezuelai kettős állampolgárságú középpályást télen igazolta le a DVSC. A játékos a tavaszi szezonban 12 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett.

8-án eldőlt, hogy Herczeg András lesz a DVSC vezetőedzője. A szakember az előző szezonban három mérkőzésen már irányította a csapatot: ősszel a Gyirmót elleni, hazai NB I-es találkozón 4–0-ra nyert a Loki, majd Mezőkövesden – egy kiállítás miatt a 60. perctől emberhátrányban futballozva – 1–0-s győzelmet aratott a debreceni csapat. Ezen kívül az utolsó fordulóban, a létfontosságú Diósgyőr elleni bajnokin – a korábbi vezetőedző Leonel Pontes távozása után – is ő ült a kispadon, azon a találkozón 3–1-es sikert ért el a DVSC, mely így bennmaradt az élvonalban. A szakmai stábot a felkészülés kezdetéig, június 15-ig állítja össze az új vezetőedző. Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 novemberében pedig ismét leült a felnőtt együttes kispadjára, mint pályaedző, és segítette Supka Attila és a cseh Miroslav Beránek munkáját. Ez idő alatt a csapat három bajnoki címet nyert. Miután Miroslav Beránek 2007 decemberében bejelentette, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, a szakmai stáb élére Herczeg András került, akivel sikert sikerre halmozott az együttes. Irányításával a DVSC két bajnoki címet, egy ezüstérmet, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, emellett bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, egy évvel később az Európa-liga csoportkörébe.

14-én hivatalos honlapján jelentette be a klub, hogy távozik Verpecz István kapus a csapattól. Azóta kiderült, hogy 3 évre írt alá a Paksi FC gárdájához. A 30 éves játékos 2007 nyarán igazolt Debrecenbe. Kezdetben a DVSC második csapatában, az NB III-ban védett, majd 2007. október 31-én bemutatkozott az első keretben is Ligakupa-mérkőzésen. A 2012/2013-as szezonban rendszeresen az ő nevével kezdődött az összeállítás, ám egy idő után többnyire a kispadon ült. A tíz év alatt összesen 71 NB I-es mérkőzésen védett. A legutóbbi idényben öt bajnoki találkozón kapott szerepelt.

15-én kezdte a felkészülést a 2017/2018-as szezonra a DVSC labdarúgócsapata. A Debreceni Labdarúgó Akadémián délelőtt 9 órától orvosi vizsgálatok vártak a fiúkra, majd még délelőtt megtartotta az első edzést a Herczeg András vezette szakmai stáb.

Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Varga Kevin (Cigánd).

16-án A hajdúságiak legsikeresebb edzője, Herczeg András, a Debrecen Televízióban beszélt a rá váró hatalmas kihívásról, a klub korlátozott pénzügyi lehetőségeiről és a keret változásairól.

Herczeg korábban a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörébe vezette az együttest. A siker titka szerinte az összefogó, helyi kötődésű alapcsapat.

Herczeg szerint ha több fiatal lesz a keretben a drukkerek is jobban magukénak érzik a csapatot, igaz, az edző szeretné ha a szurkolók – ahogyan tették azt például az utolsó fordulóban – rögtön a csapat mellé állnának.

23-án A DVSC 20 éves balhátvédje, Balogh Krisztián a nyáron egy év után tért vissza a Lokihoz.

24-én lejátszotta első felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél, a már szokásosnak vehető edzőpartner, a szlovák első osztályban szereplő MFK Michalovce volt. A két félidőben teljesen eltérő felállásban küldte a zöld gyepre csapatát Herczeg András vezetőedző. A végeredmény 3–1 lett a debreceniek javára, Sós Bence kétszer talált be az első félidőben, melyre a nagymihályiak a második félidőben válaszoltak, végül Holman Dávid állította be a végeredményt.

26-án a DVSC-vel három bajnoki címet szerző szerb labdarúgó, Igor Bogdanovics bejelentette, hogy befejezi pályafutását. A 42 esztendős támadó több magyar csapatban (Honvéd, Győri ETO, Nyíregyháza, Haladás, Hajdúböszörmény, Balkány) is játszott, legnagyobb sikereit a DVSC-vel érte el: a hajdúságiakkal háromszor nyert bajnokságot (2005, 2006, 2007), valamint egyszer Magyar Kupát (2008).

27-én hivatalossá vált, hogy egy év kitérő után ismét a DVSC játékosa lett az egyszeres magyar bajnok, ötszörös válogatott csatár Tisza Tibor, aki egy plusz egy évet írt alá a debreceniekkel. A 32 éves csatár a Lokiban nevelkedett, az utánpótlás csapatokat végigjárva a junior együttesig jutott, ezzel a korosztállyal egymás után kétszer a második helyen végzett, az első évben házi, míg a másodikban már országos gólkirály lett. 2004-ben a Diósgyőri VTK-ba igazolt, itt mutatkozott be az NB I-ben. Kétszer is volt a borsodiak játékosa. Több mint 100 bajnokin lépett pályára diósgyőri színekben és 30 gólt szerzett, ezen kívül Magyar Kupa és Ligakupa-meccseken 20 meccset játszott, és 24-szer talált be az ellenfelek hálójába. Később volt az Újpest FC labdarúgója, itt 100 NB I-es meccsen 48-szor volt eredményes. Megfordult Belgiumban, ahol a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában futballozott, 38 belgiumi fellépésén összesen 15 gólt szerzett. 2014 februárjában, 10 év után tért vissza Debrecenbe. A Loki játékosaként 60 bajnoki találkozón 14-szer talált az ellenfelek hálójába. Tavaly nyáron az NB II-es Nyíregyházához igazolt, ahol egy szezont töltött el, 29 mérkőzésen 3-szor volt eredményes.

27-én még egy igazolást jelentett be a klub: Nagy Sándor kapus két évre írt alá a Lokihoz. A hálóőr napok óta a DVSC-vel készül, szombaton, az MFK Michalovce elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett, meggyőző teljesítményt nyújtott, a mai napon pedig aláírta két évre szóló szerződését. A 31 éves, magyar nemzetiségű játékos Ungvárról származik, a helyi Hoverla csapatában nevelkedett, ahol 15 évig védett. 2016 januárjától egy évig a Budapest Honvéd játékosa volt, míg 2017 tavaszán a Gyirmót FC kapuját védte.

28-án dietetikai előadáson vett részt a csapat. A Debreceni Egyetem KK Ápolási Igazgatóság Dietetikai Szolgálat képviseletében Zsanda Emília dietetikus tartott előadást a sporttáplálkozásról a DVSC játékosinak a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Az előadás elsődleges célja az volt, hogy a DVSC labdarúgói elsajátítsák az egészséges táplálkozás alapjait. Zsanda Emília felhívta a játékosok figyelmét a megfelelő tápanyagarányra, a folyadékpótlásra, valamint a terhelhetőség optimalizálására is. Végül említést tett a fehérjék és szénhidrátok fontosságáról, ugyanis ezek biztosítanak energiát a sportolás során.

28-án a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága meghatározta a 2017-2018. évi OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó-bajnokság első öt fordulójának kezdési időpontjait. Ez alapján az első fordulóban rendezendő Mezőkövesd elleni bajnoki találkozó július 15-én, szombaton 18 órakor kezdődik majd a Nagyerdei stadionban. Egy héttel később a Haladás otthonában lép pályára a Loki, ezt a találkozót 20.30 órai kezdettel rendezik, és az M4 Sport élőben közvetíti.

29-én szlovák válogatott kapussal erősített a DVSC, Novota János személyében, aki két évre szóló szerződést kötött a klubbal. A 33 éves magyar nemzetiségű szlovák válogatott kapus az elmúlt hat évben a Rapid Wien játékosa volt, ahová Dunaszerdahelyről érkezett, utóbbi csapatnál 67 mérkőzésen védett. Az osztrák együttesnél 95 élvonalbeli bajnokin és 27 Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára. A szlovák válogatott kapuját legutóbb 2016 novemberében, az Ausztria elleni, gól nélküli döntetlennel zárult barátságos mérkőzésen védte.

1-jén lejátszotta második felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél az előző szezonban a másodosztály harmadik helyén végző Kisvárda FC csapata volt a Debreceni Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A végeredmény 3–0 lett a debreceniek javára, a találatokat Könyves Norbert, Alekszandar Jovanovics és a próbajátékon Debrecenben tartózkodó Miha Vidmar szerezték.

3-án Sós Bence nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának. A DVSC 23 éves középpályása másfél évnyi kölcsönszereplés után tért vissza a nyáron Mezőkövesdről Debrecenbe. Mint elmondta, nagyon örül, hogy a felkészülési mérkőzéseken megkapja a bizalmat Herczeg Andrástól.

3-án bejelentette a klub, hogy kétéves szerződést kötöttek Bényei Balázs 27 éves jobbhátvéddel. A védőjátékos három év után tért vissza Debrecenbe, az elmúlt három szezonban Békéscsabán futballozott, ahol alapember volt. Debrecenben született és a DVSC-ben nevelkedett. A 2012/2013-as szezonban kölcsönben szerepelt az akkor NB II-es Mezőkövesd csapatában, majd visszatért a Lokihoz, és a fiókcsapatban, a Létavértesben futballozott. Ezt követően került Békéscsabára, amelynek színeiben mutatkozott be az NB I-ben is. A viharsarkiaknál összesen 76 bajnoki mérkőzést játszott, ebből 28 alkalommal az élvonalban lépett pályára.

4-én csatlakozott a DVSC első keretéhez a mindössze 17 éves Kusnyír Erik. A tehetséges középpályás legutóbb a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es együttesében futballozott, most pedig megkapta a lehetőséget Herczeg Andrástól, hogy a felnőtt csapatnál bizonyíthasson. Kusnyír Erik Kárpátalján, Alsókerepecen született, anyukája magyar, apukája ukrán nemzetiségű. Munkácson kezdett el futballozni, majd két évig az FK Karpati Lviv játékosa volt, innen került tavaly nyáron Debrecenbe. Jelenleg a Balásházy János Gyakorló Középiskola és Gimnázium tanulója. Több poszton bevethető, védekező típusú játékos. Elsősorban jobbhátvédként és védekező középpályásként futballozik.

5-én lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél az előző szezonban a másodosztály utolsó előtti, 19. helyén végző Cigánd SE csapata volt a Debreceni Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A végeredmény 5–0 lett a debreceniek javára, a találatokat Tisza Tibor, a próbajátékon Debrecenben tartózkodó Miha Vidmar, valamint Nagy Kevin, Djelmics és Varga Kevin szerezték.

8-án lejátszotta ötödik felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél a román első osztályban szereplő ACS Poli Timișoara (Temesvár) csapata volt a Nagyerdei stadionban 2 000 néző előtt. A végeredmény 4–0 lett a debreceniek javára, a találatokat Sós Bence, Takács Tamás (kettőt), és Justin Mengolo szerezte.

14-én a szezonnyitó első forduló előtt a Debrecen Televíziónak nyilatkozott a csapatkapitány, Tőzsér Dániel.

15-én elkezdődött a 2017/18-as bajnoki szezon, az első fordulóban hazai pályán fogadta a DVSC a Mezőkövesd csapatát. A második félidőben emberhátrányban játszó vendég alakulat a 93. percben szerzett góllal végül 2–1-re diadalmaskodott a vendéglátói felett.

19-én lejátszotta hatodik felkészülési mérkőzését a DVSC, az első és második bajnoki forduló között. Az ellenfél a román másodosztályban tavaly 9. helyen végző FC Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti) csapata volt a Debreceni Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A végeredmény 1–0 lett a debreceniek javára, az egyetlen találatot Miha Vidmar szerezte a 42. percben.